16 833
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 833
/ContentUploads/A591/sony_xperia_z3_teszt_a_kevesebb_neha_tobb.jpg
Kattints ide  ➜

Sony Xperia Z3 teszt ‑ A kevesebb néha több

László Bálint2014.10.13. 06.58
Amikor 2013-ban a japánok bemutatták az Xperia Z-t, a modell rengeteg hiányossággal küzdött, többek között a vízállóság sem volt kifogástalan, a kijelzőről nem is beszélve. Épp emiatt szükségszerű volt fél évre rá bemutatni az Xperia Z1-et, ahol a kamerán, illetve a kijelzőn fejlesztettek rengeteget, és nem utolsó sorban a vízállósággal kapcsolatos gondokat is sikerült orvosolni. Azonban a távol-keleti vállalkozás még mindig nem érezte úgy, hogy tényleg minden igényt kielégítene a Z1, így létrehozta a tényleg tökéletes Z2-t.

Az Xperia Z2 azért lett olyannyira jó okostelefon, mert év elején igazán korán jelent meg, és sikeresen kiküszöbölte a Galaxy S5 és a HTC One M8 hibáit, mindeközben a jó tulajdonságokat megtartva. Vagyis amikor belengették, hogy a Z3 ilyen hamar érkezik, nem tudtuk, hogy min fognak tudni fejleszteni. A kamera maradt a régiben, a processzoron minimálisan húztak, a kijelzőn sem változtattak. A készülékház vékonyabb és könnyebb lett, ennek viszont meg is lett az ára: az akkumulátorból kellett lefaragni.



Mindezekből könnyedén kitalálható, hogy nem látunk hatalmas előrelépést a Z2 és a Z3 között. Igaz, hogy a lekerekített élek kellemesebb fogást tesznek lehetővé, a szoftver is kicsit újabb lett, viszont ezeken kívül nincs semmiféle olyan esszencia, amely arra ösztönözné a felhasználókat, hogy inkább az új zászlóshajót válasszák. Valószínűleg ez azért következhetett be, mert a Z3 nem is egy új modell, csupán rosszul nevezték el. Ha olyan pozícióban lennék a Sony-nál, hogy erről döntsek, én mindenképp Z2 Plusnak vagy Z2 S-nek neveztem volna el, ugyanis valamennyit fejlesztettek, viszont szerintem nem lett volna szükséges ezt egy új csúcsmodellé tenni.


Csomagolás, külső



A telefont a Sony-nál már az egyre gyakoribbá váló vékony, dizájnos papírdobozban kaptuk kézhez. A csomagolás tetején egy termékfotót látni, alatta a készülék található, amelyet négy színben, aranyban, fehérben, feketében, illetve zöldes árnyalatban vásárolhatunk meg. A kartonban még találni egy rövid használati útmutatót, a hálózati töltőfejet, a micro-USB 2.0 kábelt, valamint egy fülhallgatót is.

Minden bizonnyal a kedves Olvasók legnagyobb hányada már ismeri a Z2 modellt, így a dizájnban azonnal felfedezhető újdonságok már nem fognak ismeretlenül hatni. A legszembetűnőbb a sarkok új stílusa, valamint a kényelmesebb tartásra tervezett lekerekített íves keret. Mivel a masina unibody, vagyis monolit testet kapott, a SIM-kártya slotját és a csatlakozókat vízzáró ajtócskák takarják el, ezeket más alakúra szabták.

Ami kevésbé szembetűnő újítás, azonban lényegesebb, hogy jóval erősebb, masszívabb vázba szerelték a masina szerveit. A Z2 könnyedén meghajlott a hosszabb vízzáró megoldás aljánál, ez a probléma az új zászlóshajó esetében már nem fedezhető fel. Erősebb csavargatás során immár a készülék mértani középpontjánál tapasztalható a legnagyobb meggörbülés, de már korántsem akkora, mint az elődmodellben volt.

A készülék előlapját egy edzett Gorilla Glass 3 borítja, alatta az 5,2 hüvelykes FullHD panel a legszembetűnőbb. A képernyő alatt és felett egy-egy hangszóró kapott helyet, azonban az élekről a kijelzőhöz közelebb vándorolt a két zajkeltő, ami igen hangos is tud ám lenni, viszont a szoftveres beosztással nem voltunk teljesen megelégedve, ugyanis 50 százalék körül még alig lehet hallani valamit, ezzel szemben a maximum érték telefonos mércével fülsiketítő. A panel fölött kapott helyet a gyártói logó, az előoldali kamera, egy apró értesítési LED, és legvégül, de nem utolsó sorban az elhagyhatatlan szenzorok is.



