16 659
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 659
https://androbit.net/ContentUploads/A815/main.jpg
Kattints ide  ➜

Csúcsmodell‑összehasonlítás 2015: Bevezetés és dizájn

Droppa Béla2015.07.23. 13.00
Törzsolvasóink bizonyára emlékeznek, hogy először tavaly nyáron fogtunk bele egy komolyabb kameratesztbe. Az akkori megoldás még több komolyabb hibával küzdött: egyrészt, annak ellenére, hogy rengeteg csúcsmobilt begyűjtöttünk, nem készítettünk a termékek egyéb tulajdonságairól összehasonlítást. A másik probléma pedig maga a technológiai megvalósítás volt: nem lehetett az egyes képekbe belenagyítani.

Ennek ellenére büszkék voltunk – és vagyunk is – rá a mai napig, mert nélküle nem készülhetett volna el ez a cikksorozat, amit a mélyen tisztelt nagyközönség elé tárunk. Tanultunk hibáinkból, és mostanra már ezeket a problémákat orvosoltuk, így egy sokkal átfogóbb képet kapunk az iparág jelenlegi krémjéről, a zászlóshajó-okostelefonokról. Ettől függetlenül azonban továbbra is szívesen vesszük az építő jellegű kritikákat, hogy még magasabb minőségű tartalmat állíthassunk elő.

Bár a nyitóképen már az összes teszttermék szerepel, a biztonság kedvéért illik őket legalább egyszer a bevezetőben is egy listába szedni. Az Apple iPhone 6 rendelkezésünkre bocsájtását ezúton meg szeretném köszönni a VIP-Phone váci úti mobiltelefon szaküzletnek, a Lumia 930, a Samsung Galaxy S6 edge, az LG G4, a Huawei P8, a Lenovo Vibe Z2 Pro pedig mind a vállalkozások hazai képviseletétől érkezett, ezekért is hatalmas köszönet jár!

Mindenekelőtt azonban az egész csúcsmodell-összehasonlítás menetrendjét szeretnénk felvázolni: a normál tesztjeinkhez hasonlóan ezt is nagyobb lélegzetvételű fejezetekre osztottuk, vagyis először a masinák csomagolását és külsejét, majd a kijelzőt, a kamerát, a hardvert, és legvégül, de nem utolsó sorban a szoftvert ismerhetitek meg – egymással szembeállítva. Akik esetleg könnyedebb hangvételre vágynak, azoknak az egész összehasonlítás végére egy videóval is készültünk. Vágjunk is bele!


Csomagolás, külső



Meglátásom szerint az egész iparágra jellemző megállapítás, hogy igazán egyedit kizárólag kinézet területén tudnak alkotni a cégek, így a dizájn és a szoftver az, ahol abszolút szabadjára engedhetik a fantáziájukat. Ezt rendszerint meg is teszik, de épp annyira, hogy a korábban már lefektetett dizájn-irányelvekbe még gond nélkül beleilljen a masina. Így lényegében minden gyártónak megvannak a könnyen beazonosítható stílusjegyei is, amiket mind jól ismerünk.


LG G4



Az LG G4-et szerencsére a végleges csomagolásában kaptuk meg, így annak minőségéről, és a tartozékokról is be tudok számolni. A kartondoboz tetejét leemelve a hőn áhított zászlóshajó tárul a szemünk elé, alatta a kellőképpen hosszú adatkábel, a gyorstöltőként is definiálható fali adapter és az LG saját, igen jó minőségű QuadBeat 3 fülhallgatója csücsül. Apró figyelmesség, hogy a bedugás megkönnyítése érdekében az adatkábel csatlakozóinak megfelelő oldalárra három pöttyöt helyeztek.

A terméket kézbe véve először a speciális hátlap tűnik fel, hiszen a G4 egyik nagy újdonsága, hogy a csomagban egy bőrburkolatú hátoldalt is találunk a sztenderd, kellemes mintázatú hátlap mellett, amit műanyagból alakítottak ki. Akik szeretik spéci külsővel felvértezni a mobiljukat, azok társra találhatnak a G4-ben, hiszen a könnyedén eltávolítható hátlapokból számtalan szín elérhető, ráadásul a bőrös megoldásból is több árnyalat és textúra létezik.

