16 649
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 649
/ContentUploads/A413/1.jpg
Kattints ide  ➜

HTC Desire 601 teszt

Droppa Béla2014.04.11. 20.51
A HTC mostanában sokat szerepel a hírekben, sajnálatos módon azonban nem a sikereikről, hanem a föléjük tornyosuló egyre sötétebb felhőkről lehet hallani. Ez talán az utóbbi hetekben változott valamelyest, hiszen egyre bizakodóbb a vezetőség, a befektetők és az elemzők is, azonban az egykoron szárnyaló tajvani cég a gödörből még mindig nem lábalt ki.

A tavalyi One (M7) bevezetését elbaltázták: ellátási problémák miatt a konkurensekhez képest nagy lemaradásban volt időben, majd aztán jöttek a kamerát kifogásoló hírek is. Az év végére már szinte teljesen elvesztettük a hitünket a HTC-vel kapcsolatban, azonban azóta több figyelemreméltó készülékkel rukkoltak elő. Az egyik ilyen a nemrég bemutatott One (M8), ami sokak szerint a világ (egyik) legjobb androidos okostelefonja.

Ezenkívül ott van a felső-középkategóriás Desire 816, ami a Mobile World Congress-en került leleplezésre. Van azonban még egy olyan okostelefon, ami hazánkban sajnos igen kevéssé ismert, azonban a középkategória ásza lehetne. Ez a modell tesztünk alanya, a HTC Desire 601, amelyet a VIP Phone-tól kaptunk meg tesztelésre, ezt ezúton is meg szeretnénk köszönni.


Külső, dizájn

Az okostelefon le sem tagadhatná azt, hogy melyik vállalat gyártósorairól gördült le, a HTC stílusjegyei itt is csodásan muzsikálnak, épp úgy, ahogy az első- és második generációs One esetében is. Egyértelmű, hogy a Desire 601 a már említett egykori csúcsmodell dizájnját örökölte, természetesen apróbb változtatásokkal. A ház már nem fémből van kifaragva, ettől függetlenül még mindig unibody kialakításúnak tűnik. Ez nem így van, azonban illesztési hézagokat, nyöszörgő illesztéseket nem találhatunk, a hátlap lehámozása után (ami nem egyszerű feladat!) az akkumulátor is kiszedhető. Az összeszerelési minőség kifogástalan.



A 130 grammos tömeg egyáltalán nem jellemző erre a kategóriára, a riválisok átlagosan 20-25 grammal könnyebbek. A vastagsággal sincs túl sok probléma, a majdnem egy centis Desire készüléket igazán kényelmes kézbe fogni és ott tartani. Első pillantásra amúgy a masina nem tűnik ilyen vaskosnak, köszönhetően a lekerekített, szappantartó formának.

A hátlap matt polikarbonát, ami igazán jó választás volt, mert egyrészt nem gyűjti az ujjlenyomatokat, másrészt nem csúszik. A készülékház jobb oldalán találhatóak a különálló hangerőszabályzó gombok, bal oldalon fent pedig a képernyő lezárását és feloldását vezérlő billentyű kapott helyet. Mindhárom gomb káprázatos nyomásponttal bír, külsőre is rendben vannak, úgy néznek ki, mintha kerámiából lennének, de természetesen minden műanyag.



Az előlapon a Desire 601 esetében is megtaláljuk a sztereó BoomSound párost, ami tesztjeink során nagyon hangosnak bizonyult. Aki nincs hozzászokva a HTC saját megoldású zajkeltői hangerejéhez, azt először biztosan fejbe fogja vágni a hangerő. Ez több esetben viszont igazán jónak bizonyulhat, például forgalmas útszakaszok mellett a járdán sétálva is minden gond nélkül hallani lehet a beszélgetőpartnerünk hangját, ez pedig nincs minden középkategóriás okostelefonnál így. Mondhatnám azt is, hogy olyan ritka, mint a fehér holló. A felső hangszóró baloldalán a közelségérzékelő, valamint a fényérzékelő bújik meg, a furatok egyikében egy apró LED jelez nekünk, ha valami értesítésünk van vagy éppenséggel merülünk, a jobb oldalon pedig a VGA felbontású szelfikamera látszódik.


