16 634
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 634
/ContentUploads/A1022/xiaomi_mi_band2.jpg
Kattints ide  ➜

Xiaomi Mi Band 2 teszt ‑ A kívánt előrelépés

Droppa Béla2016.07.28. 12.00
A Xiaomi még a fitneszkarkötő-láz elején, 2014-ben mutatta be első ilyen irányú fejlesztését, a Mi Bandet, ami hamar népszerűvé vált a piacon, hiszen mint mindegyik Xiaomi termék, ez is hihetetlenül olcsó volt. A legalacsonyabb árú rivális is kétszer drágább volt az első Xiaomi okoskarkötőnél, ami hasonló funkcionalitást adott, ráadásul sokak szerint szebb köntösben. A Mi Band után egy évvel érkezett az utódja, ami egy tulajdonságban különbözött: optikai pulzusmérőt kapott.

Ez a készülék nem sok vizet zavart, de azért bizonyára eladtak belőle eleget, hogy úgy döntsenek: ideje a következő generációnak. És ez a következő generáció történetesen az, ami az elmúlt hetekben a csuklómon pihent, és a keresztségben a Mi Band 2 nevet kapta. A készüléket kínai webshopokból is meg lehet rendelni, azonban ha valami probléma lenne vele, akkor oda elég nehezen szaladhatunk vissza, ezért mindenkinek merem ajánlani, hogy a XiaomiShop.hu-nál vásároljon Mi Band 2-t.



Az Mi Band újabb generációja gyártói hagyomány szerint egy masszív, viszont puritán kartondobozban érkezik, aminek felületére csupán egy MI feliratot nyomtattak a gyárban. A négyzetes kartonban a karpántot, a belehelyezhető trackert, egy kínai nyelvű használati útmutatót, valamint egy rövidke töltőt találunk. Feltételezhetően olvasóink nagy része nem beszéli ezt a rendkívül bonyolult nyelvet, ezért a továbbiakban a beállítás folyamatával ismerkedhetünk meg.



Az első generáció tesztelésekor még külső forrásból, az APK-t letöltve kellett a megfelelő Mi Fit alkalmazást telepíteni, azóta azonban már megjelent a Google Play alkalmazásboltban az app, így igencsak lerövidült a beállítási folyamat, hiszen elég a következő linkre klikkelni, és a Telepítés gombra kattintva a megfelelő készüléket kiválasztani, majd megvárni, hogy feltelepüljön a kívánt alkalmazás.



Telepítést követően be kell állítani a profilunkat, ami a nemünkre, a korunkra, valamint a testtömegünkre kíváncsi, és hozzákapcsolhatjuk a Mi Accountunkhoz is. A fitneszkarkötő funkciói bővültek az előző modell óta, az OLED kijelzőnek hála már óraként funkcionál a gépezet. Ezen felül a fitneszfunkciók, az ébresztés, az alvásfigyelés megmaradt, valamint kiegészült a pulzusmérővel, illetve az értesítések megjelenítésének képességével.

A 7 grammos Xiaomi Mi Band 2 energiaellátásáról egy 70 mAh kapacitású, lítium-polimer akkumulátor gondoskodik, és mielőtt a tisztelt Olvasó megijedne az üzemidő kapcsán, érdemes elmondani, hogy az előző generációban egy még ennél is kisebb akku egy hónapig látta el energiával a készüléket. Mostanra ez az érték a kijelző miatt kicsivel lefelé módosult, de még így is a két hét minden további nélkül elérhető.



A szoftverrel kapcsolatban ambivalens érzéseim támadtak: egyrészt, imádom a megjelenést, és a beépítésre került funkciók részletességét. Másrészt viszont arról kell beszámolnom, hogy sajnálatos módon az étkezéseinket, valamint a folyadékbevitelünket nem tarthatjuk számon az Mi Band applikációjával. Kizárólag az óra által lemért adatokból táplálkozik a szoftver, amit nem módosíthatunk, nem adhatunk hozzá semmilyen extra információt.



A Xiaomi Mi Band 2 egy régóta várt, és szükséges fejlesztés volt, hiszen a felhasználói igények azt mutatták, hogy van igény a kijelzőre, annak ellenére, hogy így a masina minimálisan drágább lesz. Aki szeret hazardírozni, az nyugodtan rendelje meg Kínából a készüléket, de aki inkább a megbízható garanciában és igény szerinti folyamatos terméktámogatásban hisz, az válassza a XiaomiShop.hu webshopot, ami hazai, Budapesten található szervizzel rendelkezik.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere
A Huawei Mate 9 december elejétől Magyarországon is elérhető
Ezek a Huawei‑készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
The Mummy ‑ Tom Cruise már megint nem bír magával
A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
System Administrator Budapest
Szoftvertesztelő
Projekt menedzser
Szoftver Architekt orvostechnológiai terület, .NET/C#
Development Expert
Service Desk munkatárs
Automotive Tester Budapest