16 575
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 575
/ContentUploads/A446/nokia_x_dual_sim.jpg
Kattints ide  ➜

Nokia X teszt ‑ Csalódás?!

Droppa Béla2014.05.22. 11.13
Amikor a Nokia elkezdett veszíteni népszerűségéből, ezáltal a piaci részesedése is olvadni kezdett, mindenki arra várt, hogy a megszokott finn minőségben egy Android alapokon futó készülék érkezzen. Ez azonban nem következett be, a 2011 elején köttetett Microsoft-Nokia partnerprogram pedig végleg megpecsételte ezt az álmot (legalábbis akkor azt gondoltuk). Volt egy másik komoly következménye is: a már meglévő és igazán ígéretes MeeGo operációs rendszert is kukázták, ami akkoriban csak egy készüléken - az N9-en - volt jelen. Ettől függetlenül az N9 már 2011 nyarára nagy rajongótáborra tett szert, amelyről lényegében lemondott az akkori vezetőség a Windows Phone preferálásával.

Ősszel érkeztek meg az első Windows Phone 7-et futtató Nokia okostelefonok, ezek a Lumia 800 és 710 voltak. A csúcsmodell dizájnja teljes mértékben az N9-re épült, funkcionalitásában viszont elmaradt attól, köszönhetően a még akkoriban nem túl kiforrott platformnak. 2012 elején mutatkozott be a Lumia 900, ami elsősorban a kifejezetten nagy fizikai kiterjedésével tudott kitűnni a tömegből. Ezenkívül semmi értelme nem volt annak a készüléknek, ugyanis amikorra piacra került, kiderült, hogy a WP7 okostelefonokra nem lesz telepíthető a teljesen átalakított és modernizált Windows Phone 8.

Emiatt senki sem vásárolta meg ezt az eszközt, valamint a régebbi modellek tulajdonosai is elkeseredetten konstatálták, hogy csak a 7.8 lesz elérhető a készülékeikre. 2012 szeptemberében viszont egy igen jó készülékportfóliót kezdett el felépíteni a finn vállalkozás, ez a Lumia 920-ból és 820-ból állt abban a hónapban. Később alacsonyabb árú okosmobilok is elérhetővé váltak, ezzel megalapozva a platform piacrészét. 2013 nyarán érkezett a következő nagy dobás a 41 megapixeles Lumia 1020 személyében, amelyet rengeteg fotós hajlamokkal megáldott felhasználó választott.

A régóta pletykált akvizíció a Microsoft és a Nokia között tavaly szeptemberben került hivatalosan is megerősítésre, ez pedig még kétségesebbé tette, hogy bármikor is a Google által fejlesztett mobil operációs rendszer fusson akármelyik telefonjukon.

Ettől függetlenül a legalsó termékkategóriában - ahol a legtöbb masinát lehet eladni - a finn vállalkozás még mindig nem rendelkezett vállalható eszközzel. Ezen az Asha széria sem enyhített, ezért dönthettek úgy, hogy egy Androidra épülő termékcsaládot fejlesztenek ki. Ez még az idei év első negyedévére elkészült, egy eszköz helyett pedig kapásból hármat mutattak be. A triumvirátus közül mi a legolcsóbb modellt, a Nokia X-et vesszük górcső alá. Az alábbiakban arra derül fény, hogy mennyire éri meg ezen az áron ezt az okostelefont megvásárolni és ha nem, akkor mi lehet a legjobb választás helyette.


Csomagolás, külső

Amint megpillantjuk a Nokia X dobozát, már egyből tudjuk, hogy melyik cég gyártósorairól került le. A pakk a vállalatra jellemző stílusjegyekből építkezik: az alapszíne királykék, ezen pedig különféle szögekből lefotózva találunk képeket a masináról. Nem mellesleg az egész megoldás fiókos kialakítású, vagyis egy kisebb dobozt kell kihúzni a nagyobb kartonból. Az inkriminált készülék alatt egy WH-108-as típusszámú fülhallgató, egy microUSB végű töltő, valamint némi dokumentációt találunk. Adatkábelt sajnálatos módon sehol sem találunk, a Nokia pedig még nem állt át a hálózati töltőfej + kétfunkciójú kábeles megoldásra.



A készülék külseje az Asha és a Lumia széria keresztezéséből alakult ki, de mindenképp a Windows Phone okostelefonok kialakítására emlékeztet minket. A Nokia X nem unibody, bár ezt csak akkor vesszük észre, amikor a SIM-kártyákat (igen, azért van többes számban, mert két darabot kezel belőlük) vagy a microSD adatkártyát be szeretnénk helyezni. A polikarbonát héjat igencsak könnyű lehámozni ahhoz képest, hogy milyen robusztus a fogása. A borítást a képernyő bal alsó sarkánál kell elkezdeni lenyomni, majd az óramutató járásával ellentétes irányban a sarkokon kell továbbfeszíteni, míg ki nem ugrik belőle a készüléktest.

