A Magyar Vöröskereszt véradó kamionja immár légkondicionált



Több olyan kezdeményezést szeretnénk látni a hazai techcégek részéről, mint amit az LG nemrég véghezvitt: a koreai vállalkozás légkondicionálókkal szerelte fel a Magyar Vöröskereszt első és egyetlen országjáró véradókamionját. A beszerelt eszközök egyaránt hűtenek és fűtenek is — így az egész évben úton lévő kamion ezentúl minden évszakban megfelelő körülményeket tud biztosítani a kényelmes és biztonságos véradáshoz.

Androbit a Facebookon


A Magyar Vöröskereszt véradókamionja immáron 10 éve járja az év minden szakában az országot. Évente több ezer kilométert tesz meg, üzembe helyezése óta pedig több mint 40 ezer ember közreműködésével segített a hazai egészségügyi intézményeknek. A kamion kialakítása kellemes környezetet nyújt a véradáshoz: orvosi szoba, négy vérvételi ágy és egy adminisztrációs helyiség is helyet kapott az egyedi járműben.

A nyári hónapokban fontos a helyiségek hatékony légkondicionálása: a nagy hőségben ugyanis igen megterhelő az emberi szervezet számára a véradás. Ez sokszor okozott gondot a Magyar Vöröskereszt számára — és ebben segített most az LG magyarországi képviselete. Az együttműködés keretén belül a véradókamion különböző helyiségeibe összesen hat légkondicionáló egységet — egy monosplit és egy multisplit rendszert — szereltek be.