16 832
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 832
/ContentUploads/A1011/iphone_6_2016.jpg
Kattints ide  ➜

Ezért lesz unalmas az idei iPhone

Makay József2016.06.23. 14.59
A technológiai világ trendjeit folyamatosan követő felhasználók már jól tudják, hogy az Apple az utóbbi időben átállt az úgynevezett „tikk-takk” fejlesztési politikára, aminek értelmében csak minden második évben adnak ki új iPhone okostelefont, két főverzió közé pedig beszúrnak egy-egy frissített változatot. Nagyon úgy tűnik, hogy a 2016-os iPhone-nal ez a sor megszakad, de már sejthető, hogyan tervezik a folytatást.

A helyzet nem egyszerű, ugyanis mind a felhasználók, mind a befektetők egyre többször teszik szóvá az iPhone (újdonságnak már egyáltalán nem számító) külsejét, ami az iPhone 6s azonossága miatt semmit sem változott – és ami szinte már minden rivális ihletéül szolgált. Az észrevételük jogos, ugyanis az iPhone sikerét a külseje és státuszszimbólum mivolta alapozta meg, ami mára teljesen eltűnt, és ember legyen a talpán aki megmondja, hogy egy illető hány éves iPhone-t nyomkod a villamoson.

A külső frissítése tehát egyre égetőbb, de az eddig kiszivárgott információk alapján a 2016-os iPhone csupán a 2014-es iPhone 6 második frissítése lesz – így felvetődik a kérdés:

Az Apple miért meri meglépni ezt az üzleti ballépést?



Mint kiderült, ennek mindjárt két oka is van, az Apple pedig kénytelen megkockáztatni egy második iPhone 6s kiadását – legalábbis erre enged következtetni néhány iparági értesülés.

Arról már korábban is írtunk, hogy a lassuló technológiai fejlődés miatt az Apple is kénytelen visszavenni saját sebességéből, ugyanis már kétévente sem tud annyi újdonságot bemutatni, hogy az érdemi fejlesztésnek hasson. A megoldás a hároméves kiadási ciklusban rejlik, két főverzió között pedig két frissítést is kiadnának.

Ennek nyilván senki sem örül, de úgy tűnik, hogy már az idei iPhone-hoz sem sikerült érdemi fejlesztéseket összerakni és több újdonság bevezetése is jövőre tolódik. 2017-re… az első iPhone bemutatásának 10. évfordulójára.

Az biztos, hogy az Apple a neves alkalomra valami nagy dobással készül, az azt felépítő újdonságokat pedig nem szerencsés még idén, kiforratlan állapotban a 2016-os modellben bemutatni. Ebből kifolyólag a 2016-os, ki tudja milyen névre keresztelt iPhone-modell minden lesz, csak „forradalmi” nem, hiszen a benne remélt fejlesztések az évfordulós kiadásban lesznek megtalálhatóak.

Ez persze maga után vonja azt is, hogy a 2017-es, valószínűleg iPhone 7 néven bemutatásra kerülő verzió már jóval érdekesebb lesz mind dizájn, mind technológia szempontjából. Az utóbbi időben egyre többen pletykálnak a visszatérő üveg hátlapról, a Huawei által idén bemutatott duplakamerás megoldásról és a széltől szélig érő (AM)OLED kijelzőről – biztosat majd csak jövőre írhatunk.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Gigantic ‑ Ingyenes nyílt bétával kezd az Overwatch új kihívója
Négy nagyváros már aláírta a dízel autók halálos ítéletét
Már 20 millióan használják az Apple Musicot
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
HW Projektleiter
Java fejlesztő
Software Developer
Project Manager Budapest
Fejlesztőmérnök JGM -7363
Nagyvállalati social media portál fejlesztő - Tel IT TSI ADAM1 Budapest
Business Test Analyst