Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/A588/photoexpo_kep.jpg

Photoexpo Budapesten

2014.10.11. 21.26
Idén az Androbit szerkesztősége is képviseltette magát a már sokadszorra megrendezett Photoexpo elnevezésű rendezvényen a Lurdy házban. A rendezvény a mai és a holnap nap folyamán várja a fotózás világa iránt érdeklődőket az épület konferenciatermében, vagyis akinek megtetszett a tematika, még nem késő meglátogatni azt.

A téma főképpen, mint ahogy a nevéből is kiderül, a fotózásról szól, ellenben olyan vállalkozások is képviseltetik magukat, amelyeknek nem a fotózás a fő profilja. Az színpadokon az ország híres fotósai tartanak előadásokat a karrierjük során a kezdetekben felmerülő nehézségekről a mai sikerekig átfogó elbeszélésben. Mindeközben elárulják, hogy ők milyen praktikákat használnak a jobb mű elkészítése érdekében, mindezeket képekkel és anekdotákkal fűszerezve.

Az előadásokon kívül számos szemet gyönyörködtető modellt van lehetőségünk lencsevégre kapni különböző hátterek előtt, különféle fényviszonyok között. Itt a fotózással még ismerkedőknek segítséget nyújtanak a gép beállításában tapasztalattal rendelkező szakemberek.

A gyártók pultoknál képviseltetik magukat termékbemutatókkal, illetve ki is lehet próbálni azokat, melyekről készségesen rövid ismertetőt is nyújtanak. Ha esetleg valaki beleszeretett egy objektívbe, vagy bármilyen más eszközbe, akkor jó eséllyel meg is vásárolhatja, vagy megrendelheti. A rendezvényen helyenként nyereményjátékokkal is készültek, valahol biztos nyeremény vár az érkezőkre, akik kitöltenek egy kérdőívet és leadják, vagy pörgetnek a szerencsekeréken. A jó célzási képességekkel rendelkező vendégek célba is lőhetnek a nyereményekért.

A belépőjegyet internetes vásárlás esetén olcsóbban lehet megvenni, mint a helyszínen, szakmai és alapjegy választható. A szakmai jeggyel rendelkező vendégek kissé nagyobb helyen mehetnek körbe, amelynek az előnye, hogy az elkülönített részeknél kisebb a tömeg, nyugodtabban lehet fotózni. Ezen kívül több előadást is megtekinthetnek, de az alapjegy is megfelelő. Ha valaki a rendezvényen találja ki, hogy szakmai jegyet szeretne, a helyszínen is van váltási lehetőség.

A rendezvény hivatalos weboldala itt érhető el: Photoexpo

A ProtonMail után a ProtonVPN is elindult
Az új iPad Prón már nincs ingyenes Microsoft Office
Ilyen volt az ISACA Budapest Chapter 2017
Új erőre kaphat az okosórák és az okoskarkötők piaca
Megérkezett a Debian 9 „Stretch”
Nagyon olcsó kütyüket mutatott be az iRULU
Felkapott témák
Miért drágák az Apple termékei?
Új módszerrel verik át az internetezőket
Megérkezett a Debian 9 „Stretch”
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Ilyen lesz az iOS 11-et futtató iPhone X
Új erőre kaphat az okosórák és az okoskarkötők piaca
Állásajánlatok
Projektmérnök - Termékfejlesztő / Projektkoordinátor
Front-end fejlesztő TESK-6722-17
Szenior projektvezető
Projektgazda Szekszárd
DevOps Engineer
Mérnök After Sales
Pályakezdő elemző