Moszkva orosz szoftverekre cseréli a Microsoft termékeit



Az utóbbi időben egyre többször találkozhatunk olyan intézményekkel, önkormányzatokkal és kormányokkal, amik a Microsoft szoftvermegoldásait és szolgáltatásait nyílt forráskódú, vagy valamilyen alternatív forrásból származó szoftverekre cserélnék le, méghozzá a lehető legrövidebb időn belül. Ezúttal Oroszország, azon belül is Moszkva kezdett el ilyen irányú lépéseket tenni.

Androbit a Facebookon


Artem Yermolaev, a moszkvai IT vezetője bejelentette, hogy elkezdik megszüntetni a függőségeiket az amerikai szoftvergyártóktól, aminek értelmében (első körben) 6000 számítógépen cserélik le a Microsoft Outlook és Exchange szoftvereket a Rostelecom megoldására. A részben felhőbe irányított migráció több mint 600 ezer számítógépet és szervert fog érinteni, amikről hamarosan eltávolításra kerül a Microsoft Windows operációs rendszer és a Microsoft Office irodai csomag is.



Az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft, a SAP és az Oracle több mint 3 milliárd dolláros piacot tartanak kézben Oroszországban, a helyi cégek pedig sokszor nem tudják felvenni a versenyt a nagyok áraival. Éppen ezért Putyin internetes jobbkeze, German Klimenko magasabb adókkal kívánja terhelni az amerikai óriásokat, miközben az orosz fejlesztőcégek és szolgáltatók termékeit (Yandex, Mail.ru, stb.) részesítenék előnyben.

A kommunikációs miniszter, Nikiforov Nikolay szerint a kormányzat éves szinten 300 millió dollárt fizet ki szoftverekért külföldi vállalatoknak, ezért kezdésként összeállítottak egy közel 2000 orosz szoftverről szóló listát, amiből válogathatnak az alternatív megoldások felkutatása során.

Természetesen a lépésnek politikai és nemzetbiztonsági okai is vannak, hiszen az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország rendkívül érzékeny kapcsolata felvetheti a zárt forráskódú szoftverekkel történő lehallgatások és adatszivárogtatások lehetőségét is. Mivel ebben a helyzetben az USA áll jobb pozícióban, az orosz vezetés csak szoftvercserével és korlátozásokkal válaszolhat.

Forrás: Bloomberg