Google: Segíts nevet adni az új Android-verziónak



A Google még idén márciusban jelentette be saját mobil operációs rendszerének új verzióját, az Android N-t. Mivel ma indult a cég háromnapos fejlesztői konferenciája, a Google I/O 2016, várható, hogy elárulják mit is takar az N. A vállalatnál már megszokott dolog a verziók egy édességről való elnevezése, tehát valószínű, hogy nem szakad meg ez a hagyomány most sem.

Androbit a Facebookon


A csavar a dologban, hogy most a Google a segítségünket kéri a névadást illetően, mondván, hogy nehezebb, mint gondolták nevet adni ennek a főverziónak. Hogyan tudunk segíteni? Egyszerűen csak belépünk az android.com/n oldalra, és máris javaslatot tehetünk az elnevezéssel kapcsolatban. A cég előre elmondta, hogy a Namey McNameface nem fog potenciális nevek között versenyezni.