Mi történetesen a fekete, érdesebb darabot kaptuk az ezüstös, gyémánt mintázatú műanyag mellé. A személyes kedvencem egyébként a világosbarna, sima felületű bőr hátoldal, engem azzal simán meg lehetne venni. A termék előlapján is történtek változtatások: eltűnt alulról a G3-ban megismert sáv, ennek helyét a G Flex 2-ben megismert dizájn vette át. Azt kell mondjam, hogy a képeken jobban néz ki az előoldal, ugyanis élőben a tavalyi zászlóshajó után kissé unalmasnak hat.



A frontoldalon egyébként egy 5,5 hüvelykes érintőkijelző terpeszkedik, alatta a megújult LG logóval, amelyen kevesebb sallang található. A megjelenítő fölött egy értesítési lámpácska, a beszédhangszóró, a megszokott szenzorok és a szelfikamera csücsül, méghozzá igen diszkréten. A nem túl szerencsés módon fényes kialakítást kapott oldalélek a hátlapra száműzött fizikai gombok miatt igen egyhangúak, alul egyedül a töltőcsatlakozó, felül pedig a jack és az infravörös port csücsül.

Hosszas használat után a sokat emlegetett hátoldal tetszik az egész telefonban a legjobban: a bőrbe burkolt megoldás gyönyörű, időtálló és egyedi. A kameramodul két ezüstös keret által közrefogott kék körökkel került szegélyezésre, alatta a megszokott gombtrió csücsül: a hangerőszabályzó gombpár között terül el a G3-mal ellentétben újfent lekerekített téglalap alakú bekapcsológomb. A fénylesőt balról a lézeres autófókusz, jobbról pedig a kéttónusú LED-villanó védi.



Az egész mobil hátlapja szimmetrikus, egyedül a lent megbúvó hangszóró és a G4 pecsét zavarja meg a teljes összhangot, azonban mindezt bocsánatos bűnnek tartom. A pont középen elhelyezkedő varrásnak hála azonnal feltűnik a termék bőr hátlapjának mivolta, és megfogni is egy külön élménnyé válik. Az összeszerelési minőség értelemszerűen kifogástalan, a természetes hátlap tényleg gyönyörű, én egyedül a jól láthatóan műanyagból készült fényes élekkel nem tudok megbékélni, ráadásul ez a leejtésekkor is hátrány a G3-mal szemben.

  • Csomagolás: 7 pont

  • Dizájn: 8 pont

  • Strapabírás: 8 pont

  • Anyagminőség: 7 pont

  • Végeredmény: 7,5 pont



Apple iPhone 6



Nem meglepő módon az Apple iPhone 6 körül akkora felhajtás kerekedett, hogy már a doboza is hatalmas médiavisszhangot keltett. Pontosabban a doboza, a Nexus 6 csomagolásával szembeállítva. Még Handrás is intézett egy erőteljes kirohanást a Google ellen, amiben a keresőóriás, valamint a Motorola dizájnereit próbálja meg sárba tiporni, olvasói hathatós támogatása mellett.



A szájtépésen továbblépve egy végtelenül minimalista fehér kartonhasábról van szó, aminek tetejét a benne rejlő eszköz legmarkánsabb vonalaival díszítettek. A két hosszabb oldalon egy-egy termékfelirat és logó sejlik fel, alul pedig néhány nélkülözhetetlen információs felületet találunk. A doboz borítását lehámozva azonnal az áhított eszközt vehetjük a kezeink közé, alatta három papírlap és az Apple-matricák a jussunk.

