16 839
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 839
/ContentUploads/A337/Tech_News_in_2013.jpg
Kattints ide  ➜

2013 a technológia világában

Makay József2013.12.26. 13.29
A geekek legnagyobb örömére a 2013-as év kiemelkedően bővelkedett technológiai fejlesztésekben és újdonságokban. Volt egy NSA botrányunk, a Microsoft megvette a Nokia telefonrészlegét, megjelent a Nexus 5 és az iPhone 5S, a Google pedig robotok fejlesztésébe kezdett. Nyilvánvalóvá vált, hogy az okosóráknak nem lesz könnyű dolga a piacon és a Windows Phone sem tett szert komolyabb népszerűségre.

Az év végéhez érve igyekeztünk egy cikkbe összerántani a technológiai világ legérdekesebb történéseit és oldalunk egyéb írásait. Mivel közel 1000 cikket publikáltunk, nem volt könnyű eldöntenünk, melyek azok, amik egyértelműen érdekesebbek a többieknél. Amikor pedig ez sikerült, azzal szembesültünk, hogy több száz cikk maradt, amit még egyszer szűrnünk kell, hogy eljussunk egy maximum 30-as darabszámig. Így a következő (rendezésmentes) lista nyilvánvalóan hiányos lesz egyesek számára, szóval amennyiben úgy gondoljátok, vannak még számotokra kifejezetten érdekes cikkek a listán kívül az Androbiten, nyugodtan linkeljétek be a hozzászólásokba és talán még egy második részt is összehozunk.


Megérkezett a Nokia Lumia 1020
A korábbi cikkünkből és az előzetes információkból is várható volt, hogy a Nokia ez év júliusában egy csodakészülék piacra dobását tervezi. A hír nem volt kacsa és a tervezett időponthoz mérten hivatalosan is napvilágot látott a Nokia Lumia 1020 névre hallgató mobiltelefon. A Nokia az új eszközével igyekszik meghódítani a csúcskategóriás okostelefon-fényképező hibridek táborát. Tovább...


Csupán kicsit gusztustalan az új iPhone
Mióta Steve Jobs elhunyt és a vezetői székbe Tim Cook került, a cég olyan megoldások felé is nyit, amik Jobs fejében meg sem fordultak volna és ezt valahol pozitív értelemben kell értenünk. Míg korábban jóformán a cég diktálta, hogyan is kell jól csinálni a dolgokat, addig mára csupán felzárkózni igyekszik és mindenhez alkalmazkodik, amiből talán egy kis plusz pénzt sajtolhat ki. Tovább...


Ubuntu for phones és tablets áttekintés
Az Ubuntu for phones egy Linux alapú operációs rendszer okostelefonokra, amit a Canonical kezdett el fejleszteni 2011-ben. Még ebben az évben, október 31-én Mark Shuttleworth bejelentette, hogy az Ubuntu 14.04-es verziója támogatni fogja az okostelefonokat és a tableteket is. Tovább...


Megérkezett az Ubuntu 13.04 Raring Ringtail
Megérkezett a népszerű disztribúció legújabb stabil kiadása, melyet 13.04-es verzió számmal és a „Raring Ringtail” kódnévvel láttak el láttak el. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy forradalmi újítások sorakoznának az új rendszerben, de mindenképpen érdemes egy pillantást vetni rá. Tovább...


Megjelent a Nexus 7 2. generációja
A Google július 24-én magyar idő szerint este 6-kor kezdődő San Francisco-i sajtóeseményén mutatta be a méltán népszerű Nexus 7 tabletjének 2. generációs modelljét. Tovább...


Android terminál parancsok
Bizonyára kevesen tudják, hogy nemcsak az asztali – Linux alapú – operációs rendszerek rendelkeznek hatékony grafikus és terminálos kezelőfelülettel. A szintén Linux alapokon futó Android is adminisztrálható lokális és távoli terminálemulátorok segítségével egyaránt, amivel mélyen belenyúlhatunk a rendszer lelkébe. Tovább...


A Microsoft megvásárolja a Nokia telefonrészlegét
Az már a Nokia kezdeti ballépéseinél nyilvánvalóvá vált, hogy a Microsofttal való együttműködésük csak akkor hozhatja meg az eredményét, ha azt sokkal szorosabbá teszik. Úgy tűnik, hogy ez az idő is eljött, ugyanis a sokak szerint csak microsoftos "trójai falóként" a Nokia élére küldött Stephen Elop és a Microsofttól feltételezhetően kirúgott Steve Ballmer bejelentette, hogy a Microsoft felvásárolja a Nokia Devices & Services részlegét. Tovább...


