16 840
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/A745/samsung_galaxy_j1.jpg
Kattints ide  ➜

Samsung Galaxy J1 teszt ‑ Ennél azért több kell

Droppa Béla2015.04.08. 19.45
A jelenlegihez hasonló mennyiségben legutóbb tavaly nyár elején jártak nálunk alsó- és középkategóriás okostelefonok, amik szinte mindegyikének voltak nagyon jó oldalai, de sajnos legalább ennyire jellemzőek voltak a szarvashibák is, így abszolút kedvencet sajnálatos módon nem választhattunk. A mostani körben viszont jelen tesztalanyunkon, vagyis a Galaxy J1-en kívül a Honor Holly és az LG L Bello, Fino, Magna és társai is nálunk vendégeskednek.

Ez csak egy dolgot jelenthet: lesz mivel dolgoznunk, ennek köszönhetően velünk együtt nektek is nagyobb rálátásotok lesz a gyártók idei első félévre szóló középkategóriás ajánlataira. Erre pedig már olyan szükségünk van, mint egy falat kenyérre, ugyanis a szolgáltatók és a független GSM-szaküzletek is ezekből a termékekből értékesítik a legtöbbet. Nos, a J1 a Samsung újfajta modellpolitikájának leginkább harmatos ajánlata, amit elsősorban Indiában terítenek, de nekünk sikerült rátennünk a kezünket egy darabra.

A tesztkészülék rendelkezésre bocsájtásáért hatalmas köszönet illeti a Váci úton fizikai bolttal is megspékelt VIP Phone szaküzletet.




Csomagolás, külső



A doboz nem tartogat különös meglepetéseket: a pakkot kinyitva kicsúsztathatjuk belőle a kartont, ami a J1-et tartalmazza. A hőn áhított telefon alatt a megszokott kiegészítők lakoznak: a telefonhoz hasonlóan fehér színben pompázó hálózati töltőfej, az adatkábel, valamint a hajszárító kialakítású fülhallgató tölti ki a fennmaradó teret. Ezek minősége szokásosan kielégítő, de a fülhallgató technológiájából adódóan gyengébb esélyekkel indul, mint a gumiharangokkal felvértezett társai.

A készülék a 4,5 hüvelykes érintőkijelzőjének hála egy kézzel is könnyedén kezelhető, soha nem fogjuk nagynak gondolni, még a kicsit vastag kávák ellenére sem. Az előlapon a már említett megjelenítő alatt a megszokott kapacitív érintőgomb-páros fogja közre az egyetlen fizikai billentyűt, ami az átlagnál jobban kiáll az üvegből. A panel fölött a beszédhangszóró, néhány érzékelő, valamint a gyenge minőségű előlapi kamera csücsül.

Az oldalélek elég ingerszegények, legalább a gombok mérete, elhelyezése és nyomáspontja is megfelelő. A hátlap a mi esetünkben egy fehér műanyaglapból állt, amit igen könnyen lehet ide-oda hajlítgatni. A központi szerepet betöltő kamera balján a főhangszóró dupla rácsozata kapott helyet, az átellenes oldalon pedig egy tekintélyes LED-villanó csücsül. A hármas sziluett alatt a Samsung logójával találkozhatunk.



A hátoldal szokás szerint lehámozható (egyébként innen jön a hajlíthatóság is, de ez mellékes). Az összeszerelési minőség elég jó, de a teljes műanyagház miatt nem szabad eget rengető stabilitást és masszivitást elvárni. Épp emiatt viszont a leejtéskor visszapattan a földről a készülék, és a könnyű, rugalmas anyagok miatt az erőhatás is könnyedén továbbadódik, ennek köszönhetően a sérülések is kisebb mértékűek lesznek.


Kijelző



Ahogy már említettem, az előlapon egy 4,5 hüvelykes kapacitív TFT LCD érintőkijelző uralkodik, amelyen összesen 480×800 pixel kapott helyet. Könnyen kiszámolható, hogy az effektív pixelsűrűség 217 ppi, ami ebben a kategóriában teljesen átlagosnak mondható. A képernyő színeit igen jól kalibrálták, ugyanis a tartalom igen élénk színvilággal köszön ránk vissza. Egyedül a fényerővel van egy kis gond, direkt napsütésben nehéz kivenni a képernyőn megjelenő dolgokat.




Kamera



A hátoldalon egy moderált, 5 megapixeles kameramodul csücsül, amit a külön kiemelt, látszatra igencsak acélosnak tűnő LED-villanó egészít ki. Az előlapon lényegében csak mutatóba került fényleső, ugyanis a 2 megapixeles szelfimodul nem használható a rendeltetésének megfelelően. A visszafogott hardver miatt a videófelvételt is 720p HD felbontásban maximalizálták, 30 fps képfrissítési rátával.



Amint elindítjuk a fényképező appját, a korábbi Samsung-masinákból megismert felület fogad minket. Portré nézetben lent a legutóbbi elkészült fotó miniatűrjét láthatjuk, mellette a szerteágazó üzemmódokat választhatjuk ki, középen az exponálógomb kapott helyet, majd a videó virtuális kezelőszerve lakozik. Fent balról jobbra a beállításokat érhetjük el, ezután három tetszőleges piktogramot pakolhatunk ki, a túloldalt pedig szelfimódra kapcsolhatunk, ha úgy tartja kedvünk.







