16 838
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 838
https://androbit.net/ContentUploads/A824/lenovo_vibe_shot_family.jpg
Kattints ide  ➜

Lenovo Vibe Shot teszt ‑ Villanásnyi siker

Droppa Béla2015.07.30. 21.00
Az extra fényképezőgéppel ellátott okostelefonok – vagy inkább a telefonálási funkcióval megspékelt kamerák – néhány éve élték reneszánszukat, gondoljunk csak a Nokia 808 PureView-ra, a Lumia 1020-ra vagy a Samsung S4 Zoom és K Zoom-vonalra. Sok egyéb gyártó is előrukkolt hasonló gépezetekkel, de a fent említett négy termék volt az, ami ténylegesen megmozgatta az emberek fantáziáját.

Azóta azonban egy pálfordulás történt, méghozzá annak köszönhetően, hogy az átlag csúcsmodellbe is már olyan optika kerül, ami nem teszi szükségessé a fent említetthez hasonló termékeket, vagyis egyesek szerint már elveszítették a létjogosultságukat. Nos, a Lenovo nem így gondolkozik, és az Barcelonában megrendezésre került MWC kiállításon bemutatta a Vibe Shotot, ami már a nevéből adódóan is arra enged következtetni, hogy komoly képalkotási rendszer lakozik a készülékházban.


Csomagolás, külső



Dobozt olyannyira nem kaptunk, hogy a futár a zsebéből húzta elő a készüléket, így a kiegészítők minőségéről és számáról sem áll módunkban nyilatkozni. Ez azonban megadja a lehetőséget, hogy azonnal a készülék külsejét vegyük górcső alá. A Vibe Shotról elöljáróban annyit érdemes megemlíteni, hogy a baltával szabott iPhone-okra, vagyis a 4-től egészen az 5S-re is emlékeztethet bennünket: a fémkeret és az üvegből készült hátlap kísértetiesen hasonlít az almás mobilokéra.



Azonban a Lenovo Sisley – iPhone 6 párhuzamhoz hasonló dologról szó sincs, nem feltétlen másoltak, mindössze a készülékek bizonyos fundamentális tulajdonságokban megegyeznek. Az előlapon az 5 hüvelykes kijelző alatt a három Lenovo-szabású, vagyis szögletes kapacitív érintőgomb csücsül, amit az árkategóriának megfelelően hátsó megvilágítással is elláttak. A megjelenítő fölötti sávban a beszédhangszórón és a szelfikamerán kívül a megszokott szenzorok kaptak helyet.

Az oldalélek tekintetében elmondható, hogy kifejezetten jó minőségű gombokat helyeztek kellemes helyre: jobb oldalon a hangerőszabályzó gombpár és a bekapcsológomb duóját egy Pro és Auto kameramódok között váltó kapcsoló és a kétállású exponálógomb egészíti ki. Az átellenes élen a microSD- és microSIM-kártyákat helyezhetjük a készülékházba. Alul a töltőnyílást az erőteljes hangszóró rácsai ölelik körbe, fent pedig a jack aljzat csücsül.



Az izgalmak a hátoldalon fokozódnak: a teljes üvegborítást kapott felületet tájkép módba elforgatva kell vizsgálni, ugyanis a fejlett kamera miatt 90 fokkal elfordítottak minden lényeges információt és felületi elemet. A fekete területtől jól elkülönül a felső régió, ami a védőüveg mögött szálcsiszoltságával örvendezteti meg a rápillantókat. Itt egy gyártói logót, a kameráról némi infót és magát a képalkotási berendezést helyezték el.

Az anyagminőség kivételes, és szerencsére a méretet sem túlozták el, így a Vibe Shot személyében az általam megismert eddig leginkább kézbeillő és kellemesebb használatot biztosító terméket alkották meg. Dizájnra is vezető a kínai márka termékei közül: a Vibe Z2 Pro méretre túl nagy és változatos érzelmeket váltott ki az emberekből, a réteges telefon – vagyis az X2 – pedig műanyagháza miatt nem érdemelhette ki ezt a címet, egyébként minden rendben van utóbbi masinával.


Kijelző



A fentieknek megfelelően egy 5 hüvelykes, 1920×1080 pixel felbontású érintőkijelző csücsül az előlapon, így a pixelsűrűség 441 ppi. Az IPS LCD technológiát használó panel betekintési szögeivel, fényerejével és színeivel sincs gond, egyedül technológiájából fakadóan a feketék megjelenítése nem tökéletes, de ez a riválisoknál is hasonló szinten áll. A káros fizikai behatások ellen egyébként egy Gorilla Glass 3 védőpanelt szereltek a képernyő fölé.




Kamera



El is érkeztünk a masina legfontosabb pontjához, ami nem más, mint a képalkotás: a termék hátoldalán egy 16 megapixeles, 6 lencsetagból álló optika kapott helyet, fókuszálásra és képkészítésre pedig a jobboldalra szerelt exponálógombot is használhatjuk. Egyébként élességet nem meglepő módon igen gyorsan állít a Vibe Shot, ebben a lézeres (infravörös) autófókusz-rendszer igen nagy szerepet játszik.