Ahogy már említettem, az élek lekerekítésre kerültek, a bekapcsológomb disztingváltabb és kellemesebb nyomáspontú lett, nem elhanyagolhatóan a hangerőszabályzó gombpáron is fejlesztettek egy keveset. A vízzáró ajtókat is optimalizálták, most már könnyebben záródnak, így kisebb az esély, hogy bármilyen káros folyadék utat talál, és tönkreteszi az értékes elektronikát.

Az előlaphoz hasonlóan a hátoldalt is egy edzett üveglap védi a káros fizikai behatásoktól. Középen a feltűnő Sony logó ücsörög, a bal felső sarokban pedig a kamera lencséje, továbbá a szimpla LED-villanó öleli át egymást. Ezeken kívül csupán egy NFC jelzést, valamint az Xperia feliratot realizálhatjuk a kellemes tapintású sima felületen.

Ha a dizájn, illetve a kézben tartás élménye alapján kellene határozni, akkor természetesen a Z3 nyerne, az elődmodell csúfos vereséget szenvedne. Hogy miért? Az élek lekerekítésre kerültek, a bekapcsológomb már nem vágja minden egyes feloldásnál az ember ujját, a vízzáró ajtócskák pedig sokkal biztonságosabban tűnnek. Itt azonban nem ér véget a lista: a Z2 esetében tapasztalt drasztikus meghajlást nagyjából sikerült orvosolni, vagyis egy véletlen ráülés esetén kisebb az esély, hogy örökre elbúcsúzzunk az adott eszköztől.


Kijelző



Ahogy pár bekezdéssel feljebb már említettem, a Sony legújabb csúcsmobiljának előlapján egy 5,2 hüvelykes FullHD felbontású IPS LCD technológiájú érintőkijelző uralkodik. Extra megoldásokat tekintve a japán gyártó saját fejlesztésű Triluminos és X-Reality motorját vonultatja fel az aktuális zászlóshajó. Papíron konkrétan semmi változást nem lehet felfedezni, viszont azt mindenképpen meg illik jegyezni, hogy a teljes panelt kicserélték, ugyanis az előző megjelenítő nem volt túl jó hatással az akkumulátoros üzemidőre.



Az Xperia Z3 napfényben való láthatóságára nem lehet kifogás, de az is biztos, hogy ilyen árkategóriában vannak ilyen célra inkább megfelelő eszközök. Ilyen például a Nokia Lumia 930 is, amelyről nemrég jelent meg tesztünk. Érdekes, hogy a félévi modellfrissítés ellenére még mindig nem építettek QHD, vagyis 2K felbontású panelt a Gorilla Glass 3 alá. Ez az egyetlen olyan tulajdonság a képernyő tekintetében, ami a sasszemű felhasználóknak egyből feltűnhet.


Kamera



A kamerán semmit sem fejlesztettek, egy az egyben a Z1 és a Z2 képalkotási rendszerét kapta meg, vagyis egy 1/2,3 hüvelykes, 20,7 megapixeles G Lens tekint ki a lencsevédő üveg mögül, alatta a szimpla LED-villanót fedezhetjük fel. Mozgóképet legfeljebb 4K felbontásban, 30 fps sebességgel rögzít, lassított felvételre 720p HD felbontásban, 120 fps sebességgel van lehetőségünk. Az előlapi kamera 2,2 megapixeles, videót 1080p FullHD-ben vesz fel. Fontos megjegyezni, hogy a fényképezést nagyban megkönnyíti a dedikált exponálógomb, ami csupán a Sony okostelefonokon, továbbá néhány Nokián található meg.



A Sony kamerás felhasználói felületén nem változtattak semmit, vagyis minden bizonnyal az algoritmus sem került átalakításra, így a képminőség sem mozdult el semmilyen irányba. Nem meglepő módon a felhasználói felülettel viszont nem lehet problémánk, bár itt kicsit máshogy közelítették meg ezt a kérdést, mint a riválisoknál. Az alsó sávban balról jobbra a módokat lehet kezelni, majd a videó és állóképek rögzítésére alkalmas két gomb öleli át egymást. Mellettük a galéria gyorslinkjét helyezték el a fejlesztők. Fent a beállításokat, az orientációt, illetve a segédfényt babrálhatjuk.