A legjobb RSS olvasók – Good Bye Google Reader
A mai nappal leállítják a sokak által használt Google Readert, ezért az RSS olvasó szoftverek szerelmeseinek új lehetőségek után kell néznie. Bár a váltás sokszor fájdalmas és idegölő folyamat lehet, ebben szeretnénk segíteni Nektek néhány lehetséges alternatíva bemutatásával. Tovább...


Az Apple-rajongóknak mindegy?
Az egyik népszerű amerikai TV show, a Jimmy Kimmel Live ezúttal is palira vette az utca emberét a legújabb iPhone okostelefonnal kapcsolatban. Ugyan nem tudni, hogy mennyire volt megrendezett, vagy hogy a megkérdezettek mennyire tartottak az iPhone gyalázásának következményeitől, mindenesetre a kezükbe adott iPad-del, amiről történetesen azt hitték, hogy az iPhone 5S, tökéletesen meg voltak elégedve, mint okostelefon. Tovább...


Ezt láthatjuk a Google Glass-ben
Bizonyára minden olvasónkban felmerült már legalább egyszer, hogy vajon mit láthatnak azok, akik a Google szemüvegét viselik. A Google Glass tényleg terminátor-látást nyújt viselőjének, vagy csak egy amatőr próbálkozásról van szó a keresőóriás részéről? Most végre kiderült. Tovább...


Project Loon – Internetet az egész bolygónak
A Google egy olyan projektbe kezdett, aminek eredményeként akár olyan helyeken is elérhetővé válnak az internet nyújtotta lehetőségek, ahol amúgy erre a hálózat hiánya miatt nem lenne lehetőség. Legyen az egy aprócska sziget, vagy több ezer kilométernyi kietlen pusztaság, a fejlesztést ez nem zavarja. Tovább...


Ha mobileszköz, akkor Android
Már elkezdődött a második üzleti negyedév, de az elsőről készült statisztikák és kimutatások csak most kerülnek nyilvánosságra. A Canalys nemrégiben közölt riportja a mobileszközök, pontosabban az azokon futó mobil operációs rendszerek megoszlását prezentálja. Tovább...


Csalókák a Microsoft eladási eredményei
Az elmúlt néhány nap a Microsoft eladási statisztikáitól és a bukásnak nyilvánított Windows 8-ról szóló cikkektől volt hangos az interneten. Még olyan weboldalak is feldolgozzák a témák, amiknek amúgy közük sincs az informatikához, sem a mögötte álló vállalati folyamatokhoz. Néhány kérdést azonban nem árt tisztázni. Tovább...


Az új Apple iOS sem hozott hatalmas fejlesztéseket
Magyar idő szerint tegnap este 7 órakor kezdetét vette a Worldwide Developers Conference (WWDC), aminek keretein belül az Apple minden évben nagy bejelentésekkel szolgál. Idén sem volt ez másképpen, az viszont már más kérdés, hogy a bejelentések nem hordoztak akkora tartalmat, mint azt elvártuk volna. Tovább...


Megújult a MEGA felülete és motorja
A botrányos előéletű Kim Dotcom által alapított új felhőtárhely, a MEGA ezúttal nemcsak egy komolyabb ráncfelvarráson esett át, hanem a motorháztető alatti kódok is továbbfejlesztésre kerültek, így a szolgáltatás még nagyobb teljesítményen üzemel. A MEGA ezzel együtt büszkén jelenti be, hogy a szolgáltatás kilépett a béta állapotból. Tovább...


Az NSA botrány – Ahogyan én látom
Az alábbiakban az NSA botránnyal kapcsolatos híreket és a hozzájuk fűzött megjegyzéseimet olvashatjátok. Tovább...


Az év átverése: Kínai külső USB akkumulátor
Valószínűleg már mindenki találkozott nem éppen teljes értékű kínai másolatokkal az élet minden területén – legyen az cipő, telefon, vagy éppen bármi más, ami az eszünkbe jut – amiket ki tudja ki és honnan szerzett, de hát feleannyiba került, mint a márkás, szóval jó lesz az. Az év műszaki átverése díjra mégis a következő terméket jelölnénk, pedig még csak március van. Tovább...


A 20 legnépszerűbb jelszó az Adobe ellopott adatbázisában
Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a bonyolult jelszó a jó jelszó. Bár olyan esetekben ez nem sokat segít, amikor egy vállalattól tulajdonítják el adatainkat, de azért még mindig több kíváncsiskodó ellen védhetjük magunkat, ha nem éppen a legegyszerűbb megoldásokkal tudjuk le a biztonsággal kapcsolatos kötelezettségeinket. Tovább...


A hajléktalan programozó
Néhány héttel ezelőtt nagy médiavisszhangnak örvendett az a hír, miszerint egy 23 éves amerikai programozó arra az elhatározásra jutott, hogy alamizsna helyett programozói tudást ad egy hajléktalannak. A projektet sokan kritizálták, de úgy tűnik, mégis csak sikeres lett a reklámgyanús kezdeményezés. Tovább...