A legalsó szekcióban a hálózati töltőfejet öleli körbe az ikonikus EarPods fülhallgató egyedi doboza, nem utolsó sorban a Lightning kábel. Az iPhone-t kézbe véve – a jelentős felületnövekedés után – a vastagság lecsökkenése fog feltűnni. A specifikációs listában a 6,9 milliméter durva szám, de a lekerekített élekkel még lenyűgözőbb hatást kelt, és az sem elhanyagolható, hogy az elődökkel szemben teljes mértékben a kezünkbe illik.



Az iPhone 6 előlapján egy 4,7 hüvelykes érintőkijelző terpeszkedik, fölötte a beszédhangszórót, a fény- és közelségérzékelőt, illetve az előlapi kamerát fedezhetjük fel. A panel alatt a méltán híres TouchID kapott helyet, amelyen fejlesztettek az 5S óta, így még gyorsabban azonosít a biometrikus szenzor.

Az imént említetteknek megfelelően az oldalélek alapos átalakításon mentek keresztül, a korábbi éles, fémes, baltával faragott formavilág már a múlté, immár egy kézbeillő, lekerekített megoldást alkalmaznak. A legzsúfoltabb a lenti él, ugyanis ott a Lightning jobb oldalán a zuhanyrózsa-kifolyó méretű zajkeltők csücsülnek, amik nem mellesleg igen hangosak, és a dinamikatartomány is felülmúlja az átlagot. Az átellenes oldalon a beszédhangszóró nyílása mellett tátong a jack aljzat.

A felső élről a jobb oldalra száműzték a bekapcsológombot, vélhetően nem akarták elkövetni azt, amit a HTC-nek a One M8 esetében sikerült, ahol a felhasználók nem érték el az inkriminált billentyűt. A kijelző lezárását és feloldását vezérlő billentyű alatt a SIM-tálca lakozik, a túlsó oldalon pedig a némításra alkalmas kapcsoló, továbbá a hangerőszabályzó gombpár öleli át egymást. A gombok minősége kifogástalan, a nyomáspontjuk is megfelelő, szóval ebben a tekintetben is elnyerte a tetszésünket a kurrens iPhone.



A hátoldal felső tizedében a kamera kiálló lencséje és a kéttónusú LED-villanó fogja közre a hátsó mikrofont. Alattuk egy műanyagsáv húzódik, majd az ikonikus harapott alma kapott helyet. Kicsivel lentebb az iPhone felirat következik, alatta néhány fontos felirat rondítja az összképet. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a műanyagsávokat elhelyezhették volna a teljesen csupasz felső sávba is, mint ahogy azt a Lenovo tette a Sisley-vel, de a jelek szerint Jony Ive nem így gondolja, ugyanis a kiszivárgások szerint az iPhone 6S esetében a sávok maradnak a megszokott helyen.

  • Csomagolás: 9 pont

  • Dizájn: 6 pont

  • Strapabírás: 4 pont

  • Anyagminőség: 9 pont

  • Végeredmény: 7 pont



Samsung Galaxy S6 edge



Dobozt szokás szerint nem kaptunk a telefonhoz, egy műanyag zacskóban jutottunk hozzá, viszont a korábbi tesztünknek hála tudjuk, hogy hogyan néz ki a pakk, illetve a benne szereplő kiegészítők sorát is ismerjük. A teljes dizájnváltás jegyében a Galaxy S6-hoz hasonlóan az edge is a felfrissített külsejű kartonban érkezik, vagyis egy szürkésfehér alapszínű papírdobozról beszélünk, aminek a tetején a termék neve, illetve memóriájának mérete látszódik.



A csomagolást megfordítva a legfontosabb hardveres adatokat ismerjük meg. A belső, hófehér színben pompázó karton tetejét leemelve azonnal a műanyag védőzacskóban csücsülő S6 edge kerül a látószerveink elé, alatta némi dokumentáció társaságában a szintén fehér gyorstöltő hálózati adaptere, az adatkábel, illetve a grátisz gumiharangokkal kiegészített fülhallgató kapott helyet, nem elfeledkezve a SIM tálca eltávolításához nélkülözhetetlen tűvel.

