16 669
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 669
/ContentUploads/A686/huawei_ascend_g7.jpg
Kattints ide  ➜

Huawei Ascend G7 teszt ‑ Előhúzták a pumpát

Droppa Béla2015.02.21. 19.15
2014 első félévében leteszteltük a Huawei Ascend G6 okostelefont, ami a frissített szoftverével az egyik legjobb középkategóriás ajánlat volt a tavalyi év nyarán és kora őszén. Épp emiatt vártuk nagyon az utódot, ugyanis az IFA2014-en debütált Ascend G7 sokkal nagyobb és erősebb, mint a már emlegetett kistesó. Nemrég újból eszünkbe jutott az eszköz, ami végre a tesztasztalunkra került. Az okostelefon rendelkezésre bocsájtásáért külön köszönet illeti a Huawei hazai képviseletét.


Csomagolás, külső



Nagy örömünkre tesztalanyunkhoz már a végleges csomagolásban jutottunk hozzá, így a csomagolás és a végleges kiegészítők minőségét is el tudjuk nektek mondani. A doboz tetejét leemelve azonnal a hőn áhított eszköz tárul a szemünk elé, alatta pedig egy műanyagból készült tokot találunk. Utóbbi meglétének rendkívüli mértékben örülünk, más gyártók is átvehetnék ezt a jó szokást. A karton fennmaradó térrészét az adatkábel, a töltőfej és a hajszárító kialakítású fülhallgató tölti ki.



A fülhallgatóval kapcsolatos problémáinkat már az Ascend P7 tesztjében is részletesen kifejtettük, azonban ezt itt sem szabad kihagyni. Sajnálatos módon a zajkeltő nem agybadugós, hanem a már említett régi kialakítású hajszárító típusba tartozik. Ez determinálja, hogy nem minden fülméretbe fog beleilleni, lesz olyan eset, amikor be sem fog férni, de az is megeshet, hogy kiesik onnan. A hangot nem a hallójáratba, hanem a fülkagyló egyik porcához irányítja, így egyrészt jóval halkabb lesz a riválisoknál, másrészt a külvilág hangjai is beszűrődnek, emiatt az élvezeti érték nagyban csökken.

Tesztalanyunkra visszatérve elsőként a megnövekedett kijelzőméret fog feltűnni, így már vélhetően érthető értekezésünk címe is. Az Ascend G6-tal ellentétben a G7 egy hüvelykkel nagyobb képernyőt kapott, vagyis a 4,5 hüvelyk helyett immár 5,5 inches megjelenítő terpeszkedik az előlapon. Ehhez hasonló méretű változtatás a dizájn teljes áttervezése: a korábbi teljes plasztikház helyett már fémházat kapunk néhány műanyagberakással.

Az előlapon a kijelző alatt nem találunk semmit, ugyanis a gombokat a már sokat emlegetett panelre száműzték. A képernyő fölött a Huawei logón és a beszédhangszórón kívül néhány szenzor kapott helyet, a másik oldalon pedig az előlapi kamera csücsül. Az oldalélek egytől egyig fémből készültek, a bal oldal teljesen üres, fent a jack aljzat, lent pedig a töltőnyílás tátong. A jobb oldal ezekkel szemben igen sűrű: itt kapott helyett a hangerőszabályzó gombpár és a bekapcsológomb, alattuk a kártyatálcák lapulnak.



Az egész masinán a hátlap volt a legmegosztóbb részlet: valakinek vagy nagyon tetszett, vagy kissé visszataszítónak titulálta. Személy szerint nekem nincs vele semmi problémám, de úgy vélem, mindenkinek a saját tiszte megítélni a hátoldal megjelenését. Az egybefüggő fémfelületen két műanyagsziget úszik, a felsőn a kamera, a videós mikrofon és a LED-villanó kapott helyet, alul pedig a jobbra pozícionált hangszóró üldögél.

Az összeszerelési minőség kifogástalan, és véleményem szerint az anyaghasználatot is nagyon jól eltalálták – ahhoz képest, hogy melyik árkategóriában indul versenybe az eszköz. Olyannyira egyben van a masina, hogy a színvonal csúcsmodelleket idéz.


