Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/A351/Smartphone_mobile_apps.jpg

Nem érdemes mobil appot fejleszteni?

2014.01.15. 11.46
A Gartner piackutató intézet legutóbbi elemzéséből kiderül, hogy a nem vállalati mobil alkalmazások kevesebb, mint 1 százaléka lesz pénzügyileg sikeres az elkövetkezendő öt éves időintervallumban. Eme jelenséget számos tényező idézi elő, amik mára szinte ellehetetlenítik az ölünkbe hulló siker eljövetelét.

Alkalmazáskeresési trendek

A Gartner szerint a felhasználók jelentős része már ma is inkább a közösségi média, a reklámok és az ismerősök ajánlásai alapján dönt egy-egy alkalmazás mellett. Ez három olyan csatorna a potenciális felhasználók felé, amik közül maximum egyet (reklámok) befolyásolhatunk. Ugyanakkor egy reklám kizárólag akkor vezethet sikerre, ha tetemes összeget ölünk bele, ami nagy valószínűséggel sosem fog megtérülni.

Hatalmas piaci verseny

Már lassan fél évtizede, hogy komolyabban beindultak a különböző mobilos alkalmazásboltok. A néhány év alatt viszont olyan hatalmas méreteket öltött a mobilokra való alkalmazásfejlesztés népszerűsége – hiszen mindenki ebben látja a gyors meggazdagodás lehetőségét – hogy ha egész véletlenül eszünkbe is jut egy világmegváltó ötlet, azt szinte biztos, hogy valaki már évekkel ezelőtt megvalósította és nagy valószínűséggel bele is bukott vagy olyannyira sikeres lett, hogy esélyünk sem lenne labdába rúgni mellette.

Ötlethiány

Az ötletekkel telített piacon nagyon kicsi az esély arra, hogy ötletünk egyszerre legyen egyedi és nagy tömegek érdeklődését keltse fel. Egy 16 ezredik „fingós” alkalmazásért nemhogy fizetni nem fognak, de még az ingyenes alkalmazást sem fogják letölteni. Így ha nincs sikerre született ötletünk, a jelentéktelen fejlesztésünk csak idő és pénzkidobás lesz.

Pénzhiány

Nemcsak azt kell figyelembe vennünk, hogy várhatóan mekkora lesz a bevételünk az általunk megszabott árral. A bevétel ugyanis nem egyenlő a tiszta profittal. Ebből még le kell vonnunk a fejlesztési és kutatási költségeket, a reklámköltségeket, de még a saját órabérünket is, hiszen a fejlesztési idő alatt egy céghez is elmehetnénk dolgozni jóval nagyobb összegekért. Nem kell sokat számolnunk hozzá, hogy kiderüljön: A legtöbb app – feltéve, ha nem kedvtelésből készült – fejlesztése leginkább egy pénzügyi bukással megfeleltethető.

Konklúzió

Érdemes tehát elgondolkodnunk a világmegváltó ötletünk kifejlesztése előtt, érdemes-e abba egyáltalán belevágnunk. Ha csupán hobbiból csináljuk, mindenképpen érdemes elkezdenünk, hiszen sokat tanulhatunk a fejlesztés során. Viszont, ha profitszerzési céllal indítjuk el, abból nagy valószínűséggel semmi sem lesz. Persze próbálkozni szabad, sőt javasolt, de csak úgy, hogy ha vállaljuk a bukás kockázatát és nem hátrálunk meg a sikertelenségtől.