16 841
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/A753/lg_lbello.jpg
Kattints ide  ➜

LG L Bello teszt ‑ Hasonmás

Droppa Béla2015.04.15. 20.25
Friss LG okostelefonról az utóbbi időben sajnos nem sokat lehetett tesztet olvasni, egyedül az Barcelonában megrendezésre került Mobil Világkongresszuson mutattak be egy új készülék-kvartettet, nem elfeledkezve a Las Vegasban debütált íves mobil második generációjáról, a G Flex 2-ről. A barcelonai csomagból egy mobil már megérkezett, a G Flex 2-re pedig még várunk, de a kicsit korábban leleplezett L Bello is meglátogatta a szerkesztőségünket.

A G2 után újból erőre kapó mobilrészleg a G3-mal aratott igazán, de ez nem is véletlen: szupererős hardver, fantasztikus kijelző és korrekt dizájn jellemzi a zászlóshajót. A hagyományt vélhetően a G4 is folytatja, azonban a köztes időben a koreaiak egy egész középkategóriás portfóliót építettek fel az inkriminált csúcsmodellre alapozva. Legtöbbször csak a dizájn és a szoftver volt hasonló, de úgy tűnik, ez is elég volt a G3S sikeréhez, amelyen felbuzdulva létrehozták tesztalanyunkat.

Míg a G3S a 2014-es csúcsmobil kistestvérének tekinthető, addig az L Bello inkább egy (nagyon) hasonló dizájnnal megáldott alsó-középkategóriás ajánlat, de ez szerencsére az árazásban is meglátszódik. Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, meg szeretném köszönni a VIP Phone kereskedésnek, hogy az Androbit rendelkezésére bocsájtotta a távol-keleti mobilcég (korrekt) ajánlatát.




Csomagolás, külső



Már a csomagolásnál meglátszódik a kis irányváltás, ha összehasonlítjuk az L Bellót bármelyik, MWC-n bemutatott okostelefonnal: míg tesztalanyunk doboza fényes, és minél több információt akartak rázsúfolni, addig a Leon már az áttervezett logóval, és matt felülettel, valamint visszafogott kialakítással érkezik. Részletkérdés, de nálam már a doboz is számít. A pakkot felbontva a szokásos tartozékok lapulnak a Bello alatt.

A gyakorlatban ez alatt egy adatkábelt, egy hálózati töltőfejet, valamint egy silány minőségű fülhallgatót kell érteni. Utóbbi egynek megteszi, hívások lebonyolításához megfelelő, viszont hangminőséget, mint olyat nem szabad tőle elvárni. Már korábban is említettem, az L Bello a G3 kiköpött mása, csak éppen harmadannyiba kerül, mint a zászlóshajó a cikk írásának pillanatában, ez pedig jár néhány hátránnyal.

Az egyik kapásból a kisebb méret, ami a kisebb kijelzőnek köszönhető, de a képernyő keretén is növeltek egy keveset, azonban nem annyit, hogy a tipikus LG stílusjegyek elvesszenek. A 10,7 milliméter vastag és 137 gramm tömegű okostelefon előlapján egy 5,0 hüvelykes megjelenítő uralkodik, alatta a megszokott sávval, ami a gyártó logóját rejti. A panel fölött a szelfikamera, a szenzorok és a beszédhangszóró kapott helyet.



Mivel a gombok a hátlapra lettek száműzve, az oldalélek a töltőnyíláson és az audiobemeneten kívül nem tartogatnak túl sok érdekességet. A hátoldal viszont a G3-hoz hasonlóan megkapta a szálcsiszolt fémhez nagyon hasonlító műanyagburkolatot, amelyen központi szerepet tölt be a kamera, a LED-villanó, illetve a hangerőszabályzó billentyűpár által közrefogott bekapcsológomb. Az eltávolítható hátlapon még egy logóval, valamint a hangszóró furataival találkozhatunk.