Kijelző

Egy középkategóriás eszközről beszélünk, a kijelzője épp emiatt elmarad a csúcsmodellekétől, leginkább felbontásban. A képátló 4,5 hüvelyk, a felbontás viszont csupán qHD, vagyis 540×960 pixel, ami 245 ppi pixelsűrűséget jelent. Sajnos ezt már normál távolságból is észre lehet venni, főleg egy FullHD (vagy csak simán HD) panel után. Fényerőt, betekintési szögeket tekintve viszont nem érheti kifogás, ilyen téren ugyanis jól teljesít.




Kamera

A kamera 5 megapixeles, vagyis egy igen furcsa helyzet állt elő: a csúcsmodellnél nagyobb felbontású az érzékelő. Ez természetesen a valóságban nem jelent jobb képeket, csak papíron meghökkentő. Nem meglepő módon ez nem egy UltraPixel modul, ennek ellenére néhány okos funkciót megkapott a nagytestvértől. Szerencsére a LED segédfényt sem felejtették le a körkörös mintájú kameramodul mellől.





Ilyen okos fícsör például a HTC Zoe, ami rengeteg új és hasznos képességgel ruházza fel a kamerát. A Zoe alapból nem képeket, hanem rövid videókat készít, amelyből könnyedén kiválasztható a legjobb kép, a legjobb arc, de a nemkívánatos objektumokat is el lehet távolítani. A szerkesztőfelületen különféle effekteket és kereteket lehet hozzáadni a képhez, de itt lehet a már említett arcszépítő beavatkozásokat is elvégezni. A szerkesztő eszközök menüpontja alatt rajzolhatunk, forgathatunk, vághatunk, tükrözhetünk; röviden a lehetőségek igen szerteágazóak. Fényképezési módok között van Éjszakai, HDR, Panoráma, Rezgésmentes és Makró is.





Mozgóképet legfeljebb Full HD felbontásban rögzít, azonban itt sem áll meg ennyiben a lehetőségek tárháza. Lehetséges normál sebességű, slo-mo, valamint 60 fps videót is lőni, természetesen utóbbi kettőnél lejjebb skálázódik a felbontás is. Lassított felvételnél 768p, 60 fps-nél pedig HD-ben lehetséges a felvétel.


Hardver

A HTC Desire 601-be nem a legerősebb vas került, természetesen nem ezen fogjuk az Asphalt 6-ot játszani, de a mindennapi funkciók kielégítésére már ez is elég, ha van némi kompromisszumképességünk. A burkolat alatt egy Qualcomm Snapdragon 400 duruzsol, ebbe a 28 nanométeres chipsetbe két, egyenként 1,4 gigahertzes Krait 300 processzormag került egy 533 megahertzes Adreno 305 grafikus chip mellé. A RAM mérete mindössze 1 GB, ez meg is érződik a multitaskingnél, mert már két-három alkalmazás egyidejű futtatása esetén sem folyamatos a váltás.

AnTuTu 4: 15473
Linpack Single: 152 MFLOPS
Linpack Multi: 258 MFLOPS
Vellamo HTML5: 2268
Vellamo Metal: 577
Quadrant Standard: 6140

A belső memória mérete 8 GB, ebből 4,17 GB érhető el a felhasználó számára. Szerencsére a hátlap alatt microSD kártyafoglalat is megtalálható, ez maximum 64 GB-os flashmemóriát képes befogadni. Adatkommunikációs téren a szokásos Wi-Fi, Bluetooth 4.0, és GPS kombináció mellé GLONASS, DLNA, valamint 4G LTE is bekerült a repertoárba.



