16 571
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 571
https://androbit.net/ContentUploads/A788/clickmini.jpg
Kattints ide  ➜

Toshiba Click Mini teszt ‑ Tartalomfogyasztó

Droppa Béla2015.06.07. 16.45
Legutóbb tavaly nyáron járt nálunk olcsó hibrid eszköz az Acer Aspire Switch 10 személyében, de a működőképes koncepció ellenére a masina kifejezetten negatív lenyomatot hagyott bennem, így nem kevés prekoncepcióval érkezett hozzám a japán Toshiba hasonló kategóriás eszköze, a Click Mini. Az átalakítható gépek fontos jellemzője, hogy egyszerre két legyet ütnek egy csapásra, legalábbis a drágább kiadásoknál ez a megszokott.

A felső árkategóriában kapunk egy igen korrekt laptopot, amit – amennyiben a helyzet úgy kívánja – tabletként is használhatunk, de a tervezésnél a csapásirány a tartalomkreátorok igényeinek való megfelelés. Erre tökéletes példa a szintén 2014 legmelegebb hónapjaiban nálunk vendégeskedő Lenovo Helix, ami a Thinkpadek funkcionalitását ötvözi a táblagépek sikkjével és még az Ultrabookokat is bőven felülmúló mobilitásával.

Úgy vélem, hogy amint százezer forint alá – vagy környékére – merészkedünk, a mérnökök inkább egy kiváló tabletet akarnak, amit alkalomadtán notebookként is jellemezhetünk, köszönhetően a hozzácsapott billentyűzetnek. Annyi azonban bizonyos, hogy a nem a content creatorok számára készültek ezek az eszközök, hanem a másik oldal, a jóval népesebb tartalomfogyasztói tábor igényei szerint dolgoztak a Távol-Keleten.

Utóbbi termékkategória oszlopos tagja a már említett Acer Aspire Switch-széria, jelen tesztünk alanya, a Toshiba Click Mini, valamint az egész ötlet első komolyabb fizikai manifesztációja, az Asus Transformer Pad. A hazánkban is forgalmazott A-brandek megoldásai közül az imént felsoroltak azok, amik valaha komolyabb piaci részesedést szereztek, vagy megvan rá a lehetőségük. Mielőtt azonban belevágnék a tesztbe, meg szeretném köszönni a Toshibának a termék rendelkezésünkre bocsájtását.


Csomagolás, külső



A Toshiba Click Mini egy közösségi közlekedési eszközökön is gond nélkül szállítható kartonban érkezik a felhasználóhoz, amiben a terméken és a használati utasításon kívül egy USB portot használó fali töltőadapter, valamint az USB-kábel csücsül. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a mérnökök élből egy igen jó döntést hoztak: a hibridet akár egy telefontöltővel is könnyedén meg lehet etetni.

A masina előlapján a 8,9 hüvelykes IPS LCD technológiát használó érintőkijelző terpeszkedik, alatta egy gyártói logó, illetve egy Intel Atom matrica bújik meg diszkréten. A megjelenítő fölött egy Skype-beszélgetésekhez használható webkamera csücsül. A masina két oldalán a csatlakozókat és a gombokat találjuk, kifejezetten érdekesnek találom, hogy pont ide pozícionálták a Windows-gombot is.



A Click Mini hátlapja igen egyhangú: mindössze egy Toshiba felirat, illetve egy LED-villanó nélküli kamera kapott helyet a hófehér plasztiklapon. Az anyagminőség elfogadható, a felhasznált műanyag bár egyáltalán nem mondható prémiumnak, legalább az illesztések pontosak. Van viszont egy komoly hátránya a megerősítés nélküli plasztiknak: a termék gyengébb csavargatásra és nyomkodásra is furcsa hangokat hallat, illetve az sem elhanyagolható, hogy könnyedén elhajlik.

A tablet tömege 479 gramm, vagyis inkább kétkezes használatra tervezték, erről árulkodik a kijelzőt körülvevő bőséges káva is. Azonban van még egy ok, ami miatt nem vehették kisebbre a keretet: az akkumulátoros üzemidőt a lehető legmagasabb szinten akarták tartani, és amennyiben nagyobb képernyőt szerelnek a masinába, ennek a kárát láttuk volna. Ha a billentyűzetet is rácsatoljuk, akkor azonnal két centiméteres lesz a vastagság, és a tömeg is egy kilogrammra hízik.


Kijelző



Ahogy már korábban is említettem, az előlapon egy 8,9 hüvelykes, IPS LCD technológiát használó érintőkijelző terpeszkedik. A panelen nem spóroltak a képpontokkal: 1920×1080 pixelt sűrítettek ide, vagyis a pixelsűrűség bőven elegendő, 244 ppi körül mozog. A kapacitív érintőkijelző betekintési szögei és színei ebben az árkategóriában teljességgel kielégítőek, napsütésben azonban nem számíthatunk rá, ugyanis még maximális fényerő mellett is visszatükröződik.




Kamera



Ezt a bekezdést úgy, ahogy van, ki is hagyhatnám, ugyanis a hátlapra szerelt kamera nagyjából a felesleges és az indokolatlan közötti skálán mozog, ki-ki döntse el, hogy nála melyik irányba dől a mérleg nyelve. Egyébként a Windowsban alapból beépített Kamera elnevezéssel bíró, félreérthetetlen célokra létrehozott alkalmazást kapjuk, ami igencsak limitált beállítási lehetőségeket kínál. Alább néhány kameraképet láthattok, így már gondolom érthetőek az alkalmazott jelzők.









