Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://androbit.net/ContentUploads/A864/fej1.jpg

Az első emberi fejátültetést 2017‑re tervezik

2015.09.13. 22.07
Néhány hónappal ezelőtt Sergio Canavero, egy olasz idegkutató nagy felzúdulást keltett, mikor bejelentette, hogy szeretné végrehajtani a világ első emberi fejátültetését. A héten aztán kiderült, hogy a procedúrát 2017 decemberére tervezik és sikerült hozzá találnia egy idegsebészt is a műtét vezetésére.

Az alany a 30 éves orosz Valerij Spiridonov lesz, aki egy veleszületett genetikai betegségben, Werdnig-Hoffmann szindrómában szenved, mely a gerincvelőben elhelyezkedő mozgató idegsejtek pusztulásával és izomsorvadással jár. A kór gyógyíthatatlan és mivel idővel lehetetlenné teszi a légzést is, halálos. A fiatalember, bár tisztában van a kockázatokkal, azt reméli, hogy jelentősen javul az életminősége a műtét után.



Canavero egy kínai idegsebésszel, Ren Xiaopinggel dolgozik együtt a számtalan orvosi probléma megoldásán. A legnagyobb gond, hogy még soha senkinek sem sikerült „összevarrnia” a gerincvelőt, így még ha kölcsönösen el is fogadja egymást az új test és a fej, tehát a kilökődéstől nem kell tartani, vajmi kevés értelme van az egésznek, ha Spiridonov teljesen mozgásképtelen lesz. Az eddigi, egereken és majmokon végzett kísérletek mindig halállal végződtek, általában néhány percnyi, egy esetben 9 napnyi túlélési idővel – az érintett majom nem tudott mozogni. Canavaro egyfajta „ragasztót”, polietilén-glikolt tervez használni a gerincvelőn, mert ennek ismert az a tulajdonsága, hogy fuzionálja a sejtmembránokat.

A pontos részleteket az elkövetkezendő két év során dolgozzák majd ki. A terv szerint Kínában elvégzendő, 36 órába és nagyjából 11 millió dollárba kerülő műtét során a donor és Spiridonov fejét is levágják egy szupergyors módszerrel, majd a „ragasztó” és némi orvosi cérna segítségével összeillesztik a fejet az új testtel, majd Spiridonovot legalább egy hónapra kómába helyezik és rengeteg kilökődésgátló gyógyszert kap. Hogy ezután mi történik, azt még senki sem tudja.

Az orvosi nehézségeken kívül ugyanis egy hatalmas és komplex etikai, filozófiai, sőt, metafizikai kérdéskört is magában hordoz az eljárás és ellenzői épp ezeket hangoztatják, nem is minden alap nélkül. Elsőként ott van a rettenetes állatkísérletek ténye, aztán a donortest beszerzése is egy olyan pont, ami könnyen félrecsúszhat: Kínában valószínűleg egy kivégzett bűnöző testét fogják használni, az etikai kérdőjeleket gondolom mindenki látja felvillanni a szeme előtt.



Senki sem tudja azt sem, Spiridonov hogyan fog felébredni, önmaga lesz-e. Filozófusok, vallási gondolkodók és science-fiction írók tucatjai foglalkoztak már a lélek fogalmának meghatározásával és az operáció eredménye többeket sokkhatásként érhet. Vajon ugyanazon emberként ébred fel a fiatalember, mint volt? Ha igen, bizonyítja-e ez a lélek létét és ha igen, az az agyban tanyázik-e? Ha pedig ott, mi történik vele az agy halála után? Esetleg épp ellenkezőleg, annak bizonyítéka-e ez, hogy nincs lélek, vagyis nincs a vallások által felvázolt túlvilág, öröklét és semmi hasonló? Ha más emberré válik, ez melyik változatot támasztja alá, azt, hogy volt lelke, de az a teste többi részében létezett és elvesztette, vagy nem is volt sosem?

Jogunk van-e istent játszani, vagy létrehozni valamit, amihez talán Frankenstein doktor teremtménye hasonlítható egy kicsit? Ugyanakkor jogunk van-e megfosztani a reménytől azokat, akiknek ez az eljárás (ha sikeres) megadhatná a teljes életet, a gyógyulás esélyétől? Minden bizonnyal bármilyen kimenetele lesz is az operációnak, évtizedekre táptalajt ad a pro és kontra érveknek egyaránt.

Markolászható lesz a Google Pixel 2
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Ilyen lenne a Surface Phone, ha nem a Microsoft tervezné
Megérkezett a Star Wars Battlefront 2 legújabb gameplay előzetese
Minden kávát dob a Xiaomi Mi MIX 2
Új vírus terjed a Facebookon! Így ismerheted fel
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Android O bemutató – Élő közvetítés
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Tanulj meg programozni ingyen, a mobilodon!
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Állásajánlatok
Junior IT Risk Analyst - JO-1701-347086
Informatikus/mérnök Operation & Support területre Ref: OaS_0817_PSE_BpSz
Java Developer
Lakossági hitelkártya termékmenedzser
Client support analyst level1 Miskolc, French speaking - JO-1509-318044
Service Desk Associate 24/7 - 000000191467
Technical Sales / PM