150 milliós startup akcelerátor programot indít a Telenor



Az általunk is beharangozott, a sorban már a 12. Okostelefon Akadémia némileg különbözött a korábbiaktól, ugyanis a Telenor az egész rendezvényt a hazai startupok köré szervezte, és a nagy bejelentés pedig egy egyedülálló vállalati startup akcelerátor elindítása volt. A program célja, hogy elősegítse a hazai startupok piaci debütálását a mentorok, felsővezetők, befektetési alapok, a nemzetközi ügyfelek, valamint a Telenor Csoport partnerei segítségével.

Androbit a Facebookon


Takács Zoltán, a Telenor Innovációért Felelős Alelnöke hangsúlyozta, hogy a programjukban a Telenor iparági tapasztalata, valamint a hazai startup szcéna kiemelkedő mentorainak szakértelme ötvöződik. Ehhez kétség nem is fér: Pistyur Veronika, Varga Zoltán, Oszkó Péter, Várkonyi Balázs és Vinnai Balázs állt be a kezdeményezés mögé.

A Telenor Accelerate program 150 millió forint értékű támogatást ajánl fel magyar startupok számára alacsony százalékú kisebbségi részesedés ellenében, az alábbi lehetőségekkel:



A Telenor az alábbi feltételeknek megfelelő startupok jelentkezését várja az akcelerátor programra: