19 420
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://lh3.googleusercontent.com/-FZfFGeJGb-E/T42UubWA4XI/AAAAAAAAG3A/QjZN5R3ReHo/s800/image.jpg

Windows 8 tableten ‑ tapasztalatok

2012.04.17. 18.10
A cikk írásának napján az Androbit.org vezetőjeként részt vettem a 2012-es Simonyi Konferencián, ahol többek között volt szerencsém megtapogatni egy Windows 8-at futtató tabletet.

Mielőtt bárki leírna egy Windows-gyűlölő Linuxbérencnek, szeretném leszögezni, hogy ez egyáltalán nem így van. Ugyan első számú openSUSE felhasználó vagyok, de elismerem a zárt forráskódú szoftvereket fejlesztő cégek eredményeit és világot előremozdító innovációikat. Éppen ezért írom nem kis szívfájdalommal, hogy a Microsoft több éves munkája, amit a Windows 8-ba fektetett, egyáltalán nem tetszik.

Történt ugyanis, hogy Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország munkatársának előadása után a WP7.hu vezetőjével volt szerencsém élesben is kipróbálni a Vista-éhoz hasonló kétes fogadtatásban részesülő Windows 8-at egy a Samsung által kifejlesztett, forgalomba nem kerülő Microsoftos tableten. A tablet borítása alatt tudomásom szerint egy Intel Core i5-ös processzor és 8GiB RAM bújt meg, szóval egyértelműen látszott, hogy a redmondi cég nem bízott semmit a véletlenre, ennek a rendszernek szaggatás nélkül kell futnia a nagyközönség előtt akkor is, ha a fene fenét eszik.

Nekiestem hát, viszont mondanom sem kell, hamar alábbhagyott a lelkesedésem. Olyan orbitális problémák jelentkeztek használat közben, amire egyszerűen nem tudtam mit mondani. Az elsősorban tabletekre szánt Metro UI-n például egyszerűbb volt egérrel alkalmazást váltani, mint kézzel. Ha pedig huszadjára végre sikerült előhúzni a képernyő bal oldalán az alkalmazások aktuális képernyőit listázó függőleges panelt, fogalmam sem volt, melyik az, amelyik nekem kell, ugyanis alkalmazásnevek nincsenek. Körülbelül úgy néz ki, mint a GNOME3 jobb oldali asztal-előnézet listája, csak az még használható is valamire.

A hihetetlen teljesítményű hardveren pedig úgy szaggatott számos esetben a felület, hogy igazából nem is terheltük semmivel. A hosszú másodperces fagyásokról pedig nem is beszélve. Azt valamilyen szinten Bátorfi is elismerte, hogy ez így jelen formájában komolyabb munkákra – ahol például négy asztalon dolgozom tizenhat ablakkal – használhatatlan, vagy legalábbis nagyban megnehezíti azokat.

Karmen – Már bárki készíthet saját zsarolóvírust
Kingsman: The Golden Circle trailer
Rendszerfrissítésnek álcázzák az androidos kártevőket
Mozilla Firefox 53
Séta a tudományért – March for Science
Egy rejtélyes zenekütyü fejlesztésébe kezdett a Spotify
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Állásajánlatok
Szoftvertesztelő
CRM menedzser számsorsjáték
Végeselem szimuláció szilárdságtani és élettartam-számító motor/karosszéria - Járműfejlesztés
Szoftverfejlesztő - Software developer JMK20160727RP
Regional Marketing Manager
Alállomási tervező villamos
System Test Engineer