18 112
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
https://androbit.net/ContentUploads/A538/bear_grylls_survival_kit.jpg
Kattints ide  ➜

Túlélőcsomag világvégére

Makay József2014.08.29. 16.41
Egy hónappal ezelőtt feltettük nektek a kérdést, mit tennétek egy körülbelül cipősdoboz méretű túlélőcsomagba. A kérdés nem egyszerű, már csak azért sem, mert nem mindegy, hogy hol tartózkodunk éppen: városban, szabadban, éghajlati övön, stb.

Tételezzük fel, hogy egy magyar városban jött ránk az apokalipszis-túlélhetnék, mert Magyarországon legrosszabb esetben is néhány óra gyaloglással eljuthatunk egy városba, ahol azért jóval nagyobb túlélési esélyeink vannak, mint mondjuk a semmi közepén egy erdőben vagy a mezőn.

Kaptunk hozzászólásokat és leveket a témában, amiknek tartalmát most megpróbáljuk összegezni. A véleményüket kifejtők körülbelül ugyanazokat a dolgokat javasolták, szóval az alábbi lista által tartalmazott eszközökre biztosan szükségünk lehet.


Kések, szúró- és vágóeszközök



  • kiskés

  • nagykés

  • machete

  • fűrészzsinór

  • kisbalta

  • varrótű

  • biztosítótű

  • multitool (kombinált fogó + bicska kombó)

  • horgászhorog + horgászdamil



Gyógyszerek



  • fájdalomcsillapító

  • antibiotikum

  • betadin

  • aktív szén

  • morfium

  • kötszer

  • sebtapasz

  • alkohol (fertőtlenítés és fájdalomcsillapítás)

  • neosporin

  • fogselyem

  • leucoplast

  • gombaölő lábkrém

  • óvszerek (víztartálynak és egyéb célokra)



Tűz és fény



  • tekerős zseblámpa

  • vihargyújtó

  • jelzőfáklya

  • szikravető

  • acélgyapot



Táplálkozás



  • pemmikán

  • csokoládé

  • koffeintabletták

  • víztisztító

  • kanál/spork

  • csajka edény

  • acélbögre

  • összepréselt PET palack

  • dohány+papír+szűrő (dohányosoknak)

  • vatta vízzáró dobozban

  • fogselyem



Egyebek



  • karabiner

  • tükör

  • egy tekercs duct tape

  • 8-10 méteres paracord/kevlár madzag

  • kompakt vászon sátor anyagnak

  • vészhelyzeti melegen tartó fólia

  • száraz zokni

  • elemes zsebrádió

  • ceruzaelemek

  • esőkabát



A listában természetesen hagytunk funkcionalitásban hasonló dolgokat is a választás szabadsága miatt. Ilyen például az acélbögre, amit vészhelyzet esetén ugyanolyan jól használhatunk, mint egy csajka edényt, de említhetnénk Bear Gryllst is, aki horgászott már elhajlított varrótűvel és ejtőernyőzsinórral, damil és horgászhorog helyett. Egy ilyen csomag természetesen nem feltétlenül hozható össze egy-két ezer forintból, de a tárgyak nagy részét otthon amúgy is megtalálható eszközökkel helyettesíthetjük, ha váratlanul beköszöntene a zombiapokalipszis.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
A Samsung Galaxy S8 lemarad az MWC 2017‑ről
Huawei Ügyfélszolgálati Központ ‑ Vásárlás és segítségnyújtás
Donald Trumpnak iPhone‑ra kell cserélnie a korábbi Samsungját
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
Kiszivárgott az LG G6 promóciós fotója
A Samsung miatt nem kerül Snapdragon 835 az LG G6‑ba
Felkapott témák
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
Android vs. iOS - Melyik a biztonságosabb?
Donald Trumpnak iPhone-ra kell cserélnie a korábbi Samsungját
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
🏳️0🌈 - Három karaktertől összeomlanak az iPhone-ok
Probléma lehet a Samsung Galaxy S7 edge kijelzőjével
Állásajánlatok
Project Manager, IT Security
Beágyazott rendszer fejlesztő TESK-6609-17
Gyártástámogató mérnök
C++ szoftverfejlesztő automatizálás, Szeged
Karbantartó gépészmérnök
Sea/Airfreight Analyst
Beszállító-fejlesztő lean mérnök HF 12-7972