Az S6 edge alapjában véve a sztenderd csúcsmobilhoz hasonló stílusjegyekből építkezik, vagyis amennyiben már láttunk egy S6-ot, akkor tesztalanyunk sem fog túl nagy meglepetést okozni – ha csak a hátlapot tekintjük meg. Azonban a hajlított kijelző miatt az ívelt mobil előoldalára ránézve először furcsa érzés fogott el engem, ugyanis nehéz volt megszokni, hogy oldalt lefolyik az oldalakra a megjelenítő.

Ez az érzés néhány óra múlva még mindig tartott, majd azon kaptam magam, hogy napokkal később még mindig kicsit ferde szemmel nézek a képernyőre. Azt gondolom, hogy az évek óta a sík kijelzőkhoz szokott szememnek néhány hétbe beletelne, amíg átállnék teljesen a drágább zászlóshajó megjelenítőjére. Kézben tartani is először kifejezetten rossz volt, ugyanis a fémkeret a speciális képernyő miatt jóval keskenyebb, és a felfelé néző él sem került lekerekítésre.



Ennek köszönhetően önmagában nem nagy élmény a kezünkbe fogni az edge-et, és ebben a rendkívül vékony kialakítás sem segít sokat. A Samsung kedves kapcsolattartója azonban volt olyan figyelmes, és három tokot is adott a termék mellé. Ebből kettő úgynevezett flip típusú volt, vagyis olyan, mint a HTC Dot View vagy az LG QuickCircle – csak extra funkciók nélkül. Az ilyen megoldások nem tartoznak a kedvenceim közé, ugyanis elveszik a termékben rejlő szépséget.

Épp emiatt a toktrióból én egy átlátszó, de a szélein ezüstösen csillogóra festett, ergonomikus ívekkel operáló tokot használtam a tesztidőszak alatt, ami amellett, hogy megvédte a mobilt a káros fizikai behatásoktól, még a kézben tartás élményén is emelt, nem is keveset. Így azt kell, hogy mondjam: aki S6 edge okostelefont választ, az vegyen mellé egy számára tetsző tokot, ugyanis már az S6 tesztjében is leírtam, hogy a kérdéses mobil(ok) rendkívüli mértékben csúszósak.

Amennyiben ezt meglépjük, minimalizáljuk a telefon összetörésének kockázatát, illetve még a kézben tartási élményen is javítunk. A dizájnra visszatérve: a meghatározó képernyő alatt két érintőgomb fogja közre az ujjlenyomat-olvasóval is felvértezett Home gombot. Bár már vélhetően tudjátok, azért felhívom a figyelmeteket arra, hogy a Galaxy S6 biometrikus szenzora végre méltó a Samsung névhez, és az iPhone, valamint a Huawei Ascend Mate7 okostelefonokkal is képes felvenni a versenyt.

A panel fölött az ezüstösen csillogó beszédhangszóróval, mellette néhány szenzorral, illetve a szuper előlapi kamerával találkozhatunk. Az oldalélek immár végre fémből készültek, azonban jobb- és baloldalt túlságosan vékonyra szabták őket, ebből adódik a kissé kényelmetlen kézben tartási élmény, amit fent részleteztem. Az alsó részen az iPhone 6-hoz kísértetiesen hasonlító kiosztásban az audiobemenet, a töltőnyílás, a mikrofon és a hangszóró kapott helyet.

A hátlapra áttérve elmondható az üveg uralma, amit csak a kiálló kameramodul, valamint a mellette elterülő, LED-villanót és pulzusmérőt tartalmazó szigetecske tör meg. Egyébként a szemölcsként a hátoldalt ormótlankodó kamerát még mindig otrombának és rondának tartom, bár a kezelésben sokunkat nem fog hátráltatni, ugyanis a tok hatására már valószínűleg nem fog billegni az asztalon a készülék.