A lehámozás után örömmel konstatáljuk, hogy a Bello akkumulátora eltávolítható, ezen kívül még microSD adatkártyát is behelyezhetünk a mobilba. Dupla élvezet, nemde? Az összeszerelési minőség szerencsére 2015-ben az A-listás gyártóknál még ebben a kategóriában is kifogástalan, de anyagok szempontjából érződik a spórolás, ugyanis hajlítgatásnál jobban megbicsaklik, mint a belső fémmerevítéssel felvértezett G3.


Kijelző



Ahogy már említettem, az előlapon egy 5 hüvelykes érintőkijelző terpeszkedik, azonban a középkategória felsőbb szegmensében szokásos HD felbontás helyett itt csak 480×854 pixelt kapunk, ami 196 ppi pixelsűrűséget eredményez. Ezzel az a probléma, hogy a megjelenített szövegek nem lesznek élesek, és a fakó kijelzőn a tartalom sem jelenik meg jól. Még szerencse, hogy a fényerő rendben van, de a nagy visszatükröződési ráta miatt napfényben elég nehéz dolgunk van.




Kamera



A hátoldali kamera 8 megapixeles felbontásban tündököl, mellette egy LED-villanó segíthet a rázósabb fényviszonyok között, beltérben legalábbis. Mozgóképet 1080p FullHD felbontásban vehetünk fel, szelfizni pedig 2 megapixelben tudunk.



Hagyomány szerint most is a felhasználói felület elemzésével előzöm meg a képminőség részletezését. Két mód van, amik megjelenítése között óriási különbség van: a beállításokat elrejthetjük vagy megjeleníthetjük a kijelzőn fotózás közben. Előbbit akkor ajánlom, ha 16:9 képarányban, gyorsan kell kép(eke)t lőnünk, minden egyéb esetben az „extrább” mód használata a javallott. Egyszerű módban – nevezzük így – csupán egy vissza gomb, a legutóbbi elkészült alkotás piktogramja, illetve a normál módot előhozó billentyű látható a képernyőn, exponálni a kijelző megérintésével lehet.










A képminőség a telefon kijelzőjén megtekintve a legtöbb esetben lenyűgöző, de az olcsóbb mobilok rákfenéje most sem kerülhet el bennünket: az érzékelőre jutó fény csökkentésével arányosan lesz egyre rosszabb a minőség. Ettől függetlenül nappal kiváló képeket kaphatunk, csak este és sötétben ne használjuk, de a nagyobb kontrasztkülönbségeket is kerüljük. A dinamikatartomány és a színek legalább minden esetben jók, viszont a napfényes fotók érezhetően kellemesebbek lesznek.


Hardver



Az LG L Bello műanyagburkolata alatt a kissé idejétmúlt, négymagos, 1,3 GHz-es MediaTek MT6582 számolgatja a biteket 1 GB RAM, valamint egy Mali-400MP2 grafikus társprocesszor mellett. A központi egység szerepében minden bizonnyal jobb lenne egy Snapdragon 410, azzal bizonyára gördülékenyebb lenne minden, azonban a költségcsökkentésnek a Qualcomm lapkakészlete áldozatul eshetett.



Az akkumulátor mérete 2540 mAh, ez ebben a kategóriában kimagasló, és a kissé harmatos vas miatt átlagos használattal a kétnapos üzemidő is elérhető lehet. Nálam másfél napnál mindig megadta magát a masina, viszont az is igaz, hogy én semmit nem kímélve használtam az LG ajánlatát, így nem volt meglepő, hogy a második délután beköszöntével töltő után esdekelt. Adatkommunikációs téren a 3G, a Wi-Fi a/b/g, a Bluetooth 4.0, a kétfajta lokációs rendszer (A-GPS és GLONASS), illetve az FM-Rádió érdemel említést.