A fényképezési módok között említést érdemel a Superior Automata, amellyel átlagosan jó fotókat lehet létrehozni, azonban a mobilos fotózáshoz értőknek inkább javallott a manuális mód használata. Külön menüpontot kapott a 4K videó, a lassított felvétel, az elmosódott háttér (ami azért hagy némi kívánnivalót maga után). A Kiterjesztett valóságra klikkelve dinoszauruszok, jelmezek, manók vagy halak jelenhetnek meg a keresőben, a Kreatív effektussal különféle filtereket húzhatunk rá a fotóra még az elkészülte előtt.



Előtelepített alkalmazásként jelenik meg a Vine is, amellyel rövidke videókat kreálhatunk. Az Info-Eye is egy AR applikáció, ezzel a közelben levő nevezetességekre, éttermekre, bárokra hívhatjuk fel a saját figyelmünket. A Timeshift Burstbe lépve sorozatképeket kreálhatunk, a Bambuser Social Live pedig élő egyenesben tud közvetíteni a Facebookra. Panoráma terén viszont nem túl acélos a teljesítmény, ugyanis manuálisan kell kiválasztani az orientációt, továbbá maximum 5 megapixelben képes rögzíteni.



A képminőségről elmondható, hogy Superior Auto módban gyönyörű, szinte minden helyzetben éles képeket kapni, amelyeken a dinamikatartomány, valamint a színhűség sem utolsó. Egyetlen hibát tudok felhozni: néhány esetben rosszul méri le a fényt az automatika, ilyenkor kicsit túlexponált lesz a fotó. Az est közeledtével sem kell félnünk, ugyanis ilyenkor hosszabb záridőre vált az eszköz, így készülhet zajmentes, éles és szaturált fotó. Egyre kell figyelni: a zászlóshajót egy helyben kell tartani, különben be fog mozdulni a rengeteg fényforrás.









A mozgóképek algoritmusán valamit fejlesztettek, ugyanis az elődmodellel összevetve akkurátusabb színeket, kellemes kontrasztot, valamint alacsonyra szorított képzajt találunk a felvételeken. A lassított felvétel is csodás, immár egy újrarajzolt felületen választhatjuk ki, hogy mely videorészlet legyen lassú, és melyik gyors. A metódusnak egy hiányossága van: csupán 720p HD felbontásban került rögzítésre a mozgókép, de ezen jelenleg semelyik szereplő nem tudott továbblépni, mindenki ennél a felbontásnál tart.


Hardver



A masina üvegburkolata alatt a négymagos, magonként 2,3 GHz-es Qualcomm Snapdragon 801 MSM8974AC dübörög, vagyis az elődmodellhez képest eggyel újabb verziójú lapkakészletet üdvözölhetünk a Z3-ban. Mindehhez 3 GB RAM, egy Adreno 330 grafikus gyorsító, továbbá 16 vagy 32 GB felhasználói tárhely társul. Utóbbit maximum 128 GB-os microSD kártyával lehet bővíteni, amennyiben kevésnek bizonyulna. Bár a szintetikus sebességtesztek nem mindig tükrözik a valóságot, a benchmark-huszárok kedvéért alább a legnépszerűbb szoftverekben elért pontszám olvasható.

 Sony Xperia Z3HTC One M8Samsung Galaxy S5
AnTuTu v5423223384336018
Vellamo Metal154012881275
Vellamo HTML5285417491588
Quadrant Standard209142426225044
Linpack Single356,738 MFLOPS384 MFLOPS380 MFLOPS
Linpack Multi826,797 MFLOPS795 MFLOPS992 MFLOPS


Sajnálatos módon megérződik az akkumulátor méretcsökkenése: a 2300 mAh-s akksi nem képes elérni azokat az értékeket, amelyeket az elődmodellnél tapasztaltunk. Sajnos a kijelző energiatakarékosabbra való cserélése sem volt elég, a korábban megszokott két napról másfél napra csökkent az effektív üzemidő. Ezt folyamatos 4G LTE-kapcsolattal, telefonbeszélgetésekkel, böngészéssel, közösségi aktivitással, illetve fényképezéssel, adott esetben videózással kell érteni.



Adatkommunikációs téren is csutkára ugyan azt kapjuk, mint a Z2-ben, vagyis 4G LTE, Wi-Fi a/b/g/n/ac, Wi-Fi Direct, DLNA, Bluetooth 4.0, NFC, illetve micro-USB 2.0 került be a repertoárba. Ez egy átlagfelhasználónak bőven elég, de már a Z2-ben is hiányolt infravörös portot igazán pótolhatták volna, ha már félévente kidobnak egy új csúcsmodellt.


