16 834
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 834
/ContentUploads/A619/samsung_galaxy_s4_polycarbonate_body_macro1.jpg
Kattints ide  ➜

Garanciális problémák a Samsung háza táján

Makay József2014.11.24. 13.03
Amikor egy műszaki terméket szeretnénk egy üzletben megvásárolni, általában az az első kérdésünk az eladók felé, hogy „mennyi garanciát” kapunk a készülék javítását és/vagy cseréjét illetően. Alacsonyabb árú termékeknél általában fél évet, a többire viszont 1 (maximum 2) éves garanciát mondanak, amennyiben a meghibásodás rendeltetésszerű használat mellett jelentkezett.

A legtöbb ember úgy képzeli, hogy egy váratlan meghibásodás esetén beviszi a készüléket a szaküzletbe, ahol 1-2 napon belül megjavítják, 1 napon keresztül tesztelik, majd a harmadik nap telefonálnak, hogy minden szuper, a kütyü kész az átvételre. A valóságban természetesen nem így van, de az ember próbál optimista lenni.

Egyik olvasónk viszont az olcsónak egyáltalán nem mondható Samsung Galaxy S4 okostelefonjának meghibásodásával úgy járt, ami már inkább egy rémálomra hasonlít. Az alábbiakban az ő levelét olvashatjátok.

Tisztelt Androbit!

Szeretném megismertetni a magazin olvasóit a Samsung márkaszerviz garanciális eljárásával és a fogyasztóvédelmi törvénnyel kapcsolatban szerzett tapasztalataimról.

2013.06.03-án vásároltam a Samsung Galaxy S4 típusú telefonomat, amelyre a gyártó két év garanciát vállalt, kivéve a tartozékokat, – headset, töltő, akkumulátor – amire csak egy év jár.

2014.10.15-én jelentkezett a probléma először: fekete kijelző, az időt nagy fehér számokkal jelezte, nem reagált semmire, telefonálni nem lehetett vele.

2014.10.16-án elvittem a Duna Plázában lévő T-Mobile üzletbe, ahol az információs hölgy közölte, hogy a T-mobile szervizrészlege 2014. október 1-től megszűnt. Ügyfelükként erről előtte semmiféle tájékoztatást nem kaptam. Átküldött a Váci úti Samsung márkaszervizbe, ahol sikerült visszahozni a képernyőt, majd azt javasolták, hogy távolítsam el a népszerű Clean Master takarítóprogramot, mert „feketelistán van”, és ha ezután is problémák adódnak a készülékkel, alkalmazzam a gyári beállítások visszaállítását, majd elküldtek. Ugyanaznap délután ismételten jelentkezett a hiba, de ezúttal már nem segített rajta semmi.

2014.10.17-én visszavittem a szervizbe, két napra bevették javításra, ahol szoftverfrissítést végeztek – bár a legújabb futott a készüléken – és mindenféle ellenőrzés nélkül kiadták, mondván hibátlan.

2014.10.21-én újra jelentkezett ugyanaz a probléma. Ismét bevittem a szervizbe.

2014.10.31-én telefonon érdeklődtem az ügyfélszolgálaton, hogy hol tart a javítás. Az ott dolgozó női munkatárs lekezelő stílusban közölte, hogy bevizsgálás alatt van és más információval nem szolgálhat. Másnap személyesen megjelentem a szervizben, ahol egyértelműen tájékoztattak, hogy a készülékben főpanelt cseréltek, ezért tart ennyi ideig a javítás, de két napon belül elkészül.

2014.11.05-én hazahoztam, de itthon derült ki, hogy a telefon nem fogja egyik GSM hálózatot sem. Már végképp elvesztettem a türelmemet. Azzal a lendülettel, ahogy hazahoztam, vittem is vissza, ahol már készülékcserét javasoltak, mivel a szabályzat szerint újabb főpanelt csak egy bizonyos idő elteltével lehet újra cserélni. Aznap este e-mailben jeleztem a központi szerviznek csereigényemet.

2014.11.10-én elküldték számomra a nyilvántartási számot, amivel bevizsgálásra újabb másfél hétre adtam le a készüléket, a tartozékaival együtt. Kiküldték Budaörsre – Telemax GSM Szerviz Kft. - 2040 Budaörs, Kinizsi u. 4. – szakvélemény készítésére.

2014.11.17-én ezt a levelet kaptam e-mail-ben:

„Tájékoztatjuk, hogy a Ptk. hibás teljesítésre vonatkozó részei szerint a kötelezettnek lehetősége van választani a kicserélés és a kijavítás között, ha a választott szavatossági igény (jelen esetben kicserélés) teljesítése a másik szavatossági igény (jelen esetben a kijavítás) teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne. Ebben az esetben a bevizsgálást követően a kijavítás mellett döntöttünk, miután a hibát rövid idő alatt értékcsökkenés nélkül ki lehet javítani; a kicserélés pedig aránytalan többletköltséget okozna.”

A készüléket visszaküldték a Váci úti szervizpontra. Mindezek után felhívtam a fogyasztóvédelmet, ahol közölték, hogy a második év egy önkéntes garancia, amit a Samsung vállal magára, így eldöntheti, hogy cserél vagy javít – akkor is, ha az előzetes, heteken át tartó javítás nem hozott eredményt. Amennyiben ezt a döntést nem fogadom el, fordulhatok Békéltető Testülethez, ami 90 nap, majd a bírósághoz.

2014.11.20-án SMS-ben értesítettek arról, hogy a javításra leadott készülékem elkészült. Arra számítottam, hogy a telefont még csak most fogják javítani. Meglepetésemre az ügyintéző már készen hozta elő a hátsó helységből, esélyt sem adva arra, hogy én esetleg nem fogadom el a javítást. Tájékoztatott, hogy koax kábelt kellett benne cserélni – nem is tudtam, hogy van benne ilyen. Ott helyben ki is próbáltam, hogy valóban működik-e minden, hazafelé többször megismételtem a műveletet.

Jelen levelem írásakor is rendeltetésszerűen üzemel a készülék, de sajnos a márkával szembeni bizalmam elveszett és még mindig tartok attól, hogy ismét elromlik. Úgy gondolom, hogy ez az egész eseménysorozat elkerülhető lett volna, ha a szervizben lévő dolgozók felelősségteljes, hozzáértő és alapos munkát végeznek.

Az egyetlen pozitívum az egész történetben, hogy a Váci úti szervizpontban az ügyintéző munkatársak mindvégig segítőkész és ügyfélbarát magatartást tanúsítottak. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni feléjük!




Olvasónk készüléke tehát 2014. október 15-én hibásodott meg, majd sok-sok kilométernyi utazás és időpocsékolás után – 5 héttel később – 2014. november 20-án kapta vissza a Samsung berkeiben felsőkategóriásnak számító telefont. Az esettel kapcsolatban természetesen a Samsungot nem lehet egyértelműen felelősségre vonni, itt elsősorban személyek hibáztak, mindenesetre érdemes felkészülni egy hasonló procedúrára, amennyiben készülékünknél meghibásodást tapasztalunk.

Amennyiben Te is megosztanád saját történetedet vagy véleményedet egy levél formájában, küldd el azt a mail@androbit.net címre!
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
Mesterséges intelligencia fejleszti a Kaspersky felhőalapú adatbázisát
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Új színben érkezik az Apple iPhone 7s
A fák az Alphabet legnagyobb ellenségei
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
Maintenance engineer
Linux rendszergazda / rendszermérnök
Software Architect Java EE
Telephelyvezető
Senior Experte Business Operations
Business Test Analyst
SAP Security Consultant