16 849
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/A324/Google_Eric_Schmidt_Obama_NSA_PRISM_BIG.jpg
Kattints ide  ➜

A Google emberekkel ellenőrizteti privát fotóinkat

Makay József2013.11.28. 12.54
Az IT café „Privát Picasa albumban tárolt gyermekpornót, így is lebukott” című cikkének hallatán a legtöbben csupán gratuláltak a Google-nek és konstatálták, hogy egy pedofillal kevesebb mászkál szabadon a világban. Tény, hogy remek imázsépítő húzás volt, viszont engem egy hangyányit elgondolkoztatott az ügy háttere, amivel komolyabban senki sem foglalkozott. Informatikai agymenés következik.

Eric Schmidt, a Google igazgatótanácsának elnöke a múlthét folyamán jelentette be, hogy a korábbinál fejlettebb védelmi rendszerrel igyekeznek az interneten terjedő gyermekpornográfiát felszámolni. Ezen lépést számos szervezet bírálta, szerintük ugyanis inkább reklámfogásról, mintsem valódi szándékokról van szó a színfalak mögött.

A CBS Sacramento néhány napja számolt be egy férfiról, akit az FBI gyermekpornó birtoklásának vádjával tartóztatott le. Az ügy különlegessége, hogy a nyomozók még márciusban közvetetten a Google-től kapták a férfiról szóló első információkat, ugyanis a „cég automata szűrőrendszere” fiatalkorúakat ábrázoló pornográf képekre bukkant az elkövető privát(!) Picasa fotóalbumában. Persze a cikk megemlíti, hogy az adatvédelmi szervezetek kifogásolják a Google gyakorlatát, hiszen így sérül a felhasználók privát szférája. A cég leszögezte, hogy kizárólag mintákra keresnek és nem a felhasználók albumjait nézegetik. A rendszer által kidobott gyanús találatot pedig minden esetben egy alkalmazott, tehát emberi lény vizsgálja meg és hitelesíti.

Ebben az esetben viszont pont az említett minták jelentik a legnagyobb adatvédelmi problémát. Ugyanis ezek a minták minden kétséget kizáróan túlságosan elnagyoltak, nem képesek alacsony hibaszázalékot produkálni. A Google hasonló megoldást használ az Image képkereső hasonló képek keresése szolgáltatásában, ami kétféle eredmény tud produkálni:

- Megtalálja a mintaképet ugyanabban, vagy más felbontásban.
- Kilistázza a hasonló képeket (hisztogram és még ki tudja milyen varázslatok alapján), amik többségének köze sincs a mintaképhez, maximum színhasználatban.

Az első eset kicsit durva lenne, hiszen akkor a Google-nek kellene rendelkeznie a világ legnagyobb pedofil-fotógyűjteményével, hogy legyen mihez hasonlítani az albumokban lévő nyilvános és privát fotókat. Egy ilyen lehetőséget el sem tudok képzelni és amúgy is elég alacsony hatékonysággal működne a keresés.


Marad tehát a második, ami viszont olyan hatalmas hibaszázalékkal működik, hogy sejtésem szerint egy százalék alatti az igazi találatok részesedése, a többi olyan fotó, amiknek köze sincs a témához. A rendszer szoftveres része ugyanis egyszerűen nem működhet hatékonyan, elfogadható hibaszázalékkal. Milliónyi esetben még egy ember sem tudja magabiztosan eldönteni, hogy problémás tartalommal áll-e szemben, hiszen honnan tudhatná, hogy egy koraérett 13 évesről, vagy egy fiatalabbnak kinéző 19 évesről van-e szó. – Ez manapság amúgy egyre komolyabb méreteket öltő társadalmi probléma, de erről majd máskor. – A rendszernek összemosódott időintervallummal és jogilag is homályos szabályokkal kell dolgoznia. Éppen ezért a Google embereket alkalmaz a fals pozitív találatok kiszűrésére.

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy a rendszer szoftveres része alacsony hatékonysággal üzemel, így rengeteg olyan találatot küld ellenőrzésre, ami nem prezentál fiatalkorú pornográf tartalmat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feltételezhetően hatalmas méreteket öltő találati listának jelentős része a mi nyilvános és privát képeinkből épül fel, amiken szerepelhet a lenge hálóingben pózoló barátnőnk/feleségünk és még számos olyan dolog, amit nem feltétlen mutatnánk meg másnak, viszont egy ismeretlen harmadik félnek pontosan az a munkája, hogy ezeket a képeket böngéssze és még ki tudja miket műveljen vele. Persze lehetne mondani, hogy túlzottan paranoiásan tekintek a dolgokra, de egy a világ másik végében élő emberben, akinek jogosultsága van megtekinteni (és másolni, hiába tiltja a szabályzat) a személyes cuccaimat, valahogy annyira nem tudok őszintén megbízni.

Végszó

Félreértés ne essék, nem a pedofilvadászattal van problémám, erre manapság komoly szükség van, még akkor is, ha csak marketingfogásról van szó a Google részéről. Nekem inkább a járulékos negatívum az, ami nem nyerte el tetszésemet. Így marad a jól bevált megoldás, nem töltök fel felhőbe privát anyagokat... csak hát a cuccaim többségét (képek, dokumentumok, fejlesztések, stb.) privátnak tekintem.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
2017‑re teljesen zöld energiára áll át a Google
A Casio bemutatott egy 1,9 megapixeles kamerát
Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka
A Samsung SDI szállítja az akkumulátorokat a Lucid Motorsnak
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
A dohányzás sejtmutációs hatásai
Állásajánlatok
IT Szolgáltatás felelős mérnök - IT Infrastruktúra, Rendszermonitoring fejlesztő
Storage Engineer
Robotszimulációs mérnök - Berendezés-/ Készülékgyártás, Szerszámgyár
Software Architect
PLC Application Engineer
Scrum Master
Fejlesztő mérnök AE