Az összeszerelési minőség minden korábbi Samsung okosmobilt felülmúl, ilyen téren nem lehet egy szavunk sem, az élek lekerekítésének hiánya viszont fájdalmas. Természetesen a Galaxy S6 edge is meghajlítható, viszont kellő nyomás kifejtése esetén ez minden mobilra igaz, vagyis különös indokként ezt nem hozhatjuk fel. A normál S6-hoz képest nem olyan kellemes kézben tartani a hajlított zászlóshajót, de az anyagok és a színvonal nagyon közel állnak a tökéleteshez.

  • Csomagolás: 8 pont

  • Dizájn: 6 pont

  • Strapabírás: 6 pont

  • Anyagminőség: 9 pont

  • Végeredmény: 7,3 pont



Huawei P8



A P8 doboza alapvetően műanyagból készült, márpedig ilyet ritkán látni, még csúcstelefonoknál is. A külső, papírból készült védőcsomagolást leemelve hozzáférhetünk az műanyagból készült, elegáns belső darabhoz is, amelyen a kartonnal megegyező helyen csücsül az aranyszínű P8 logó. A műanyag fedőt leemelve a P8 az oldalára fordítva tárul a szemünk elé, mellette egy diszkrét Huawei logóval. Ezt zongoralakk-műanyagot kiszedve a tartozékok és a használati útmutató dobozai tűnnek fel.



A használati útmutató csomagjában sem sok kicsi, könnyen elhagyható és összegyűrődő papírlap csücsül, hanem egy vaskos, minden szükséges információt tartalmazó füzetecskét találunk. A némi elforgatás után kinyíló másik dobozban a kiegészítők csücsülnek, egyedül az itteni, műanyag fóliás megoldás egy kicsit kérdéses, de ennyit szerintem bőven el lehet nézni a kínaiaknak. Amúgy még a SIM-tű sem fog könnyedén kihullani, ugyanis ez is egy dedikált kartont kapott.

A P8 szélesebb és magasabb is elődjénél, de vékonyság területén egy hajszálnyival alulmúlja azt, vagyis még vékonyabbra sikerült lefaragni az amúgy sem vaskos készülékházat. A mérlegen viszont jóval többet nyom, ugyanis a hátoldalt korábban borító üveglapot egy teljes fémházra cserélték, ami lényegében minden megkérdezett tetszését elnyerte. Ez két okból bizonyult okos döntésnek: egyrészt a leejtések kockázata a kevésbé csúszós matéria miatt alacsonyabb, másrészt az ujjlenyomatokat sem gyűjti olyan sebességgel, mint az Ascend P7.



Az előlap felületének növelése nem véletlen: a korábbi öthüvelykes panelt egy nagyobb megjelenítőre cserélték, aminek átmérője pontosan 5,2 hüvelyk. Ezt azonban nem használhatjuk ki teljesen, ugyanis gyártói hagyomány szerint a gombokat virtuális kezelőszervek formájában a kijelző alsó sávjába száműzték. Egy dolgot hiányolok a képernyő alatt elterülő sávból: a P7 esetében még fellelhető Huawei logót.

A megjelenítő fölött a beszédhangszóró és a szelfikamera alkotta duó kapja a központi szerepet, de a kötelező szenzorok sem maradhatnak el. Bónusz, hogy a jobb felső sarokba egy rendkívül apró, pontszerű értesítési lámpácskát rejtettek a fejlesztők. Kikapcsolt állapotban egyébként a kijelző lényegében teljesen beleolvad az előlapba, az így keletkező, homogénnek tűnő felületre öröm rátekinteni.



Az oldalélek immár egybefüggnek a hátoldallal, továbbra is fémből készültek, és minimálisan íveltek is. A bal oldal teljesen üres, az alsó részen a szimmetria uralkodik: a hangszóró furatai között a töltőnyílásra lehetünk figyelmesek. Az átellenes élen csak a fülhallgató lyuka tátong, a jobb oldalon viszont hatalmas a zsúfoltság. Itt a hangerőszabályzó gombpár és a kijelző lezárásáért, valamint feloldásáért felelős billentyű alatt a nanoSIM- és microSD kártyatálcák lapulnak.

