16 873
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/A539/xiaomi_mipad0_standard_6400.jpg
Kattints ide  ➜

Xiaomi Mi Pad teszt ‑ Dobbantó Kínának

Sipos Gyula2014.08.29. 22.45
Évek óta érezni lehet, ahogy szépen lassan, de biztosan mosódnak el a határok a gagyi kínai és a Kínában összeszerelt nem-gagyi között. Azok a gyártók, akik korábban csak más márkák neve alatt terveztek és építettek kütyüket (pl.: Huawei), mostanra büszkén nyomtatják a saját logóikat a gépekre. Az európai gyomrunk még egy picit nehezen veszi be ezt a falatot, de én úgy gondolom, hogy minőségi és jó árú gépekkel lassan, de biztosan haladhatnak előre Európában is ezek a gyártók.

Az egyik legnagyobb ilyen név a Xiaomi, otthon, a nagy fal mögött már többször bizonyított. Egy-egy új termékük megjelenése a készlet azonnali lerablásával jár, átlagosan öt percen belül. Kicsit Apple utánérzés, és nem véletlenül. Ez a cégnél tudatos törekvés: a CEO Steve Jobs jelmezt húz minden bemutatókor, az Androidból saját verziót fejlesztenek évek óta – ez a MIUI, ami szintén a kaliforniai cég kezelőfelületének filozófiáját hivatott elhozni a zöld robotos világba.

Mai tesztünk alanya a Mi Pad, egy iPad Mini koppintás. Méghozzá tudatosan. Ez rossz dolog? Nem feltétlenül. Egy ilyen húzás elsülhet jól és rosszul is. A tesztünk végére kiderül, ezúttal melyik esetről van szó. Amikor ezt a tabletet bemutatták, erősen felkaptam a fejem. A hardver, a fantasztikusan belőtt árazás és a MIUI kezelőfelület nagy reményeket ébresztett bennem, de nem gondoltam volna, hogy valaha eljut ide mihozzánk, így el is halt az érdeklődésem. Hogy mégis letesztelhettem, azért nagy köszönet jár a Xiaomi Shopnak, akik az egyedüli hivatalos magyarországi forgalmazók!


Csomagolás, külső



Sokakat megtévesztett, hogy a készülék igen puritán csomagolást kapott. Ettől függetlenül a barna kartondobozban a táblagép, az USB kábel, valamint egy kínai fejű töltő lakozik, amelyhez szerencsére van adapterem.

A tablet külseje a minőségi műanyag kellemesen hűvöskés érintésével fogad. Hogy hogyan néz ki? Képzeljetek el egy iPad Minit! Megvan? Akkor tudjátok, hogyan néz ki egy Mi Pad. Szinte milliméterre ugyanazok a dimenziók, egyedül a logókat és a gombokat cserélgették át. Így jobbra jut a kikapcsoló és a hangerőállító gombhármas, balra egy microSD aljzatot találunk (klasszikus tűvel kinyitós fajta). Ide maximum egy 128 GB-os kártyát tehetünk, ami első körben mindenre elég kell legyen, pár FullHD filmet is beleértve a hosszabb vonatutakra.



A felső élen bal oldalon a normál 3,5 milliméteres jack aljzat, alul középen a micro-USB csatlakozó helyezkedik el. A képernyő alatt egyetlen fizikai gomb sincs, helyette három érintésérzékeny felületet kapunk a szokásos androidos funkciókkal: alkalmazásváltó, home és vissza. A kijelző felett középen egy előlapi kamera csücsül, tőle balra egyéb szenzorok lényegében láthatatlanul.

Az összeszerelés minősége több mint megfelelő, főleg ha az árkategóriájában próbálunk viszonyítani. A hátlapot erős, kopogós műanyagból alakították ki, nem recseg, nem ropog, még abban az esetben sem, ha egy kicsit megcsavargatjuk. Ez talán a unibody kialakításnak köszönhető. A tabletet fogva összességében el kell mondjam, hogy felírnám receptre a Samsung tervezőinek. Így kell olyan olcsó tabot csinálni, ami nem recseg, nem ropog, nem lötyög rajta a gomb, és összességében nem érezteti veled, hogy mennyi pénzt öltél bele a beszerzésébe.


Kijelző



A kijelző mérete és felbontása megegyezik az iPad mini-vel, azaz 7,9 hüvelyken 2048×1536 pixelt villant. Ez összességében 326 ppi pixelsűrűséget jelent, ami a cupertinóiak által lefektetett Retinával egyezik meg. Egymás mellé tettem a két készüléket (Xiaomi Mi Pad és iPad mini), majd bekapcsoltam a panelt. A kontraszt, a színek, illetve a fényesség is megegyezőnek tűntek számomra, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a két géphez ugyanarról a gyártósorról futnak le a kijelzők.