Kijelző



A Huawei Ascend G7 előlapján egy 5,5 hüvelykes IPS LCD érintőkijelző uralkodik, ami hatalmas méretnövekedés az elődmodellhez képest. Ennek megfelelően a felbontást is arányosan növelték, immár 1280×720 pixel terpeszkedik a már említett képátlón. Ez 294 ppi pixelsűrűséget eredményez, ami ebben a kategóriában teljesen átlagosnak mondható. A napfényben való láthatóság lehetne jobb, de a korrekt színek és a megfelelő képpontsűrűség miatt a megjelenítő majdnem tökéletes.




Kamera



A hátlapon egy 13 megapixeles, 4160×3120 pixeles kamera üldögél a szimpla LED-villanó mellett. Az autófókuszos fényleső legfeljebb 1080p FullHD felbontásban, 30 fps sebességgel képes mozgóképet rögzíteni. Szelfizni egy 5 megapixeles előlapi modullal tudunk.



A felhasználói felület felettébb tiszta vonalakkal operál, az egyszerűségre helyezi a hangsúlyt. Alul a galéria gyorslinkje, az exponálógomb, illetve a módkezelő piktogramja sorakozik, a felső sávban a vakut, a szelfimódot, valamint a komolyabb beállításokat babrálhatjuk. A sorozatfelvevő eléréséhez csupán az exponálógombot kell hosszan nyomni, a Refocus pedig nem sokban különbözik a riválisok hasonló megoldásaitól.



Az előre definiált fényképmódok között a panoráma, a HDR és az arcszépítő már-már kötelező kellék, ehhez kapunk még vízjelezőt, hangos képet, továbbá a legjobb kép kiválasztására alkalmas szoftveres funkciót. Az Ascend G7-tel alapvetően szép képeket lőhetünk, viszont vannak bizonyos fényviszonyok, amik nem kedveznek a fényképezési algoritmusnak. Kezdjük azonnal a keserű pirulával: ellenfényben vagy alul-, vagy túlexponált lesz a kép egy-egy része.



Amikor viszont a fény jól esik rá a lencserendszerre, kategóriáját pozitívan meghazudtoló fényképeket láthatunk viszont. Ilyenkor a vonalélesség rendkívüli, a színkezelés pontos, kromatikus aberráció és lencsetorzítás fel sem merül. A zajszintet a részletek elmosása nélkül sikerül mindig alacsonyan tartani, ez a kameraalgoritmus fejlettségét példázza.










Hardver



A Huawei a csúcsmodelljeiben egy ideje már szinte csak házi fejlesztésű lapkakészletet favorizál, ezt kifogásoltuk az Ascend P7 esetében, ugyanis akkor nem volt elegendő a számítási teljesítmény, amit a HiSilicon Kirin 910T szolgáltatott. A középkategóriában viszont megéri az alacsonyabb árú négymagos, 1,2 GHz-es Qualcomm MSM8916 Snapdragon 410 lapkakészlet használata, amiben a négy rendszermagon kívül egy Adreno 306 grafikus gyorsító számolgatja a biteket.

A RAM mérete 2 GB, belső tárhelyből 16 GB a jussunk, utóbbit igény szerint legfeljebb 32 GB-os microSD kártyával bővíthetjük. A Huawei Ascend G7 nem fogja megváltani a szintetikus sebességteszteket, de a mindennapi működés során nem tapasztalható az átlag alatti benchmark-eredmény, köszönhetően a gyártó mérnökei szorgos munkájának.

Az akkumulátor egyáltalán nem kicsi, és még a gigantikus kijelző sem tudja gyorsan leszívni a tartalmát. A 3000 mAh-s akksi nálam két napot kibírt, de nem volt ritka a 48 órát is felülmúló üzemidő, ami egyedülálló tulajdonság. Csupán néhány eszközre emlékszem, ami ilyen ritkán kérte a töltőt, ez pedig a kategóriájában és az egész szegmensben is az élvonalba helyezi üzemidő terén.
Adatkommunikációs téren is átlagon felüli a felhozatal, mobilhálózatokat legfeljebb 4G LTE sebességig kezel a gép, de a Wi-Fi 802.11 b/g/n, Bluetooth 4.0 LE, A-GPS, GLONASS, NFC és az FM-rádió is bekerült a repertoárba.