Az előlap igencsak puritán, mindössze a képernyő, egy Nokia logó, a beszédhangszóró, valamint egy vissza gomb árválkodik rajta. Az oldalélek sem sokkal izgalmasabbak, felül egy jack nyílás, jobb oldalt a hangerőszabályzó gombpár, alatta pedig a bekapcsológomb, az alsó élen pedig a microUSB port található. A hátlap sem különbözik ezektől sokban, itt egy kameramodul, egy újabb Nokia logó, valamint a hangszóró sorakoznak. Néhány emberben bizonyára ellenérzéseket válthat ki a rikító színekben pompázó burkolat, azonban úgy gondolom, hogy a mérnökök ezzel próbálták egy kicsit elvonni a figyelmet a minimalizmusról, ami véleményem szerint a spórolás következménye.


Kijelző

A Nokia X előlapján egy négyhüvelykes WVGA IPS LCD kijelző található, ami normális fényviszonyok között teljes mértékben használható, azonban a tesztidőszak alatt volt szerencsém az első nyárihoz hasonló napon is használni. Nem kellett volna. A képernyő napfényben nem valami jó hatásfokú, ez pedig az elkövetkezendő hónapokban nem sok örömet fog okozni a tulajdonosoknak. A panelnek van még egy hibája, az pedig az alacsony képfrissítési ráta, ennek köszönhetően például már a főképernyőn való görgetés is elmarad a Lumia 920-on látottaktól.



De hogy az egész bekezdés ne sárdobálásból álljon, ki kell emelnünk a megoldás pozitív oldalait is. Egyrészt az igazán dicséretes, hogy a fejlesztők nem egy elkeserítő TFT LCD panelt rejtettek az előlapi üveg alá, hanem egy IPS LCD rendszert alkalmaztak, ami átlagos körülmények között kategóriájában kiválónak számít. Összességében elmondható, hogy a Nokia X kijelzője nem tragikus, de a napfényben való olvashatóságon javíthatnának a következő modellben.


Kamera

A Nokia X kamerájától sok mindent nem szabad elvárni, ugyanis egy 3 megapixeles fixfókuszos megoldás található az okoskészülékben, ami már három éve is cikinek számított. Sötétben érthetetlenül gyenge az optika, a zajszűrés elképesztő, a képek olajfestményszerűen elmosottak. Normál fényviszonyok között kivehető, hogy mi a fénykép tárgya, de triviális, hogy nem ezzel a megoldással fogunk a nyaraláson fényképezni. Mozgóképet a nevetséges CIF felbontásban 30 fps sebességgel rögzít, ezt talán nem is kell részletezni. Az üres szavak helyett viszont ajánlom, hogy az alábbi galériában bizonyosodjatok meg az elmondottak igazságtartalmáról.











Hardver

A hardver minden téren igencsak szerény, elég csak megnézni a Qualcomm MSM8225 chipsetet, amelyet a legtöbben valószínűleg S4 Play-ként ismernek. Ebben két ARM Cortex-A5-alapú 1 GHz-es processzormag dolgozgat, ezt egy öregecske Adreno 203 egészíti ki. A legelkeserítőbb a RAM mérete, ami mindössze 512 MB. Ettől a konfigurációtól nem nagyon esik le az állunk és akkor még finoman fogalmaztam. Természetesen a szintetikus sebességtesztekből is kiderül, hogy ez nem egy erőgép, az AnTuTu még elektronikus formában ki is nevetett.

A belső tárhely eleve nem túl nagy, extraként még két részre is lett szabdalva. Az előbbi a belső tárhely, aminek a teljes mérete 1,29 GB, ebből mi csak körül-belül 825 MB-ot érhetünk el, utóbbi pedig a telefontárhely, ami összesen 1,17 GB-os, de ezen nincs semmi, vagyis erre pakolhatjuk a fájljainkat. Örömteli, hogy 32 GB-os microSD kártyát lehet a készülékbe beletolni, vagyis így már nem érheti szó a ház elejét.

Adatkommunikációs téren mindenképpen megemlítendő az, hogy eleve két microSIM-kártyát képes befogadni, így ideális lehetne olyanoknak, akiknek egyszerre van munkahelyi és otthoni kártyája. Hálózatokat igen limitált mennyiségben támogat az eszköz, 3G, Wi-Fi b/g/n, Bluetooth 4.0, és Wi-Fi hotspot került a repertoárba.


Szoftver

Az Android alapból két fontos pillérre épül, ezek maga a vanilla szoftver, továbbá a Google-szolgáltatások, amelyeket a legtöbbünk mindennap használ. Nos, a Microsoft annyira nem volt balga, hogy mindezt egy az egyben a Nokia X termékcsaládon elérhetővé tegye, hiszen ezzel maga alatt vágta volna a fát. Emiatt határoztak úgy, hogy a teljes Android ökoszisztémát nem teszik elérhetővé teljes egészében. Ezt úgy sikerült elérniük, hogy az Android Open Source Project (AOSP) alapjaira programoztak egy teljesen új felhasználói felületet, azonban a Google-appokat kihagyva. Hogy ne legyen akkora az űr, a redmondiak a saját és a Nokia megoldásaival próbálták meg részben kitölteni azt.