Szoftver



A Sony Xperia Z3 fedélzetén az Android 4.4.4 KitKat teljesít szolgálatot a Sony saját felhasználói felületének legfrissebb verziójával karöltve, ami nagyobb ikonokat, illetve teljesítménybeli növekedést jelent az előző kiadáshoz képest. A feloldóképernyőn egy hatalmas óra kapott helyet, amelynek a vizuális megjelenése többek tetszését is elnyerte. A készüléket feloldani egy könnyed simítással lehet, ekkor fantasztikus csillogó ívet húz maga után a felhasználó ujja.

Főképernyőből alapesetben öt darabot kapunk, ezeken applikációkat, mappákat és minialkalmazásokat is tárolhatunk. Az alkalmazáslista horizontálisan görgethető, és bal oldalon kapott egy fület, amelyen különböző preferenciák alapján szortírozhatjuk az appokat, illetve a törlést is ezen a felületen lehet elvégezni. Véleményem szerint ez sokkal jobb megoldás, mint rengeteg gombbal telepakolni a felületet.



Sajnos a Sony felületének is van egy hibája, ami az alkalmazásváltó képernyő. Itt sajnos annyi szín, minta és külön-külön jól kinéző felületi elem találkozik, hogy a vége egy szörnyű összevisszaság lett. Ha a miniappok alatti színt összehangolnák a virtuális kezelőszervek alatt elterülő feketével (vagy fordítva), már sokkal jobb lenne a helyzet, de így sajnálatos módon a UI szégyenfoltjának tekinthető.



A lehúzható értesítési sáv igencsak monokróm lett, tényleg csak a fekete, illetve a fehér színeket találhatjuk meg rajta. Bal oldalon az értesítések lakoznak, fölöttük az idő és a dátum olvasható le. A gyorsbeállítások fülre klikkelve értelemszerűen a gyorskapcsolókat vehetjük szemügyre, ezek sorrendje és mivolta a módosítás gombra klikkelve néhány érintéssel megváltoztatható.



A Sony által erősen modifikált multimédiás alkalmazások, vagyis a Walkman, az Album, és a Filmek csodás kinézetet kaptak, talán ez a piacon levő összes okosmobil közül a legszebb felület. Például a Filmeknél a legutóbb megtekintett alkotást hang nélkül elindul a kép felső harmadán, alatta mindeközben egyszerűen válogathatunk az aktuálisan megtekinteni kívánt művek közül.



A működési sebesség nem meglepő módon kifogástalan, akadással sehol sem találkoztam. Az applikációk gyorsan betöltődnek, a böngésző hatalmas sebességgel tölti le a weboldalakat, a görgetés is folyamatos. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy legalább ennyire flottul működik a Sony Xperia Z2 is, ami alig múlt fél éves, vagyis egy másik gyártónál az életciklusa közepén járna.


Összegzés



A Sony Xperia Z3 engem nagyon nem győzött meg. Az egész már ott megakadt, hogy nem értem, mi értelme van félévente kiadni egy alig-alig módosított zászlóshajót, ami viszont meghagyja azt a tudatot az átlagfelhasználónak, hogy az ő pár hónapja vásárolt csúcsmobilja már nem a legjobb, vagyis a japán gyártó lényegében saját maga alatt vágja a fát. Mindezzel nem azt akarom sugallni, hogy a Z3 egy rossz telefon lenne, sőt.

A távol-keleti cég új felsőkategóriás okostelefonja nagyon gyors, szép, jó a kamerája, a felhasználói felületbe is csak itt-ott lehet belekötni, de egyszerűen túl keveset adtak hozzá a gyárban a Z2-höz képest, emiatt váltani nagyon nem éri meg, és aki teheti, inkább az elődöt vegye meg. Ennek több oka is van: egyrészt olcsóbb, másrészt érezhető különbséget alig fog találni. Ha valaki viszolyog a baltával szabott formavilághoz, de Sony csúcsmobilt akar, annak teremtették a Z3-at. De ők elképesztően kevesen vannak ahhoz, hogy megmentsék ezt a terméket.

  • Kijelző: 10 pont

  • Dizájn: 10 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 9 pont

  • Hardver: 10 pont

  • Kamera: 9 pont

  • Ár/érték: 3 pont

  • Végeredmény: 8,7 pont


(Droppa Béla közreműködésével)
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Kigyulladt 8 darab iPhone ‑ az Apple szerint nem ők a hibásak
A Honor 7 nem kapja meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
Szoftverfejlesztő / Riportfejlesztő
Junior Business Analyst
Szervízkoordinátor
Tervezési szakértő
Beágyazott szoftver-/ hardverfejlesztő mérnök junior/senior HF 11-7925
Műszaki vezető
IT Mobile Development Manager