A bemozdulásmentes végeredmény érdekében a fejlesztők optikai képstabilizátorral is felvértezték a fényképezőt, a megfelelő megvilágításhoz pedig egy hármas LED-villanó biztosít elég fényt. Ráadásul ez a megoldás megpróbálja minél jobban visszaadni a környezet színeit, ugyanis kéttónusú lámpáról beszélünk. Videót azonban a rendszerchip képességei miatt csak 1080p FullHD felbontásban, 30 fps sebességgel rögzíthetünk, ellenben szelfizni akár 8 megapixelben is tudunk.

A kameraszoftver két részből áll, és a Vibe Shot targetáltsága miatt valószínűleg inkább a Pro verzióját fogják többen használni, de nem szabad elfeledkezni az automata módról sem, amivel gyorsan, mindenféle beállítás nélkül lövöldözhetünk. A Pro azonban kiköpött (androidos) mása a Nokia Microsoft Lumia Kamerájának, így a zársebességet, ISO-értéket, fókuszt, blendét és fehéregyensúlyt állíthatjuk körívekből álló csúszkákon.



Az elkészült fényképek minőségével különösebb gondunk nem lehet, de ez azért várható volt, lévén egy kamerás funkcióira kihegyezett felsőkategóriás okosmobilról beszélünk. A napközben készült fotók rendkívül színgazdagok, kontrasztosak és még a kedvenc fényjátékaimat, vagyis a JJ Abrams által szintén kedvelt lens flare effektet és a szivárványt is könnyű reprodukálni. Éjszaka amennyiben nem kellőképpen hosszú a záridő, akkor zajosodik a kép, egyébként meg itt sem rossz az eredmény.













Hardver



Az elmúlt néhány negyedévben a középkategóriás mobilok között rohamosan elterjedt nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 615 rendszerchip dohog az üvegházban. A központi egységet 3 GB RAM és 32 GB belső tárhely egészíti ki, de elmaradhatatlan az Adreno 405 grafikus társprocesszor. Az MSM8939 miatt a felhozatal nem repíti a csúcskategóriába a gépet, de a 37 000 pont körüli AnTuTu-eredménnyel a tavalyi zászlóshajók szintjét hozza a népszerű szintetikus sebességtesztben.

Az akkumulátor mérete 3000 mAh, azonban a unibody kialakítás miatt házilag nem ajánlott eltávolítani, ugyanis ezzel a tettünkkel a garanciánknak is rövid úton véget vethetünk. Az üzemidőre sem lesz panaszunk, ugyanis ez a kapacitás még nálam is másfél napra elegendő volt, így normál felhasználás mellett akár két napot is számolhatunk. A kivételes üzemidő azonban nem meglepő: a Lenovo első készüléke Magyarországon 4000 mAh-s akksival érkezett, ha érdekel, klikk a tesztért.

Adatkommunikációs téren a 4G LTE megléte természetesen, de a gyors mobilhálózat támogatásán kívül Wi-Fi a/b/g/n, Bluetooth 4.1, A-GPS és FM Rádió is bekerült a repertoárba.


Szoftver



Szoftveres téren hatalmas előrelépés történt a Vibe Z2 Próhoz képest, ahol még igen összevissza és elnagyolt volt a rendszer. Mostanra sikerült rengeteget finomítani, de még mindig van hova fejlődni, ha azt nézzük, hogy ennyi pénzért mit kínálnak a riválisok. Először azonban inkább vessünk egy pillantást tesztünk alanyára: a Vibe Shot fedélzetén az Android 5.1 Lollipop teljesít szolgálatot a cég saját felhasználói felületével, a Vibe UI-val karöltve.



Bár visszatérő olvasóink bizonyára a hajukat tépik ettől, most is leírom a legfontosabb ismertetőjegyeit a nagy kínai okosmobil-cégek házon belül fejlesztett felhasználói felületeinek. A legfeltűnőbb különbség a sztenderd zöld robotos operációs rendszer és például a Vibe UI között a dedikált alkalmazáslista hiánya.

Az iOS-szerű kezdőoldalak sokaknál piros pontot érnek, azonban egyesek hidegrázást kapnak ettől. Viszont fontos megjegyezni, hogy az Apple OS-ével szemben itt a főoldalakon az ikonok és a mappák a minialkalmazásokkal is osztoznak, ettől függetlenül ezeket teljesen ki is lehet hagyni, így egy iOS-hez meghatározó részleteiben hasonlító kezdőképernyőt kapva. Egyébiránt a kínai interfészek hatalmas előnye, hogy rengeteg apró, a felhasználó életét megkönnyítő funkciót tartalmaznak.

A Lenovo VIBE UI szolgáltatáskínálatába is beletartozik a témakészlet, így az alábbi sorok kizárólag a miáltalunk alkalmazott témával érvényesek, hiszen lényegében minden egyes külön skin tovább változtat az amúgy is erősen modifikált interfészen. Ezt a tudatunkba vésve érdemes továbbolvasni. A feloldóképernyőt felfelé eltolva juthatunk be a főoldalra, de az értesítésekre duplán klikkelve egyből a megfelelő applikációba érkezünk.