Beviteli eszközök



Sajnálattal kellett konstatálnom, hogy az Acer aprócska hibridjéhez hasonlóan itt is ezek a leggyengébb hardveres megoldások az egész gépben. Nem örültem neki, ugyanis véleményem szerint a billentyűzet, valamint az érintőpad a konstrukció legszemélyesebb darabjai, hiszen ezekkel vagyunk a legtöbbet fizikai kapcsolatban. A billentyűzet átlátható, azonban a 8,9 hüvelykes kijelző miatt az egyes billentyűket lehetetlenül apróra szabták.



Az érintőpad esetében egy kicsivel jobb a helyzet, de a tökéletestől azért jó távol áll. A felület minősége kielégítő, nem különösen rossz vagy jó hozzáérni, érzelmeket nem kelt az emberben. Annak azonban örültem, hogy a két gombot jól láthatóan különszedték, illetve a többujjas gesztusok is megfelelően funkcionálnak. A touchpad mérete mindezektől függetlenül szinte elviselhetetlenül kicsi, amint belekezdünk egy tisztességes mozdulatba, azonnal a felület szélébe ütközünk.


Hardver



A Toshiba Click Mini burkolata alatt egy négymagos, 1,83 GHz-es Intel Atom Z3735F számolgatja a biteket 2 GB DDR3L RAM társaságában. A grafikus meghajtásról a lapkakészletbe integrált Intel HD Graphics gondoskodik, a tárolóhely mérete pedig 32 GB, így értelemszerűen egy flash adattárolóról beszélünk. Nem meglepő módon nem ezzel a géppel fogunk 4K videókat renderelni Premiere Próban, de böngészéshez és lightosabb szövegszerkesztéshez bőven elegendő a számítási teljesítmény.

Filmeket FullHD felbontásban is elvisz a masina, de akkor már túlságosan melegszik, és gyorsabban is merül, emiatt ajánlott a normál 720p videók lejátszása. Fontos megjegyezni, hogy ekkora kijelzőn 30-60 százalékos fényerő mellett kevés különbséget fedezhetünk fel a kettő között. Sajnos a 32 GB belső tárhely rendkívül kicsi, így egy legalább 64 vagy 128 GB-os microSD kártya beszerzése elengedhetetlen a felhőtlen használat érdekében, főleg amennyiben filmeket is tárolunk rajta.

Az akkumulátor méretéről sajnos nincs pontos információnk, csupán annyit tudunk, hogy az akksi Li-Ion technológiát használ, illetve kétcellás, de az biztos, hogy nagyon jól bírja a kiképzést. A gyártó által megadott üzemidő-értékek az esetek legnagyobb többségében, ha nem is sokat, de túloznak, azonban a Toshiba nem hazudott, amikor 12 óránál hosszabb folyamatos üzemidőt ígért. Ez egyébként laptop módban, közepes fényerőnél és böngészéssel igaz, de akkor is le a kalappal.


Összegzés



A Toshiba Click Mini egyáltalán nem egy különösen jó termék, de ha azt nézzük, hogy az Acer mit alkotott a Switch 10-zel, akkor máris másik megvilágításba kerül. Kezdem a pozitívumokkal: a fehér plasztikház illesztései és összeszerelési minősége rendben van. A kijelző talán az egész termék legjobb része: világos, kontrasztos és igen szépek a színei, bár talán egy kicsit hűvösre van hangolva, de ez az én egyedi problémám lehet, mert én a 6400 kelvinhez közeli fehéret szeretem.



A burkolat alatt megbúvó hardver is elegendő a termék fejlesztői által deklarált felhasználói élmény eléréséhez, illetve az akkumulátor sem fog minket cserbenhagyni. Amennyiben kiegészítőgépként, kizárólag délutáni-esti kanapén való böngészéshez használjuk, elég lesz hetente kétszer töltőre rakni. Most azonban jöjjön a fekete leves: a beviteli eszközök ebben az esetben sem jók, a billentyűzeten kínzás lenne megírni akár ezt a rövidke tesztet is.

A másik probléma az árazásban keresendő: a cikk írásának pillanatában 114 000 forint környékén lehet megvásárolni a Toshiba Click Minit, én azonban mindaddig, amíg megnéztem az árat, 85-92 000 forintosra tippeltem az árcédulán szereplő értéket. Továbbra is tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy százezer forintnál többet nem ér meg a japánok ajánlata, de amint az inkriminált határ alá csökken a masináért elkért összeg, legalább egy átgondolásra mindenképp érdemes a Click Mini.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A Firefox 0‑day sebezhetőségével leplezik le a Tor‑felhasználókat
A Windows Mobile piaci részesedése 0,1 százalékra csökkenhet
Feltörték az Apple Aktiválási zár funkcióját
Ezek a különbségek az iPhone‑ és Android‑felhasználók között
A technológia segít a mentális egészség fenntartásában
A Huawei Mate 9 december elejétől Magyarországon is elérhető
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Digital Designer/Web Designer
Technical developer
PLC Application Engineer
Épületgépész mérnök vagy technikus
Szimulációs mérnök HF 11-7918
Category Management Intern m/f
Software Architect