Szoftver



Szoftveres téren az LG G3-ban debütált felhasználói felület fogadja a látogatót. A felhasználói felületet, ha nem is alapjaiban, de mindenesetre eléggé átalakították, immár az Optimus UI legfrissebb verziója is az egy-másfél éve begyűrűzött flat irányelv részeként éli napjait. Mindemellett funkcionalitásában azonban nem változott túl sok minden, mondhatnám azt is, hogy a tavalyi megoldásokon alig változtattak, nem adtak hozzá extrákat.



A kezdőképernyőn el lehet helyezni minialkalmazásokat az óra sávjába, ezek között horizontális görgetéssel lehet váltogatni. Alul öt darab applikáció indítóikonja várakozik arra, hogy amennyiben egyből őket szeretnénk megnyitni, megkönnyítsék a dolgunkat. Egyébiránt itt is él a duplakoppal való feloldás, továbbá a Knock Code is, amellyel az illetéktelen betolakodók ellen védhetjük az okostelefont.

Főképernyőből alapesetben kettőt kapunk, ezek az Androidból megszokott darabok, amelyre indítóikonokat, mappákat és widgeteket pakolhatunk. A G3-hoz hasonlóan ebben az esetben is a képernyőre száműzték a gombokat, és koreai jó szokás szerint a szín, illetve a billentyűk sorrendje is szabadon megadható, majd cserélgethető, ha esetleg változnának a szokásaink, esetleg valami újdonságra vágynánk.

Az értesítési sáv nem tartogat meglepetéseket: a dátum és az idő, néhány gyorsikon, majd az értesítések sorakoznak. A gyorsbeállításokat egyébként jobbra-balra lehet görgetni, vagyis nem a Samsung-féle raklapnyi kapcsoló tárul adott esetben a szemünk elé. Az értesítéseket a jól megszokott mozdulatokkal lehet kibontani, vagy eltávolítani a listából. Az alkalmazáslista is átlagos, itt is a megjelenés az, ami megadja az egész pikantériáját: rápillantva azt érzem, hogy az egész UI nagyon egyben van, alapos tervezői munka előzte meg.

Az alkalmazásváltó kijelzőt a HTC Sense inspirálta, ugyanis a tajvaniak megoldásához hasonlít az egész felület. Az összes rendszeralkalmazás fantasztikusan egymáshoz illő külsőt kapott, látszik, hogy rengeteget dolgoztak ezen a kiadáson ott a messzi Távol-Keleten. A gyengécske hardver ettől függetlenül sajnos meglátszik, az egyszerűbb, kis számítási teljesítményt igénylő appok simán futnak, azonban a komolyabb grafikával megáldott játékok és hardverzabáló programok az L Bello ellenségei.


Összegzés



Mint láthatjátok, az LG ajánlata alapvetően tetszett, ugyanis a G3 dizájnját és felépítését kedvel(t)em, így nem meglepő, hogy az erre épülő termékek is elnyerik a tetszésem. A szoftver szintén kellemes, nem beszélve a kameráról és az akkumulátorról. Egyedül a kijelző volt olyan gyenge pont, amit napsütésben kevéssé fogunk szívlelni, de ha pont a képernyő lenne fontos, akkor lehetőségként beugrik a frissen tesztelt Honor Holly, más esetben viszont az L Bello is megfontolandó ajánlat.

  • Kijelző: 6 pont

  • Dizájn: 9 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 9 pont

  • Hardver: 6 pont

  • Kamera: 8 pont

  • Ár/érték: 9 pont

  • Végeredmény: 8,1 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Új színben érkezik az Apple iPhone 7s
A Microsoft összeállt a Snapdragonokat gyártó Qualcommal
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Huawei P9‑re és a Huawei Mate 8‑ra
Itt az új Pókember film első előzetese
Sokat fejlődik az új frissítéssel a Google Duo
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
IP solution manager Referenciaszám: PJ5132
Quality and Process Specialist
Product Support Specialist CRM
Database Administrator Budapest/Debrecen/Pécs
Szoftvertesztelő
Karbantartási vezető Budapest
French speaking helpdesk agent