Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/A592/girl_smartphone.jpg

Miért nem értenek a fiatalok a technológiához?

2014.10.13. 13.22
Az Androbit technológia magazin vezetőjeként az elmúlt 7-8 évben rengeteg olvasói levelet, kérdést és véleményt volt szerencsém elolvasni olyan emberek tollából, akik szakmai szempontból laikusnak, jobban mondva átlagembernek számítanak. Rengeteg levél és rengeteg ember az élet legkülönfélébb területeiről.

Kérdeztek, és segítettem operációs rendszerekkel, antivírusokkal, dokumentumszerkesztéssel, játéktelepítéssel, hardveres és szoftveres témákkal kapcsolatban. Ez a tevékenységem azzal a mellékes tapasztalattal járt, miszerint sikerült kiismernem az emberek elvárásait és képességeit, már ami a technológiai világot illeti. Úgy éreztem, ma jött el az idő, hogy megosszam ezeket az olvasóinkkal.

Bármennyire is szokatlan megközelítés, de az eddigiekből kiindulva több generációba kell csoportosítanom a felhasználókat, ugyanis meglepően nagy különbségek tapasztalhatók, ráadásul még csak nem is szabályszerű mintákat kaptunk.

Az elmélet ugyanis az, hogy valaki minél idősebb, annál kevesebbet ért például a számítógépekhez és a mai okoskütyükhöz, a fiatalok pedig – mint az erősen technológiai beállítottságú világba születő és ezekkel felnövő felhasználók – szinte már a vérükben hordozzák a biteket. Ugyanakkor az elmélet egyáltalán nem egyezik a valósággal.


Az idősebb korosztály



Most az átláthatóság kedvéért ide sorolnám a 30-on felüli embereket, ugyanis rájuk egyértelműen és közösen az a jellemző, hogy jobban érdeklődnek a technológiai vívmányok használata és működése iránt, mint amennyire fogékonyak rá, de a hozzáállással előbb-utóbb számos területen használható tudásra tesznek szert, utolérve saját magukat. Ez ugyanúgy igaz egy 35 éves pékre és egy 80 éves nyugdíjas könyvelőre. Ennek magyarázata egyszerű: nem a technológiai robbanás kellős közepén születtek, így bele kell rázódniuk, de lemaradni sem akarnak. – Megjegyzendő, hogy ez a legéletképesebb viselkedés ezen a területen.


A huszonévesek



Ez egy meglehetősen érdekes generáció, amelynek jómagam is tagja vagyok a cikk írásának pillanatában. 1985 és 1995 között születtünk, tehát a populáris technológiai fejlesztések hajnalán, a „fejünk lágya” is körülbelül akkor nőtt be, amikor már volt mivel foglalkozni. – Persze már évtizedekkel előtte is volt mivel, csak hát néhány évesen az ember nem sétálhat be némi tudásanyagért egy kutatólaborba, ahol még az ott dolgozók sem tudják mindig pontosan, mit is csinálnak azzal a milliónyi kapcsolóval és/vagy lyukkártyával.

Szóval Windows 95-ön és 98-on cseperedtünk, szenvedtünk a telepítésekkel, a játékok crackelésével, a csigalassú internettel, később az elrontott CD-írásokkal és még sorolhatnám. Kényelmetlen idők voltak, de ezzel tanultunk, mert meg kellett oldanunk a problémákat. Nyilván, nem mindenkinek volt ez a legfőbb hobbija, de a 90-es és a 2000-es évek környékén a legáltalánosabb feladat elvégzéséhez is konyítani kellett egy minimális szinten a számítógéphez. Nem is csoda, hogy ebben a rétegben tapasztaltam a legmagasabb hozzáértést és fogékonyságot – szigorúan statisztikai értelemben.




A tizenévesek és a gyermekek



Akinek nem inge, ne vegye magára, de ez a generáció bármennyire is született bele a technológiai világ uralmába, egyszerűen semmi sem ragadt rá a témában. A tizenévesek többségének fogalma sincs róla, hogyan kell ...

  • egy Windowst feltelepíteni

  • egy tartalomjegyzéket elhelyezni egy dokumentumban

  • általánosságban használni egy irodai csomagot

  • egy vírusirtót telepíteni

  • normálisan megfogalmazott e-mailt küldeni

  • számítógépet vásárolni értelmes szempontok alapján


... és még sorolhatnánk reggelig. A probléma ugyanis az, hogy manapság a fiatalok szemében a technológia egyet jelent a legújabb iPhone okostelefonnal, a szakértelem pedig kimerül a Facebook Messenger egy érintéses telepítésében. Az eszközök és a szoftverek kezelhetősége olyannyira leegyszerűsödött, hogy már egyáltalán nem igényel és nem vár el szakértelmet, de lassan már minimális szintű gondolkodást sem a mindennapokban.

Ebből kifolyólag ezen generáció képviselői értetlenül néznek, ha valamilyen komolyabb feladat elé állítják őket, hiszen a problémamegoldás, mint tevékenység tulajdonképpen ismeretlen számukra. Ezt a feladatot a fejlesztőcégek szeretnék már előre ellátni, hogy a felhasználók hűséges ügyfelekké (vásárlókká) váljanak.


Konklúzió



Egyértelműen látszik, hogy a gyenge láncszem ebben a játékban a mai fiatalabb korosztály, akiknek nem kell gondolkodniuk, akik az iskolai órák helyett inkább a telefonjukra figyelnek a pad alatt és akik inkább görgetik végig tizedjére is a Facebook üzenőfalat ahelyett, hogy elolvasnának egy könyvet vagy e-bookot.

Jogos kérdés, hogy van-e értelme „komolyabb” technológiai dolgokhoz is érteni ebben a kényelmessé tett világban. Ezen kérdés megválaszolása nem az én feladatom, mindenesetre engem jobban érdekelne, hogy ki fogja ezeket az informatikai és egyéb technológiai rendszereket 30-50 év múlva fejleszteni és üzemeltetni.


Fotó: techtarget.com

Népszerű Chrome‑bővítmények 5 millió felhasználó számítógépét fertőzték meg
UMIDIGI Crystal okostelefon 25 ezer forintért?!
Sulikezdési akció – ESET Multi‑Device Security
Megérkezett a Star Wars Battlefront 2 legújabb gameplay előzetese
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Minden kávát dob a Xiaomi Mi MIX 2
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Android O bemutató – Élő közvetítés
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Tanulj meg programozni ingyen, a mobilodon!
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Állásajánlatok
Site builder / Front-end fejlesztő
Adatvédelmi partner gyakornok
Fizikus HF 12-8291
Campaign Management Trainee
Infrastruktúra üzemeltetési menedzser
Java / Eclipse fejlesztő
Functional Specialist, Cornerstone on Demand