Vahana repülőautó - Az Airbus titkos projektje



Talán többen is hallottatok már a szlovák Aeromobil cégről, ami alig több mint egy éve mutatta be szomorú sorsú repülő autóját. Úgy tűnik, hogy az elképzelés nem egészen hamvába halt projekt, hiszen a világ egyik legnagyobb repülőgép gyártója, az Airbus egy egészen hasonló megoldáson dolgozik, méghozzá titokban. A projektnek a cég a Vahana fedőnevet adta, ami egy egyszemélyes, vertikális föl- és leszállni képes repülőautót takar.

Androbit a Facebookon


A koncepció alapján úgy tűnik, hogy a repülő járművet nyolc légcsavar hajtja és tartja majd a levegőben. Négy motor az első szárnyon kapott helyett, míg a másik négy a jármű hátulján található szárnyon helyezkedik el. Mint ahogy azt már említettük, a jármű csupán egyetlen utas szállítására alkalmas, az utastér pedig egy speciális, úgynevezett ejtőernyő-kupola alatt helyezkedik el. A repülőautó jövőbeni használati céljai között szerepel az Uber szolgáltatásához hasonló, de légi utasfuvarozás megvalósíthatósága.



Az 1970-es alapítású Airbus hatalmas tapasztalattal rendelkezik a repülőgépgyártásban, így csupán anyagi ráfordítás kérdése, hogy a vállalat hamarosan repülő taxikkal álljon elő.

Forrás: The Verge