A hátoldal különösen izgalmas, ugyanis itt mutatja meg a fémház az önmaga felülmúlhatatlan és időtlen szépségét, amikor a fény a kellő szögben esik rá. A felső, fényes műanyagsáv alatt helyezkedik el az antenna, illetve ide került a kamera, valamint a dupla LED-villanó is. Középen egy Huawei logó díszíti a fémlapot, alul pedig egy másik antennasáv töri meg az egyhangúságot. Az összeszerelési- és anyagminőség kifogástalan, más szavakkal nemigen lehet illetni.

  • Csomagolás: 10 pont

  • Dizájn: 9 pont

  • Strapabírás: 7 pont

  • Anyagminőség: 9 pont

  • Végeredmény: 8,8 pont



Lenovo Vibe Z2 Pro



A Lenovo Vibe Z2 Pro egy tekintélyt parancsoló fekete dobozban érkezik, amit egy extra karton véd, azonban ez a külső héj néhány hét után könnyen elszakadhat, ha nem vigyázunk rá. A pakk tetejének leemelése után a készülék tárul a szemünk elé, alatta arányosan elosztva a hálózati töltőfej, az adatkábel és a fülhallgató csücsül.

A masináról egy dolog azonnal mindeninek le fog esni: ez hatalmas, a hat hüvelyk tényleg nem viccnek való, és bár a kávák relatíve vékonyak, az átlagember kezében gigantikusnak fog tűnni a gép. Az előlapon a már említett megjelenítő alatt három, lenovós stílusú, ergo szögletesebb kapacitív érintőgomb csücsül, a képernyő fölött a megszokott szenzorokon kívül egy szelfikamerával, valamint egy beszédhangszóróval futhatunk össze.

Az oldalélek önmagában szépek, de abból a szempontból el lettek baltázva, hogy az asztalra letéve a speciális ívük miatt nehéz felemelni az önmagában is óriási mobilt, a kijelző feloldásáról nem is beszélve. Az egész hátlap egybefüggő szálcsiszolt fémborítást kapott, ami a fény beesési szögeitől függően folyamatosan változó színvilágot, valamint csiszolást láttat magából.



A hátoldal felső ötödét egy fényes felület foglalja el, amiből a piros kerettel szegélyezett kameramodul dudorodik ki. A látható csavarok, és a hátlaptól való drasztikus elütése miatt nem egy ember kérdezte meg tőlem, hogy fejlesztői telefont fogok-e a kezemben, ettől függetlenül azonban inkább tetszett a megoldás, mintsem undort váltott volna ki.

Az összeszerelési minőség területén odatették magukat, a jó minőségű anyagok kivétel nélkül pontosan illeszkednek egymáshoz, recsegés-ropogásnak erős csavargatásra sincs semmi jele, a meghajlás pedig szintén ismeretlen fogalom a Lenovo üdvöskéje számára. Ilyen szempontból tényleg egy szavunk sem lehet, de a kisebb kezű delikvensek bizonyára sikítófrászt kapva menekülnek a Vibe Z2 Prótól, ugyanis a földöntúli méret miatt az egy kézben való egyensúlyozás is komoly nehézséget jelenthet.

  • Csomagolás: 6 pont

  • Dizájn: 3 pont

  • Strapabírás: 8 pont

  • Anyagminőség: 8 pont

  • Végeredmény: 6,3 pont



Lumia 930



A Lumia 930 tipikus újgenerációs nokiásdobozban érkezik, vagyis egy fehér alapszínű, a benne lapuló okostelefon fotóját magán viselő kartont kapunk, amit oldalra lehet elcsúsztatni. Így férhetünk hozzá az áhított eszközhöz. A Lumia 930 alatt csupán egy töltőfej, valamint az USB-kábel rejlik, fülhallgatót a Xiaomihoz hasonlóan itt sem csomagolnak a kartonba. Ez néhány vásárlót bizonyára fájdalmasan érint, de a legtöbbünknek van már otthon nem is egy ilyen kiegészítője.