Szoftver



A Huawei Ascend G7 fedélzetén az Android 4.4 KitKat teljesít szolgálatot, rajta a gyártó frissített felhasználói felületével, az Emotion UI legfrissebb verziójával, amit egyszerűen EMUI 3.0-nak kereszteltek el a szoftvermérnökök. Bár a korábbi interfészt nagyon szerettük, az újrarajzolt verziója még csábítóbb lett. Azt viszont az elején leszögezném, hogy egy dizájn-aktualizációról van szó, a háttérben szolidan meghúzódó hitvallás semmit sem változott.



A feloldókijelzőről egy egyszerű húzással juthatunk a főképernyőre, alulról pedig az iOS-ben megismert sávot találjuk, amelyen többek között a zseblámpa, számológép, naptár és tükör appok lakoznak az háttérváltó alatt. Feloldás után egy alapból öt slide-ból álló kezdőképernyőn találjuk magunkat, ahol a widgetek és az alkalmazások egymás mellett találhatóak. Ez megkönnyíti és fürgébbé teszi a kezelést, hiszen nem kell egy külön listában keresgélni az appok után, amelyekből nem mellesleg igen sokat találunk már alapból is.



Az értesítési sáv két lapból áll: az egyiken maguk a notifikációk sorakoznak, egy idővonalba rendezve, ami például akkor tesz jó szolgálatot, ha van egy rakás nem fogadott hívásunk és emailünk, és a legrégebbire szeretnénk először válaszolni, így nem kell mindenképpen belépni az alkalmazásba. A másik oldalon a személyre szabható gyorskapcsolók találhatóak meg tömött sorokban.

A Témák segítségével nem meglepő módon egyedi felületeket tölthetünk le, vagy telepíthetünk a telefon memóriájából, hiszen a Huawei alapból elérhetővé tett néhányat. Az egész megoldás nagyon jól működik, ugyanis az alkalmazásikonoktól kezdve az indítóképernyőig mindent megváltoztat. Az pedig igazán parádés ötlet, hogy az utólag letöltött applikációk ikonjait is a saját szájízére formálja a UI, így teljes mértékben egységes marad.

A Telefonkezelő az utolsó olyan egyedi megoldás, amit minden készülékgyártónak alapból telepítenie kellene az okosmobiljai fedélzetére, ugyanis ez egy olyan komplex kezelési praktikákból felépített szoftver, ami tényleg mindenki segítségére lehet. Itt figyelhetjük az akkumulátor-felhasználást, törölhetjük a felesleges fájlokat, a futó appokat globálisan bezárhatjuk, de ezeken kívül még mindig tartogat meglepetéseket ez a fícsör.


Összegzés



A Huawei Ascend G7 még az elődmodellt, az Ascend G6-ot is felülmúlja, pedig az sem volt egy rossz ajánlat. Először felsorolnám a hiányosságokat, ugyanis azokból volt kevesebb: néhányaknak nem tetszett a hátlap kialakítása, és a kijelző fényereje is lehetne nagyobb. Viszont a kivételes anyag- és összeszerelési minőség, a korrekt kamera, az elfogadható hardver, a szemet kápráztató szoftver, és leginkább az utolérhetetlen akkumulátoros üzemidő miatt a középkategória királyává koronázható a masina. Mindezt sikerült megfejelni egy barátságos árcédulával, vagyis aki most kedvező áron keres még hosszú évekig kielégítő okostelefont, annak teljes szívemből tudom ajánlani az Ascend G7-et.

  • Kijelző: 8 pont

  • Dizájn: 9 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 10 pont

  • Hardver: 10 pont

  • Kamera: 8 pont

  • Ár/érték: 9 pont

  • Végeredmény: 9,1 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Így készültek az új Star Wars űrlényei
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést
Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Sony Xperia XZ és Xperia X Performance készülékekre
Gigantic ‑ Ingyenes nyílt bétával kezd az Overwatch új kihívója
Ingyenes nCore regisztráció ‑ Újabb csalók próbálkoznak
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
Service Desk munkatárs
Teszt mérnök Veszprém
Lead- and Unit Process Manager Szeged
Tesztmérnök
Crossplatform Frontend Fejlesztő
Gyártástámogató mérnök
Junior Java fejlesztő