‘Port Mortam’ Review: Mozgalmas, vicces, de gyönyörű magyar kori horror

Ha már elege van abból, hogy mindenben megtalálja a párhuzamot a járvánnyal, annak nem kell Berkendi Péter korabeli „Post mortem” című horrorja, magyar Oscar-díj miatt aggódnia. Amikor 1918-ban elterjedt a spanyolnátha, a vírus világszerte 50 millió ember halálának küszöbén állt, de jelen pillanatunkról semmit sem lehet elmondani. Aggodalom helyett, vicces speciális effektusaival és ígéretes hátborzongató prototípusával ez a furcsán ijesztő szellemtörténet reménytelen zűrzavarba készül: létezhet-e valaha egy horrorfilmes falu? Még Szellem? Úgy tűnik, lehetséges.

Van azonban egy zseniális ötlet a film sötét környezetben. Nagyon valószínű, hogy a Nagy Háború által okozott példátlan áldozatok kitörésével, járványos dühvel a nyugtalan szellemi tevékenység történelmi csúcsra emelkedhet. A szokásos halálozási arány minden bizonnyal elegendő ahhoz, hogy az egykori katonát, Thomast (Victor Clem) boncfotósként a szakmában tartsa, aki olyan keményen készítette a nemrégiben elhunytról készült felvételeket, hogy a hozzátartozóik emlékezhessenek rá.

Az a rezzenéstelen Tomás nem volt keserű tapintású, és néhány esetben szúrós volt, egészen a halott lakóinak súlyosan elhalálozott végtagjaiig, talán azért, mert rajta kívül volt egy kefe. Holtan feküdt a csatatéren, egy fiatal nő látványa hozta vissza, és egy öreg katona (Kapor Reviksky) kiragadta egy halom holttestből.

Hat hónappal később Thomas és a katona egy utazási fesztivál részese, ahol az idős férfi Thomas halálának posztumusz élményét díszíti, hogy lenyűgözze a közönséget, míg a szomszéd házban a fiatalabb férfi rossz üzletet intéz. Ekkor megjelenik Anna (Hais Fruzsina), és hirtelen Thomast megkérik a város vénei, hogy jöjjön el a falujába, ahol fagyva fekszik a földön, és fényképezze le a sok, még temetésre váró holttestet. Thomas egyetért, de főleg Anna természetesen az ő szemszögéből nő.

Ez nyilvánvalóan más kapcsolat. A pántos külföldi fotós és a 10 éves árva kislány csendesen kommunikál egymással, ami talán nem tűnik szándékosnak, de lehet, hogy a ravasz, félreértelmezett történetmesélés és néhány faműsor mellékterméke. Mintha egy esetleges következetlenséget akarna kizárni, Tomas sietve valamiféle romantikus érdeklődést ébreszt a faluban élő özvegy Marx (Judith Shell) iránt. És Anna jeleneteinek van egy bizarr árnyalata, amit igazán le lehet írni Szerelem. Szerencsére azonban Thomas fotói kísérteties árnyakat vesznek az egész falon, furcsa hangokat adnak ki éjszakánként, és elkezdik rángatni az ujjakat a város sok holttestén.

A helyet egy ideje szellemek vették körül, és néhány városlakó viseli, hogy megvédje a fejét az ijesztő zsákoktól. Tamás érkezésével a természetellenes aktivitás fokozódik. Az első világháborús magyar szellemirtókhoz hasonlóan testvérével sok furcsaságot fedez fel a környéken: levitációkat, reinkarnációkat, rejtélyes vízfalakat, égési sérüléseket a halottak mellkasán és az igazi gyilkos-szellemet. Valamiért egy idős szomszéd elzárta a saját kéményét.

Nagy Andros DP élesen megkomponált fotója sokat tesz a hülyeségek osztályozásában, nem pedig Atty Becky horrorszámainak tipikus landoló drónjai. A speciális effektusok pedig, különösen a low-fi végének, jól működnek: jó sora van annak, hogy új módszereket találjunk a test hajlítására, hogy az emberek rövid időre sziklákká válhassanak, és rossz wattokkal bolyonghassanak. De egy idő után, ha nem érezzük, hogy valaha is meg fogjuk érteni, hogy ezek a szellemek miért működnek így, még a legjobban bemutatott Polderjist vonal is zavarba ejtő lesz – kivéve, hogy hidegnek tűnhet.

Néha az Overkill véletlen humort mutat be, mintha négy szereplő egyszerre vadászna külön erőszakra ugyanazon ház különböző részein. Vagy amikor néhány rossz hátterű szerencsétlen ember tántorog a házak közötti tűzben, láthatatlan erők húzzák ki az embereket.

A precíziós gyártástervezésbe való látszólagos befektetés ellenére mindez a légkör hiányából fakad. Talán ez a figyelmetlenség is a probléma része: a modern, Thomas figyelmét elvonó frizurával a korszak legpontosabb részletei a „post mortem”-et a múlt turista-témaparkos látványának teszik ki. Még a halottak által megfulladt városnak is élőbbnek kell lennie ennél.