A betekintési szögek kiválóak, nem veszít a színhűségéből és a fényerejéből 170 fok körül sem, ami igen nagy szó. Összességében úgy érzem, hogy ezt a részt nem is kell tovább ragoznom, a kijelző egyértelműen iPad minőség, amiről meg ki-ki döntse el, hogy elég jó-e neki. Engem meggyőzött.


Kamera



A készülék hátlapi kamerája 8 megapixeles, autofókuszos, mellőle viszont lespórolták a LED-segédfényt. Korán lelövöm a poént, a gép nem csinál jó képeket, de szerény véleményem szerint nem is kell neki. Le kellene szokni a tabletek hátlapi kamerával való felszereléséről. Hülyén néz ki, ha ilyennel fotózol és kész. Azért készítettem tesztfotókat, hátha valaki fontosnak érzi ezt a tulajdonságot.



Kamera terén egyedül az előlapi kamerával tudok egyetérteni. Videócsethez, tükör helyett, valamint szelfizni is élmény egy ekkora kijelzőn, így örömmel láttam, hogy a szokásos 2 megapixeles modul helyett öt megapixelt kapunk. Helyes, ezt a lépést el lehetne tanulni a többieknek is. Kezdek belefáradni, hogy halál zajos, szaggató VGA felbontású videón nézzem a beszélgetőpartnerem arcát. Illúzióromboló és kiábrándító. Itt szintekkel jobb kameráról beszélgetünk.









Maga a kameraszoftver egy féltégla bonyolultságával rendelkezik, van egy gombod fotózni, egy másik videózni, és ha nagyon szeretnéd, akkor az ujjaddal állíthatsz fókuszt a képeden. Egyéb alap funkciók mint kameracsere, további beállítások, galéria gyorslink is helyet kaptak. Érdekesség, hogy amennyiben a kamera észreveszi, hogy egy arcot lát, megpróbálja megsaccolni annak nemét és korát. Én például egy 27 éves férfi lettem. Ez ugyan öt évet öregített, de szerencsére nem vagyok hiú, elnézem neki.


Hardver



Itt kezd a helyzet érdekessé válni, ugyanis a tablet belsejében még véletlenül sem valami kínai üdvöske processzora dobog, hanem egy igazi nagy név, egy NVIDIA Tegra K1, annak is a 4+192 magos változata. Emellé kapunk 2 GB RAM-ot, és kiadástól függően 16 vagy 64 GB beépített tárhelyet. A Bluetooth a legfrissebb 4.0 szabványú, az akkumulátor pedig 6700 mAh kapacitású. Erős felhozatal, azt kell mondjam, hogy a kínaiak által összerakott minden egyes hardverelemet megelégedésből kiváltott bólogatással nyugtáztam. Nem meglepő módon a szintetikus sebességtesztekben is jól teljesít a masina, erről az alábbi táblázatban lehet megbizonyosodni.

 Xiaomi Mi PadSamsung Galaxy Note PROSony Xperia Tablet Z2
AnTuTu v4.x474563484733178
Vellamo Metal160212071658
Vellamo HTML5276916621658
Quadrant Standardn/a1337315062
Linpack Single767,121 MFLOPS349 MFLOPSn/a MFLOPS
Linpack Multi869,416 MFLOPS661 MFLOPSn/a MFLOPS



Szoftver



Jelen esetben a MIUI az Android 4.4.2 KitKaten ül, ami az egyik legfrissebb zöld robotos verzió. A kezelőfelület igyekszik elfeledtetni velünk, hogy Androidot fogunk a kezünkben, mivel minden át lett rajzolva, mondhatni jóval almaízűbb a kínaiak által megálmodott csokoládés ostya. Minden szép, minden szolid animációval történik, a teljes eszköz látványvilága megnyugtatóan hat. A Huawei Emotion UI-hoz hasonlóan nincsen klasszikus értelemben vett kezdőlap és alkalmazások menü, a kettő a főképernyőkön forr egybe örökre. Widgeteket sem lehet kihelyezni akárhova, erre egy külön lap áll rendelkezésünkre.

Eddig nincs is semmi probléma, de sajnos azt kell mondjam, mégis a szoftver volt az egyetlen dolog, ami beárnyékolja a készülékről alkotott véleményem. Valószínűleg nem végleges eszközt kaptunk tesztelésre, ugyanis mindösszesen két nyelven kommunikál: kínaiul és kínaiul helyenként angol fordítással. Ez sajnos idehaza édeskevés a gondtalan hétköznapokhoz. Ám ennél is nagyobb érvágás a Google szolgáltatások mellőzése. Nincs Gmail, sem , így az alkalmazások beszerzése kissé körülményes. Van ugyan egy MIUI Store, de sejthető módon nem az igazi, kínai alkalmazásokkal van tele, az egyetlen dolog, amit megtaláltam az általam is használt appok közül, az a Facebook egy korábbi változata volt.