Az értesítési sávot lehúzva a Lollipopból jól ismert, lebegő értesítések jelennek meg, felettük pedig egy újabb húzással aktiválható a gyorsbeállítások kapcsolótengere. Nincs mindenki elájulva az új értesítési központtól, én viszont kifejezetten szívlelem, ugyanis az egyszerű vonalvezetés és a gyors animációk mindig is a szívem központi területén foglaltak helyet, és a Material Design pont erre lett hangolva.

Az éppen futó alkalmazások listáját a korábbi beállítások gomb megérintésével érhetjük el, az appokat pedig akár egy érintéssel kilőhetjük. A működési sebességre nem lehet panasz, mindemellett nekem az új dizájn tetszik: visszavettek egy kicsit a túlrajzolt ikonokból, az elnagyolt és túlzottan hosszú animációkból, és végre tisztább, minimalista alapokra helyezték a felhasználói felületet, de ezt a trendet folytathatják tovább, mert bizonyos helyen még mindig túl sok a Vibe UI.


Összegzés



A Vibe Shot egy érdekes telefon, érdekes időzítéssel: teljesítményben bár nem közelíti meg a zászlóshajókat, az összeszerelési- és anyagminősége, a kijelzője és a szoftverére fordított kitüntetett figyelem arra engedne következtetni, hogy itt bizony egy csúcsmodellről beszélünk. Nem ez a helyzet, ettől függetlenül a kamerája szuper, és akinek bejön a Lenovo felhasználói felülete, annak bátran ajánlom a Shotot, méghozzá november tájékán.

Hogy miért olyan későn? Az igen nagy teljesítményű képalkotási rendszerrel felvértezett telefon szeptemberben fog megjelenni a hazai piacon, nem kevesebb, mint 129 990 forintért. Ezt jelen pillanatban sokallom érte, de egy-két hónap elteltével (vagyis pont novemberre) le fog zuhanni az ára százezer forint környékére. Ennyi pénzért, vagy egy esetleges szolgáltatói akció keretein belül pedig abszolút megéri számba venni, ha okosmobilt tervezünk vásárolni.

  • Kijelző: 9 pont

  • Dizájn: 10 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 7 pont

  • Hardver: 8 pont

  • Kamera: 9 pont

  • Ár/érték: 8 pont

  • Végeredmény: 8,7 pont
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A készülékről…
Bejelentés
2015 március
Állapot
Piaci bevezetés: szeptember

Készüléktest

Méretek
140×70×7,3 milliméter
Tömeg
145 gramm
SIM
microSIM (Dual SIM)
Extrák
Üveg hátlap

Kijelző

Típus
IPS LCD kapacitív érintőkijelző, 16M szín
Átmérő
5 hüvelyk
Felbontás
1920×1080 pixel (441 ppi)
Többpontos érintés
Igen
Védelem
Corning Gorilla Glass 3

Platform

Operációs rendszer
Android 5.1 Lollipop, Lenovo Vibe UI
Chipset
Qualcomm Snapdragon 615 MSM8939
CPU
Négymagos 1,7 GHz Cortex-A53 & négymagos 1,0 GHz Cortex-A53
GPU
Adreno 405

Memória

RAM
3 GB
Kártyafoglalat
microSD, legfeljebb 128 GB
Belső tárhely
32 GB

Kamera

Hátlapi
16 megapixel, 2996×5328 pixel, OIS, AF, Tri-LED
Tulajdonságok
Geo-tagging, érintőfókusz, arcérzékelés, panoráma, HDR, manuális mód
Videó
1080p FullHD @ 30 fps, OIS
Előlapi
8 megapixel, 1080p FullHD

Hangzás

Hangszóró
Igen
3,5 mm jack
Igen

Kommunikációs technológiák

Hálózat
2G/3G/4G LTE
WLAN
Wi-Fi 802.11 a/b/g/n, hotspot
Bluetooth
v4.1, A2DP
GPS
A-GPS
NFC
Nem
USB
microUSB v2.0
Rádió
FM Rádió
Infra
Nem

Jellemzők

Szenzorok
Gyorsulásmérő, proximity, iránytű, fényérzékelő
Böngésző
HTML5
Java
Nem

Akkumulátor

Típus
Li-Po 3000 mAh

Egyéb

Színek
Fekete, vörös
Ár
129 990 forint

Weboldalak

Bejelentés
Négy nagyváros már aláírta a dízel autók halálos ítéletét
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
Moduláris okostelefon érkezik a Honortól
A Casio bemutatott egy 1,9 megapixeles kamerát
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
Project Engineer
.NET Developer for Advanced MS Applications
Project Management Specialist PMO Support - VOC00028E
Ipari mérnök
IT support munkatárs
Back Office Support Specialista
ICT Account manager Referenciaszám: PJ5133