Az OS X 10.9 Mavericks irreálisan sokszor omlik össze?
Ahhoz kétség sem férhet, hogy az újonnan megjelent Apple OS X 10.9 Mavericks egyik leghíresebb újdonsága az, hogy az almás cég ezúttal ingyen adja a vásárlóinak. Ennek nyomán persze mindenki azonnal nekilátott az új verzióra való frissítéshez, viszont úgy néz ki, hogy egyesek meglehetősen negatív élményekkel gazdagodtak a rendszer használata közben. Tovább...


Tényleg ennyire rossz a Facebook Home? Kipróbáltuk!
Tegnap még csak a Facebook Home alkalmazás csúfos leszerepléséről szerettünk volna írni, később viszont úgy döntöttünk, ezt nekünk is ki kell próbálnunk. Hála az XDA-Developers egyik hackerének elérhetővé is vált egy telepítő korlátozásmentes változata, így támogatott eszköz híján is mindenki kipróbálhatja a hatalmas fejlesztést. Tovább...


Megjelent a Nexus 5
Az este folyamán a Google végre bemutatta az LG-vel közösen fejlesztett új kütyüjét, a szakma által már nagyon várt Nexus 5 okostelefont. Ami viszont nagyon furcsa, hogy semmilyen rendezvény és/vagy bejelentés nem előzte meg a dolgot, egyszerűen csak élesítették a készülék hivatalos weboldalát. Ennél azért nagyobb önfényezésre számítottunk. Tovább...


Másfél méteres tabletek a Fox News hírszobájában
A Fox News egy hatalmas újítással szeretne közelebb kerülni az új generációk szívéhez, a kivitelezés viszont olyan abszurdra sikerült, hogy azt felülmúlni csak nagyon nehezen lehetne. A hírbemondó háta mögött ugyanis minden szerkesztő közel másfél méteres tabletekkel dolgozik, ami már a nevetségesség határát súrolja. Tovább...


A Google emberekkel ellenőrizteti privát fotóinkat
Az IT café „Privát Picasa albumban tárolt gyermekpornót, így is lebukott” című cikkének hallatán a legtöbben csupán gratuláltak a Google-nek és konstatálták, hogy egy pedofillal kevesebb mászkál szabadon a világban. Tény, hogy remek imázsépítő húzás volt, viszont engem egy hangyányit elgondolkoztatott az ügy háttere, amivel komolyabban senki sem foglalkozott. Informatikai agymenés következik. Tovább...


Életnagyságú, működőképes legóautó
A Gizmodo a mai napon tett közzé egy videót egy több mint félmillió darabból álló, működőképes legóautóról, aminek maximális sebessége állítólag eléri a 32 km/h-t. A járművet egy levegőmeghajtású, 256 dugattyús motor hajtja, ami miatt a készítők félnek komolyabb sebességeket elérni vele, tartva egy esetleges robbanástól. Tehát nem biztonságos, nem is gyors, de a legmenőbb autó a világon. Tovább...


Phonebloks – Legózzunk össze saját telefont!
Egy holland designer egy remek ötlettel állt elő: Építsünk telefonokat könnyedén szétszedhető modulokból, mert az számos problémát megoldana. Ugyanakkor egyetlen problémát biztosan nem old meg, mégpedig a kritikus gyártói és vásárlói hozzáállást, ami egyszerűen keresztbe tehet a projektnek. Tovább...


openSUSE 13.1
Több mint fél évvel a 12.3 kiadása után az openSUSE fejlesztői nagy örömmel és számos „marketingcikkel” jelentették be a 13.1-es verziószámmal ellátott kiadást. Az openSUSE 13.1 nem hoz drasztikus változásokat, funkcionális fejlesztéseket viszont annál inkább, amiért mindenképpen érdemes frissítenünk a korábbi verziónkat. Tovább...


Japan World Cup 3 – Nincs ennél betegebb játék
A minap találtunk erre a gyöngyszemre és hát nem igazán találunk rá szavakat. A Japan World Cup 3 egy személyben testesít meg mindent, ami idióta, szóval nem is igazán húznánk az időt mindenféle filozófiai játékelemzésekkel. Nézzétek és sírjatok... a nevetéstől! Tovább...


Inkompatibilis Android alkalmazások telepítése a Play Store-ból
Az androidos alkalmazások fejlesztői megadhatják, hogy milyen hardverrel rendelkező készüléken, milyen verziójú Android rendszeren, illetve mely országokban legyen futtatható alkalmazásuk. A hardveres korlátozás sok esetben indokolt, ám előfordulhat, hogy Mi mégis olyan alkalmazást szeretnénk telepíteni, amit a Play Store inkompatibilisnek jelez. Tovább...


