10 év börtönre ítélhetik a 21 éves programozót



Zachary Shames esete ékes példája annak, mi történik akkor, amikor egy ember egyszerre okos és felelőtlen. – A 21 éves washingtoni srác középiskolás korában még az „év legjobb programozója” díjat is elnyerte, amiből már sejthető volt, hogy egyszer még sokra viszi.

Androbit a Facebookon


Kezdetben így is történt, az utóbbi időben már a híres repülőgépgyártónál, a Northrop Grummannél töltötte szakmai gyakorlatát, ahol Java és MySQL-alapú szoftverek fejlesztésével foglalkozott.

Csakhogy az amerikai igazságügyi minisztérium jelentése szerint Shames nemcsak egy menő programozó volt, hanem mellékesen egy kiberbűnöző is. Még 2013-ban ugyanis kifejlesztett egy meglehetősen fejlett és jól menedzselhető, Limitless Logger Pro névre keresztelt keylogger kártevőt, ami az áldozatok minden billentyűleütését (felhasználónevek, jelszavak, banki adatok, üzenetek, stb.) naplózta és jelentette a kártevőt terjesztő és üzemeltető támadóknak.

Shames ezeknek a önjelölt támadóknak adta el a távolról irányítható szoftvert, csomagonként 10 ezer forintnyi dollárért a legnépszerűbb hackerfórumokon. A fejlesztést és a terjesztést a kollégiumi szobájában is folytatta a harrisonburgi James Madison Egyetemen, és több mint 3000 vásárlónak adta el a kártevőt, akik körülbelül 16 ezer számítógépet fertőztek meg a szoftverrel. Az üzlettel körülbelül 30 millió forintos vagyonra tett szert, az okozott kár viszont felbecsülhetetlen.

A fiatal bűnöző elismerte tettét, de még így is 10 év letöltendő börtönbüntetésre számíthat.

Forrás: The Hacker News

HOZZÁSZÓLÁSOK