Természetesen képminőség terén nem várhatunk el túl sokat a géptől, de legalább nem támasztanak hamis illúziókat felénk. Amennyiben 16:9 képarányban fényképezünk, az elkészült fotóink csupán 3,9 megapixelesek lesznek (fun fact: ami alig kevesebb, mint a HTC One M8 felbontása), és a színek szintén korrektek, viszont valamilyen rejtélyes fehér lepelhez hasonló anomália telepszik rá a képeinkre, ami minden helyzetben ott marad.


Hardver



A szuperolcsó, kétmagos, 1,2 GHz-es órajelen ketyegő Spreadtrum processzortól nem várhatunk túl sokat, és ezen a Mali-400 grafikus gyorsító sem sokat segít, nem beszélve az 512 MB rendszermemóriáról, amelyen az Android és a TouchWiz mellett még az alkalmazásoknak is el kellene futniuk. Nem véletlenül mondjuk, hogy a zöld robotos mobil operációs rendszerhez kétszer ennyi sem egészséges, nem hogy annak a fele.



Az akkumulátor mérete 1850 mAh, ami az elég gyenge hardver ellenére sem képes a kétnapos üzemidőre, inkább az egy-másfél napot nevezném meg realisztikus értéknek. Adatkommunikációs téren a vetélytársakhoz képest erős a felhozatal: a kötelező jellegű 3G-n kívül Wi-Fi b/g/n, A-GPS, GLONASS, valamint FM-Rádió is bekerült a repertoárba, a mobilfizetésekhez is használt NFC viszont már nem fért bele a keretbe.


Szoftver



A Galaxy J1 fedélzetén a Samsung saját felhasználói felületének egy lebutított változata fut, amit szintén TouchWiznek neveznek, de az imént említett UI felületi elemeinek csak egy részét vonultatja fel. A feloldás is már problémás: a húzóeffekt után a kelleténél jóval lassabban töltődik be a megfelelő képernyő, ez pedig ideges húzogatáshoz vezethet. Főképernyőből alapesetben egy darabot kapunk, de ez az idő előrehaladtával valószínűleg bővülni fog a lista.



A csökkentett funkcionalitás először minden bizonnyal az értesítési sáv lehúzásakor fog szembetűnni, ugyanis nem kapunk lenyitható gyorskapcsolókat, és a betűméret is nagyobb az átlagosnál. Dizájnra felhasználói felület az utóbbi időben egyértelműen pozitívan változott, a korábbi túlzott 3D-hatást alkalmazó ikonokat és elemeket egyszerűbbre, szerethetőbbre cserélték, és ebben az esetben a tág színvilág sem jelent problémát.



Az éppen futó alkalmazások listáját az erre létrehozott dedikált gombbal érhetjük el, viszont itt a váltás gyorsasága a harmatos hardver miatt hagy némi kívánnivalót maga után. Az egész rendszeren érezhető a gyenge vas, az animációk lehetnének folyamatosabbak, és például az általam olyannyira kedvelt Crossy Road vagy a Skyward sem képes élvezetesen futni. Facebookozásra ez is megteszi, de ennyi pénzért többet várnék.


Összegzés



A Samsung Galaxy J1 esetében már érezhető a változás, a korábbi alsókategóriás koreai mobilokkal ellentétben itt már megpróbáltak figyelni a részletekre, és bár ez összességében nem sokat javított, a kellő igyekezet már megvan. A dizájnt mindenki maga meg tudja ítélni, a kijelző viszont kifejezetten szép színekkel operál, és a kamera is alkalmas a pillanat megörökítésére. A hardver – ahogy már sokszor leírtam – lehetne erősebb, és akkor a folyamatos futás is szavatolva lenne.



Ennyi pénzért azonban nem tesztalanyunkat, hanem sokkal inkább az általunk is nemrég tesztelt Sony Xperia E4-et ajánlanám, az ugyanis legalább optimalizálva van, és nem akad meg folyton-folyvást az Android. Amennyiben viszont legalább 7-9000 forinttal olcsóbb lesz a Samsung (vagyis leér a 25-27000 forintos árkategóriába), a minősítés ajánlott lesz.

  • Kijelző: 8 pont

  • Dizájn: 8 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 7 pont

  • Hardver: 5 pont

  • Kamera: 7 pont

  • Ár/érték: 7 pont

  • Végeredmény: 7,4 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Megújuló energiaforrások felé fordul az Apple
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Postán érkezhet a Windows 10 hibás frissítésének hibajavítása
Új színben érkezik az Apple iPhone 7s
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Kigyulladt 8 darab iPhone ‑ az Apple szerint nem ők a hibásak
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
System Administrator 2nd Level support Budapest
Business System Analyst Szeged
German Speaking Project Coordinator Telekom IT TSI Budapest
Ethical Hacking Specialist - VOC00029P
Scala Developer
Junior Presales Engineer - Hosting - VOC0002BI
Tervezőmérnök