Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/A594/bemutatkozott_az_ipad_mini_3_es_az_ipad_air_2.jpg

Bemutatkozott az iPad mini 3 és az iPad Air 2

2014.10.16. 22.42
Úgy tűnik, most a nagy bejelentések hete van: a Google után az Apple vette át a stafétabotot, ma este a cupertinói vállalkozás leplezte le az újdonságait, vagyis az iOS 8.1-et, az iPad Air 2-t, az iPad mini 3-at, valamint az OS X Yosemite végleges verzióját. Jelen cikkben csak a mobilokat és tableteket is érintő iOS 8.1-gyel, valamint a két új táblagéppel foglalkozunk, a Yosemite és az 5K iMac egy külön cikket kap.


iOS 8.1



Remélhetőleg az iOS 8.1 nem fogja az iOS 8.0.1-ben tapasztalt bődületes hibákat produkálni, helyettük régebbi funkciókat kapunk vissza, továbbá ebben debütál az Apple Pay is. A harmadik forrásból származó applikációkat immár egy érintéssel letilthatjuk, majd újra engedélyezhetjük, ha úgy tartja kedvünk. Fontos újdonság még az, hogy visszakapjuk a Camera Rollt is, amelyet sokan hiányoltak az eddigi 8.0.x verziókból.


Apple iPad Air 2



Az új iPad vékonyabb, gyorsabb és immár arany színben is elérhető – nagyjából így foglalhatjuk össze címszavakban az új csúcsgépet, amelyet a cupertinóiak felruházták a TouchID-vel, vagyis immár az ujjlenyomatunk segítségével is feloldhatjuk. Az Air 2 a világ legvékonyabb táblagépe, csupán 6,1 milliméterrel áll ki az asztallapból, és az iPhone 6-tal ellentétben a kamerája sem dudorodik ki a burkolatból. A fémházban dolgozó Apple A8X processzor 40 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt és az A7-et 2,5-szer felülmúló grafikus teljesítményt képes felmutatni.



A kijelző egy az egyben maradt a régiben, mindössze egy tükröződésgátló felülettel látták el, ami 56 százalékkal jobban teljesít, mint az elődmodell. Az Air 2 hátoldalán egy 8 megapixeles, f/2,4 kameramodul dolgozik, mellette csupán egy mikrofont találni, LED-villanó továbbra sincs. Mozgóképet 1080p FullHD felbontásban rögzít. Szoftveres téren megkapjuk az iPhone okostelefonokban megismert eye-candy funkciókat: készíthetünk sorozatfelvételt, 120 fps lassított videót, továbbá timelapse-et is.

A szelfikamerán is fejlesztettek egy keveset, sokkal akkurátusabb arcfelismerést, továbbá HDR videókat tesz lehetővé. Adatkommunikációs téren a Wi-Fi 802.11 ac szabványát kapjuk MIMO antennákkal megspékelve. Az akkumulátoros üzemidő az elődmodellhez hasonlóan jelen esetben is 10 órás. Az Apple iPad Air 2 ezüstben, szürkében és aranyban válik elérhetővé 499, 599 és 699 dolláros áron – tárhelytől függően. Az LTE még ehhez 130 dollárt ad hozzá.


Apple iPad mini 3



Azért hagytam az iPad mini 3-at a végére, mert mind közül ez a legérdektelenebb termék, ugyanis az elődmodellhez, vagyis az iPad mini Retinához képest ez változott a legkisebb mértékben. A mini 3 képernyője maradt a régi, sőt, a tömegen és a vastagságon sem változtattak a mérnökök. Csupán annyi változott, hogy a Home gomb kapott egy ujjlenyomat olvasót, továbbá ezen a tableten is alapból elérhető az Apple Pay. Ja, majd elfelejtettem: aranyszínben is megvehetjük. Hurrá!



A hátlapi kamera még mindig az 5 megapixeles iSight modul, az előlapon egy HD felbontású FaceTime fényleső lakozik. A lapkakészlet maradt a régi, vagyis az Apple A7 duruzsol a burkolat alatt, ez azt is jelenti, hogy sem Cat4 LTE, sem Wi-Fi 802.11 ac nem érhető el a táblagépen. Az iPad mini 3 16 GB-os verziója 400 dollárba, a 64 GB-os 500 dollárba, a 128 GB-os pedig 600 dollárba kerül, a sima LTE jelen esetben is plusz 130 dolcsi.

Tesztelték a teljes Hyperloopot
OTP‑ és Telekom‑adatok lopásában érintett egy egyetem, egy könyvesbolt és egy gázszerelő vállalkozás
Új infók vannak a következő Star Wars filmről
27000 hibát találtak a Samsung operációs rendszerében
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Elon Musk elindította az x.com‑ot!
Felkapott témák
2 milliárd forintnyi étert loptak el az Ethereum rendszerében
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Megérkeztek az 5000 forintos Nokia telefonok
Alcatel A5 LED okostelefon teszt – Bulikafon
Véget ért az Ubuntu 16.10 támogatása
Ulefone Gemini Pro okostelefon ajánló
Állásajánlatok
Java fejlesztő - Autóipari kommunikációs tapasztalattal
Support munkatárs angol és/vagy német nyelvtudással
Production Unit Leader/Termelési területi vezető, Röszke
Junior Projektmérnök
Projektmenedzser
Villamosmérnök/Folyamatmérnök
Junior Coordinator Third Party Manufacturing m/f