Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/A642/osx_hero_2x_1.jpg

Az Apple OS X evolúciója

2014.12.21. 13.03
Az iMagazin másodközlése után úgy döntöttünk, Mi is bemutatjuk Nektek a Tower (git-tower.com) összeállítását, amiből megismerhetjük az Apple asztali operációs rendszerének, a (Mac) OS X eddigi történetét.




Mac OS X 10.0 Cheetah – 2001. március



Az Apple 2000 szeptemberében mutatta be a Kodiakot, a Mac OS X első publikus bétáját, ami már ebben a fejlesztés alatt álló formájában is 30 dollárba került. A stabil verziót 2001 márciusában mutatták be Mac OS X 10.0 Cheetah néven. – Itt megjegyzendő, hogy a közvélekedéssel ellentétben az OS X-ben az X nem egy betű, hanem egy római szám, amit egyszerűen 10-nek, vagy angolul „ten”-nek kellene ejteni. – Ebben mutatkozott be TextEdit, Preview, Mail, a QuickTime és a közismert Aqua dizájn, ami az egész iparágra hatalmas hatással volt. A rendszernek 128 MB RAM-ra és 800 MB tárhelyre volt szüksége.




Mac OS X 10.1 Puma – 2001. szeptember



Fél évvel később került kiadásra a Puma, amiben az Apple nem vezetett be komoly kezelőfelületbeli újításokat, a legnagyobb hangsúlyt a motorháztető alatti fejlesztésekre és a teljesítménynövelésre helyezték. A rendszer második frissítése (10.1.2) lett végül a következő Apple számítógépek alapértelmezett operációs rendszere.




Mac OS X 10.2 Jaguar – 2002. augusztus



A Jaguárban olyan fejlesztések debütáltak, mint az iChat csevegőkliens, az Address Book kapcsolatlista és a látás/hallássérülteket segítő Universal Access. Az indítóképet is lecserélték a korábbi Happy Mac mosolygós arcocskáról egy Apple-logóra.




Mac OS X 10.3 Panther – 2003. október



Az Apple több mint egy éven át dolgozott a rendszer következő verzióján, a Mac OS X 10.3 Pantheren. Ez persze nem is csoda, hiszi kukázásra került a Microsoft böngészője, az Internet Explorer, aminek helyét már egy saját megoldás, a Safari vette át. A Microsoftnak viszont egy szava sem lehetett, ugyanis az Apple rengeteg kompatibilitási technológiát implementált, köztük az Active Directoryt is. Továbbá itt mutatkozott be az Exposé nevű funkció is, amivel áttekinthető képet kaptunk a futó alkalmazások ablakairól.




Mac OS X 10.4 Tiger – 2005. április



A közel másfél éven át fejlesztett Tigerben mutatkozott be az OS X azóta is meghatározó szolgáltatása, az univerzális keresésre alkalmas Spotlight és ez volt az első verzió, amiben Widget minialkalmazások (számológép, naptár, óra, stb.) szerepeltek az új Dashboardon. A rendszer már támogatta az Intel processzorral szerelt Apple számítógépeket és ez dolgozott az első Apple TV-ben is.




Mac OS X 10.5 Leopard – 2007. október



Két és fél évvel a Tiger után jött Leopard. Az Apple valószínűleg nagyon el volt foglalva az iPhone és az iPhone OS 1.0 fejlesztésével, szóval az asztali rendszer egy picit kevesebb figyelmet kapott. A felhasználók végre megkapták a biztonsági mentések kezeléséért felelős Time Machine-t, a 64 bites architektúra támogatását és az OS X-től eltérő operációs rendszerek telepíthetőségét a Boot Camppel.




Mac OS X 10.6 Snow Leopard – 2009. augusztus



Ahogyan az a nevéből is sejthető, csupán ráncfelvarrásról van szó. Bár fontos újításnak tekinthető az Mac App Store, aminek segítségével a felhasználók könnyedén vásárolhatnak és telepíthetnek alkalmazásokat. A rendszerrel bejelentésre került a PowerPC processzorarchitektúra támogatásának leállítása is.




Mac OS X 10.7 Lion – 2011. július



Az első OS X, ami már nem volt megvásárolható optikai adathordozón (CD, DVD), a felhasználók kizárólag online rendszerfrissítéssel vagy újabb Apple-számítógép megvásárlásával juthattak hozzá. A fejlesztők több fejlesztést átemeltek az iOS-ből, így például olyanokkal találkozhatunk, mint a Gestures, a Launchpad, vagy az ablak-visszaállítás. Továbbá itt mutatkozott be a híres, mostanában pedig hírhedt iCloud felhőszolgáltatás is. A Lion volt az utolsó Mac OS X, innentől a következő verziók már csak OS X néven futottak.




OS X 10.8 Mountain Lion – 2012. július



A mountain lion – ami valójában szintén egy puma – újabb iOS-ötleteket mutatott be asztali környezetben: Az iChatet leváltotta a Messages, valamint bemutatkozott Reminders és Notification Center is. Az Apple a Mountain Lionnél felpörgette a rendszer fejlesztését, így innentől már évente kezdték kiadni az új verziókat.




OS X 10.9 Mavericks – 2013. október



Elfogytak a nagymacskák, szóval az OS X 10.9-et már egy kaliforniai helységnévről nevezték el. Bemutatkozott a Maps és az iBooks alkalmazás, az új rendszerre pedig már ingyenesen frissíthettek a felhasználók.




OS X 10.10 Yosemite – 2014. október



A Yosemite (ejtsd „josszemöti”) az utóbbi évek egyik legnagyobb fejlesztése az OS X-ek világában. Az egész megjelenést lecserélték egy letisztult flat dizájnra, ami ezúttal is jobban sikerült a riválisok megoldásainál – persze a cég mindig a megjelenésre fektette a legnagyobb hangsúlyt, szóval ezen nem is lepődhetünk meg. Olyan szolgáltatások debütáltak benne, mint a Handoff, aminek segítségével az iPhone-nal elvégzendő feladatokat (telefonhívás, üzenetek, stb.) is a számítógépen végezhetjük el.


Forrás: Tower, iMagazin

Véget ért az Ubuntu 16.10 támogatása
Nem tűnik el a Microsoft Paint
10 éves az Androbit technológiai és tudományos magazin
Hasznos alkalmazások a vizes világbajnoksághoz
Kaspersky Free – Ingyenes antivírus
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Felkapott témák
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Megérkeztek az 5000 forintos Nokia telefonok
Alcatel A5 LED okostelefon teszt – Bulikafon
Véget ért az Ubuntu 16.10 támogatása
Kiszivárgott a Sharp iPhone-verő okostelefonja
Nem tűnik el a Microsoft Paint
Állásajánlatok
Folyamatmérnök
Szoftverfejlesztő .NET, C#
Railway engineer
Fixed BSS Expert - 000000100002
Web shop marketing manager
Informatikai szakértő
Technical Reporting Specialist - Business Intelligence - 000000184791