iPhone-on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver



Néhány héttel ezelőtt írtunk a WikiLeaks legújabb anyagairól, amik elvileg az amerikai CIA belsős hálózatából származnak. A dokumentumokból rengeteg megfigyelési technikát ismerhettünk meg, köztük a Samsung-okostévékre telepített megfigyelőszoftvereket. A frissen publikált „Vault 7” kódnevet viselő dokumentumcsomagból viszont az is kiderült, hogy az Apple-termékek sem úszták meg a központi hírszerzés fejlesztéseit.

Androbit a Facebookon


A NightSkies 1.2 névre hallgató kézikönyv például azt taglalja, hogyan rejthető kémtechnológia az iPhone-okra, méghozzá 2007 óta. A WikiLeaks szerint ráadásul a helyzet hasonló lehet az általunk is bemutatott Android-készülékekéhez, amiket az értékesítési láncban (folyamatban) egy ismeretlen szereplő mindenféle kártevővel fertőzött meg, majd újracsomagolva továbbította a vásárlók felé – itt viszont maga a CIA végezte el a fertőzést.

Az Apple számítógépei is érintettek az ügyben, egy 2012-es dokumentum ugyanis egy „Sonic Screwdriver” névre keresztelt projektet részletez, ami szerint a CIA egy boot-folyamatba épülő szoftvert is kifejlesztett, amihez ugyan fizikai jelenét és hardver szükséges, de jelszóval védett firmware-el is működik.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy a sok százmillió Apple-felhasználót 10 éve lehallgatják, a bemutatott módszerek ugyanis elsősorban célszemélyekre és célcsoportokra vannak kifejlesztve. Azt sem tudni, hogy alkalmazták-e vagy alkalmazzák-e jelenleg is a technológiákat. A tanulság viszont az, hogy egyetlen operációs rendszert sem tekinthetünk teljes mértékben biztonságosnak.

Forrás: The Hacker News
Fotó: Wired