Az akkumulátor 2100 mAh-s, ami ezzel a hardverrel power user módban egy nap alatt bőven lemerül. A power user mód alatt a rendszeres telefonálás, órányi böngészés, zenehallgatás, továbbá egy rakás kép készítése értendő az emailezés és dokumentum-megtekintés mellett.


Szoftver

A készüléken az Android 4.2.2 Jelly Bean fut, erre a HTC rátette a saját felületét, méghozzá a Sense 5.0-át. Ennél már van újabb (a 6.0), de örüljünk, hogy legalább ez a verzió megtalálható az eszközön. Nem mellesleg a tajvaniak nagyon jól tették, hogy a korábbi bazári Sense-ek stílusából visszavettek és inkább a kifinomultságra, valamint a minimalizmusra mentek rá. Az alkalmazásváltó képernyőn látszódik igazán a változás. Semmi csicsa, mindössze pazar puritánság, de messze ez a megoldás a legjobb a piacon.

További öröm a BlinkFeed megléte, ami a mi saját közösségi- és híraggregátorunk. Mindig a főképernyőnk bal oldalán figyel és bónuszban még az időt, a dátumot, valamint az időjárást is mutatja. Extra funkció a többi hasonló megoldáshoz képest, hogy a naptáreseményeinket is képes becsatornázni.

Bónusz applikációkkal el vagyunk halmozva, az Autó és a Tőzsde mindenkinek igen hasznos, a Kid Mode-nak a kisgyermekes családok fognak örülni, a Polaris Office teljes verziója pedig már szokásosnak mondható. Kapunk két évre 25 GB Dropbox tárhelyet is, valamint olyan jegyzetelők is telepítésre kerültek az okostelefonra, mint a Scribble vagy a Tasks. Utóbbi kettő helyett én inkább egy olyat részesítenék előnyben, amelyen nincs ennyi csicsa és túlzott funkciómennyiség, hanem csak ténylegesen jegyzetelésre alkalmas. Szerencsés, hogy a dobozból kivéve is van dedikált Lámpa alkalmazás. Ezek mind apró figyelmességek, de összességében a felhasználói élményen nagyot dobnak.


Összegzés

A HTC Desire 601 igen jól sikerült. Természetesen lehetne jobb, lehetne nagyobb felbontású a kijelző, kicsit kevesebb a tömeg, több RAM, de egy ilyen árkategóriás és ilyen felhasználásra szánt masinánál a kapottakkal is megelégedhetünk. Az összeszerelési minőség kifogástalan, a HTC Sense továbbra is ámulatba ejtő, a dizájnt sem érheti kifogás.

Az egyetlen probléma a Desire 601-gyel, hogy szolgáltatóknál nem kapható, emiatt sokan nem fogják megvásárolni, hiszen függetlenül sokkal drágább. A VIP Phone kereskedésében viszont már 69 900 forintért megvásárolhatjuk. A tajvaniak itt is szokás szerint egy picit túlárazták a masinát, akinek viszont az eszköz tetszik külsőre, az használni is szeretni fogja.

Kijelző: 7 pont
Dizájn: 10 pont
Ergonómia: 10 pont
Szoftver: 9 pont
Hardver: 8 pont
Kamera: 8 pont
Ár/érték arány: 8 pont

Végeredmény: 8,5 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
A Chrome 55 már alig ad esélyt az Adobe Flash‑nek
Ilyen lehetne a Google Pixel 2
A következő Apple Watch okosóra már kör alakú lehet
LEAGOO M8 ‑ Elindult az egyik legolcsóbb okostelefon előrendelési időszaka
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
Linux C++ szoftverfejlesztő
Szoftverfejlesztő – beágyazott rendszerek
Business Analyst
Consultant Vault
Presales Consultant Budapest
Technical manager
Tervezőmérnök TESK-6589-16