Épp emiatt, amikor feloldjuk a masinát, egyáltalán nem fog a tradícionális Android-felület az eszünkbe jutni, inkább valamiféle Windows Phone hibridre gondolnánk. Nem mellesleg az egész felület igazán intuitív, könnyen kezelhető. A főképernyő vertikálisan szkrollozható, itt kisebb-nagyobb átméretezhető csempék könnyítik meg a kezelést, sajnálatos módon ezek közül nem mindegyik live tile. Ha innen jobbra (vagy balra) teszünk egy swipe mozdulatot, akkor a Fastlane-re érkezünk, ami az N9-ben is megtalálható funkcióhoz hasonlóan a legutóbbi tevékenységeinket listázza. Legyen az telefonhívás, email, SMS-üzenet, fénykép, minden megtalálható itt.

Sajnos a gyenge hardver - főleg az 512 MB RAM - a mindennapi használat közben is érezteti a hatását. Legtöbbször csak a hosszú animációkkal elrejteni próbált lassúcska applikációbetöltésben nyilvánul meg mindez, ami még tolerálható egy ilyen eszköznél, az viszont már nem, hogy egyes weboldalakat nem nyit meg. Hogy házon belül maradjunk, a Nexus 5-ről készült elemzésünket például nem akarta egyszer sem betölteni, ami véleményem szerint elfogadhatatlan, bármilyen árcédulája is legyen az eszköznek.



Extra alkalmazások terén a HERE evidens, ez a Nokia saját térképszoftvere, ami bizonyos képességekben magasan lekörözi a Google hasonló megoldását. Ilyen például a készülékre letölthető ingyenes és offline navigációs csomag, ami bónuszként még beszél is hozzánk. A Nokia MixRadio zenék streamelésére lenne használható, ha Magyarországon is elérhető lenne. Szerencsére kapunk egy patent FM-Rádiót, ami némileg helyettesítheti a MixRadiot. Bizonyára hasznosnak bizonyul a Contacts Transfer is, ami a régi telefonunkról húzza át a kontaktokat. A OneDrive a Microsoft saját felhőszolgáltatása, ami a Google Drive-nál sajnos kevesebb, mindössze 7 GB-nyi adat feltöltésére alkalmas.

Természetesen a redmondi óriás által megvásárolt Skype is rajta van az eszközön, ezt viszont előlapi kamera hiányában érdekes lesz használni videóhívásokra. Természetesen a Google-szolgáltatások teljes hiánya az alkalmazásboltot, vagyis a Google Play-t is érinti. Emiatt csak a Nokia saját alkalmazáskínálatából lehet válogatni, ami jelen pillanatban jóval szűkösebb a mountain valley-i vállalat felhozatalánál. Reméljük, hogy a pletykált modellfrissítés után a fejlesztők is kedvet kapnak majd még több app portolásához, így növelve a felhasználói bázist.


Összegzés

A Nokia X egy nagyon érdekes okostelefon. Egyrészt ez az első Android operációs rendszerrel a boltok polcaira bocsájtott finn készülék, de mégis úgy érezzük, hogy ez nem is Android. Ebben részben igazunk is van, ugyanis ez nem az az operációs rendszer, amelyet megszoktunk, mindössze nevében egyezik. Azonban az is biztos, hogy rengeteg minden a Google által fejlesztett rendszerből került átemelésre - szinte módosítatlanul - ez pedig felemás hatást kelt.

Sajnos a gyenge hardveres képességek miatt második okostelefonnak senkinek sem ajánlanám ezt a masinát, de ami igazán elkeserítő, hogy első készüléknek sem lehet javallani, mert a kevés RAM, a kamera minősége és az átlagos működési sebesség 35 ezer forintért már túl sok kompromisszum. A cikk elején feltettük a kérdést: ha nem ezt, akkor vajon mit? Ha a Nokiánál szeretnénk maradni, egyből a Lumia 525-öt tanácsolnám, ugyanis ott már 1 GB RAM, 5 megapixeles kamera és egy újabb lapkakészlet dolgozik. Így a cikk végére valószínűleg nektek is kiderült, hogy a Nokia X nagy csalódás, de reméljük, hogy a pletykált utód tényleg megkapja azokat a hardveres képességeket, amelyeket rebesgetnek.

Kijelző: 6 pont
Dizájn: 8 pont
Ergonómia: 9 pont
Szoftver: 8 pont
Hardver: 3 pont
Kamera: 2 pont
Ár/érték arány: 3 pont

Végeredmény: 5,5 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést
A Nokia nagy visszatérése
5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere
Gigantic ‑ Ingyenes nyílt bétával kezd az Overwatch új kihívója
A Windows Mobile piaci részesedése 0,1 százalékra csökkenhet
A nem eredeti Apple‑töltők 99 százaléka veszélyes
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
IT Business Analyst
Junior Frontend Java Developer
Marketing asszisztens
Szoftvertesztelő Budapest
C++ fejlesztő
C/C++ fejlesztő mérnök
UI Developer