Ezt a problémát gyorsan orvosoltam az Aptoide áruház telepítésével, ahonnan az első dolgom volt egy másik billentyűzet letöltése. Az eredetin látszott, hogy kínai fejjel tervezték, ami nehezen fogadta be azt az alig negyvenakárhány karakterből álló angolszerű nyelvet, amivel a tab szerint gépelnünk kéne. Sajnos az alternatív appáruház jelenléte sem tette teljesen felhőtlenné a dolgokat, azok az alkalmazások, amelyek bármi módon Google netes szolgáltatásokhoz kötődnek így sem működnek. Többek között például ezért nem szolgálhatunk nektek Quadrant teszttel.

Összességében azt kell mondjam, hogy a szoftverrel nagy általában nincs semmi baj. Röccenés nélkül teszi a dolgát, gyönyörű szép, látványos kezelőfelülettel operál. Viszont ráfér egy nagy adag lokalizáció, amelyet mindennél jobban remélek, hogy megteszik, mielőtt hivatalosan is forgalmazni kezdik kis hazánkban.


Összegzés



Azt mindenképp leszögezem az elején, hogy kiváló készüléket kapunk, ha emellett a tablet mellett döntünk, a 240 dolláros ára pedig a pénztárcánk vastagságát hivatott megőrizni. Sajnálatos módon Magyarországon ennél drágább a készülék, ugyanis idehaza az ÁFA és a Xiaomi Shop nyeresége is rárakódik az eredetileg 55 ezer forintos árcédulára. Így Közép-Európa szívében több mint 88 ezrest kell kicsengetni érte. Jelen pillanatban, ha tabletet vennék, biztos, hogy ezt a gépet venném meg.

Egy másik fontos kérdés, amit a teszt elején felvetettem, hogy megéri-e másolni az iPadet, és ha igen, ez jó vagy rossz dolog-e. Nos, el kell ismerni, amit el kell ismerni. Az Apple tud jó gépeket tervezni. Szép, mégis funkcionális gépeket. Így nagyon nehéz a hatásuktól elszakadni, nagyon le kell ülnie a dizájner csapatnak, ha újat akar hozni a Nap alá. Ha nagyon a szívemre akarom tenni a kezem, azt kell mondjam, hogy csak a Sony-nak, illetve a Surface sorozatnak sikerült ezt abszolválnia, és nézzétek meg meddig jutottak vele.

Gyönyörű gépeket alkottak (lásd Xperia Tablet Z2 tesztünket), de az eladásaik nem igazolják vissza a tervezésbe fordított energiát. Így azt mondom, van értelme, hogy a Xiaomi nyíltan másolja az iPad minit. Elvégre egyetlen reklámjukban sem hangzik el említés egyedi dizájnról, vagy bármi hasonlóról. És azt is látnunk kell, hogy ennek az eszköznek nem mi vagyunk az elsődleges piaca. Kínaiak készítették kínaiaknak. Ennek ellenére én bátran merem ajánlani a tabot mindenkinek, aki nem márkafüggő.

Vannak olyanok, akik kevesebbnek érzik magukat attól, hogy egy Apple-szerű terméket fognak a kezükben, nekik semmi szín alatt nem ajánlom, mert az érzés bizony kísért. Akik viszont csak egy jó tabletet akarnak jó áron, azokak mindenképpen ajánlani tudom a Xiaomi Mi Padet. Magasan kiugrik a kínai tabok gyűjtőnév alól, és szerintem egy rendes magyar lokalizáció után még az eredetit is lehagyhatja egy orrhosszal, tekintve a jóval alacsonyabb árat, jóval erősebb belsőt, bővíthető memóriát és a körökkel flexibilisebb operációs rendszert.

  • Kijelző: 10 pont

  • Dizájn: 9 pont

  • Ergonómia: 8 pont

  • Szoftver: 9 pont

  • Hardver: 10 pont

  • Kamera: 5 pont

  • Ár/érték: 10 pont

  • Végeredmény: 8,7 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A dohányzás sejtmutációs hatásai
Brutális részletesség: Teljes felbontású képek a Light 16 szenzoros kamerájából
Elektromos autók gyártásába kezd a Xiaomi?
Itt az új Pókember film első előzetese
Már 20 millióan használják az Apple Musicot
2017‑re teljesen zöld energiára áll át a Google
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Postán érkezhet a Windows 10 hibás frissítésének hibajavítása
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Állásajánlatok
IT Szolgáltatás felelős mérnök - IT Infrastruktúra, Rendszermonitoring fejlesztő
Junior Presales Engineer - Hosting - VOC0002BI
Gyártástechnológia - tervezőmérnök – Gyártástechnológia - tervezés
Functional Specialist, Business Process Automation
Junior Frontend Java Developer
Fejlesztőmérnök-kísérleti mérnök – Villamos gépek és járműhajtások
Robotszimulációs mérnök - Berendezés-/ Készülékgyártás, Szerszámgyár