A Lumia 930 már nem a korábbi windowsos Nokiák ikonikus dizájnjából építkezik, de az új külsőre még véletlenül sem lehet azt mondani, hogy unalmas, vagy tucat lenne, mert nem az. A gépezet masszivitását a vastag alumíniumkeret adja meg, ami kellemesebb kézbentartás érdekében a széleken lekerekítésre került. Ez a megoldás a strapabíráson kívül még egy fontos tulajdonsággal ruházza fel az utolsó finn eszközt: némi eleganciát kölcsönöz neki.



Az egész előlapot egy robosztus, 2,5D Gorilla Glass 3 üveglap fedi. Az előoldali üveglap alatt egy 5 hüvelykes FullHD érintőkijelző uralkodik, alatta a megszokott három, háttérvilágítással ellátott Windows Phone-os gomb sorakozik. Fölötte egy beszédhangszórót, néhány szenzort, a szelfikamerát, illetve egy oldalra csúszott Nokia logót találni.

A hátlap egy kényelmes polikarbonát bevonatot kapott, aminek fekete, fehér, zöld és narancssárga színezete lehet. Nálunk a zöld kiadás járt, ami néhány emberből furcsa reakciókat váltott ki, ettől függetlenül én még vállalhatónak találom a rózsaszín iPhone 5C után, de a konzervatívabb ízlésű vásárlók bizonyára a fekete hátlap mellé teszik majd le a voksukat. A műanyagsíkságot csupán egy, a burkolatból ki nem álló kamera, LED-villanó, valamint a hangszóró töri meg.

Az összeszerelési minőség szokás szerint kifogástalan: az illesztések pontosak, az alumíniumkeretnek köszönhetően – az iPhone 6 Plusszal ellentétben – még erősebb csavargatásra sem hajlik meg, kézben tartani is kellemes, azonban néhányan bizonyára túlságosan tolakodónak találják az igen erőteljes színeket.

  • Csomagolás: 7 pont

  • Dizájn: 7 pont

  • Strapabírás: 8 pont

  • Anyagminőség: 8 pont

  • Végeredmény: 7,5 pont



Összegzés



Nos, a fentiekben megismerhettétek az egyes készülékek adottságait, alább pedig az én személyes rangsoromat olvashatjátok, ami minden bizonnyal alapjaiban el fog térni a tiétektől, amiket egyébként szívesen várunk a kommentek között! A Huawei P8 szerintem a hatosfogat leggyönyörűbb tagja, a G4 a bőrből készült hátlapjával, a Galaxy S6 pedig a fém-üveg együttesével fogott meg. A Lumia 930 és az iPhone 6 semlegesebb érzelmeket kelt bennem, a Vibe Z2 Pro viszont túl nagy és a fényes fekete felület sem a kedvencem.


  1. Huawei P8

  2. LG G4

  3. Samsung Galaxy S6 (edge)

  4. Lumia 930

  5. Apple iPhone 6

  6. Lenovo Vibe Z2 Pro





Ha pedig kizárólag a matematikára bízzuk a lista összeállítását, akkor a következőképpen néz ki, a fenti pontszámok átlagának csökkenő sorrendbe állításával.


  1. Huawei P8 (8,75 pont)

  2. LG G4 / Lumia 930 (7,5 pont)

  3. Samsung Galaxy S6 edge (7,25 pont)

  4. Apple iPhone 6 (7 pont)

  5. Lenovo Vibe Z2 Pro (6,25 pont)

Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Telltale játék lesz a Guardians of the Galaxy
The Mummy ‑ Tom Cruise már megint nem bír magával
Ezek a Huawei‑készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Így készültek az új Star Wars űrlényei
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
LEAGOO M8 ‑ Elindult az egyik legolcsóbb okostelefon előrendelési időszaka
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
Presales Consultant Budapest
Gyártástámogató mérnök
Junior Oracle Fejlesztő
Consultant commercial cloud
Business Analyst
Development Expert
Költségelemző mérnök