Hivatalosan is megjelent a Windows 8.1
Bár már hónapok óta jóformán minden részletet ismerünk a Microsoft új operációs rendszeréről – köszönhetően a számos kiszivárgott buildnek és a cég részéről kiadott fejlesztői előzetesnek – ma végre hivatalosan is bemutatásra került a Windows 8.1. Tovább...


Hogyan készül a Mac Pro?
Amikor bemutatták a cikk írásának pillanatában legújabb Mac Pro dizájnt, azonnal megindultak a humoros fricskák a készülék felé. Az új Mac Pro ugyanis erősen hasonlít egy modern, közintézményekben használt szemetesre. Tovább...


Kötelező olvasmány szülőknek és fiataloknak: Kulcs a net világához
Ugyan néhány napot várnunk kellett, de mára végre elérhetővé vált a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hivatal saját, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt ajánlott kiadványa. A „Kulcs a net világához” című – ingyenesen letölthető – dokumentum a manapság hatalmas adatvédelmi problémákkal küszködő fiatalságnak és a szülőknek kíván néhány tippel szolgálni, hogy tagjai ne legyenek olyan kiszolgáltatottak az internet korában. Tovább...


12 éves srác felelős a kanadai kormány weboldalainak feltöréséért
Az eset kicsit bulvárszagú, viszont mindenképpen érdemes egy pillantást vetnünk az alábbi történetre. A Toronto Sun a minap számolt be róla, hogy a kanadai kormány és rendőrség ellen a 2012-es diáktüntetések alatt intézett hackertámadások (helyesebben crackertámadások) mögött többek között egy jelenleg 12 éves kanadai kisfiú a felelős. Tovább...


Feeds: A világ összes tech cikke egyetlen helyen
Néhány hónappal ezelőtt útjára indítottunk egy kísérleti cikkgyűjtő szolgáltatást, amivel olvasóink egyetlen oldalon tekinthetik meg a világ összes fontosabb technológiai cikkét. Tekintettel arra, hogy a szolgáltatás népszerűsége egyre csak nőtt, úgy döntöttünk, komolyabbra fordítjuk a fejlesztést. Tovább...


A Microsoft saját maga ellensége
A Statista a Net Applications mérései eredményeire hivatkozva publikált egy diagramot, amin az utolsó három Windows verzió piaci részesedését vehetjük górcső alá a megjelenésüktől számított első évben. Az eredményeket látva felmerül a gondolat, miszerint a Microsoft vagy nagyon rossz úton jár, vagy túl jól teljesített még 2009-ben. Tovább...


Graph Search: A Facebook új keresője
Mark Zuckerberg, a Facebook kiötlője és társalapítója maga jelentette be a népszerű közösségi portál legújabb szolgáltatását, a Graph Search fantázianevű keresőt, ami nem is próbálkozik a Google riválisa lenni, helyette egy teljesen más megközelítést alkalmaz bizonyos tartalmak megtalálására. Tovább...


A szabad szoftveresek nyílt levele Orbán Viktornak
Az utóbbi hetekben hatalmas botrány alakult ki a kormány újabb, több mint 50 milliárd forintos kiadása körül, amit amúgy a Microsoftnak fizet olyan technológiákért, amik sokak szerint vagy nem ér ennyit, vagy amiknél van jobb és olcsóbb nyílt forráskódú megoldás is. A kormány versenykiírás nélkül, jóformán szó nélkül elfogadta a Microsoft ajánlatát. Tovább...


Galaxy Gear – A Samsung okosórája
Beigazolódtak néhány nappal ezelőtt közzétett cikkünk állításai, ugyanis a Samsung a mai nap folyamán bemutatta saját okosóráját, a Samsung Galaxy Geart. Az 1,6 hüvelyk átmérőjű területre olyan erős hardvert zsúfoltak, ami egy alsó-középkategóriás telefon teljesítményével vetekszik. Tovább...


A Google megvette a Boston Dynamics robotgyártó céget
Éppen másfél hete számoltunk be róla, hogy a Google mostanában meglehetősen komoly érdeklődést mutat a robotok iránt, így be is vásárolt magának néhány robotgyártó vállalatot egy eddig ismeretlen projekt keretein belül. A projekt irányítói posztját Andy Rubin, az Android Inc., majd a Google Android vezetője kapta, aki mindig is imádott mindent, ami robot. Tovább...
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Négy nagyváros már aláírta a dízel autók halálos ítéletét
Új színben érkezik az Apple iPhone 7s
Elindult a Google Mikulás weboldala
A dohányzás sejtmutációs hatásai
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
SQA vezető
ERP Site Testing Specialist
Villamos tervező mérnök
Game Designer
Gyártáselőkészítő mérnök TESK-6564-16
Karbantartási koordinátor
Mérnök gyakornok