16 839
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
https://androbit.net/ContentUploads/A867/monitor1.jpg
Kattints ide  ➜

LG 23MP67VQ monitor teszt

Droppa Béla2015.09.15. 20.15
Az LG az utóbbi időben jó néhány monitort és még a csúcskategóriás tévéjét is elküldte nekünk, emiatt úgy gondoltuk, hogy ideje lenne az elérhetőbb árkategóriák felé evezni, ennek részeként kaptuk meg a címben szereplő LG 23MP67VQ monitort, ami a koreaiak elérhető árkategóriás ajánlataként próbál meg a vásárlók kegyeibe férkőzni. A készülék rendelkezésünkre bocsájtásáért hatalmas köszönet illeti meg a vállalkozás hazai képviseletét.

Ahogy a termék nevéből kiderül, alapvetően egy 23 hüvelykes monitorról beszélünk, azonban kapásból elérhető belőle 21,5, 24 és 27 hüvelykes kiadás is, vagyis a lehetőségeink szerteágazóak, amennyiben méretek közül szeretnénk választani. Funkciók területén az összes termék megegyezik, vagyis ilyen szempontból könnyű dolgunk van, hiszen mindegyik ugyan azt tudja, még felbontás tekintetében sincs különbség.


Csomagolás, külső



A monitor furcsamód nem álló, hanem fektetett kivitelű dobozban érkezik, vagyis nem a tetején, hanem az egyik oldallapján fogjuk tudni kiszedni a terméket. Az összeszerelés pofonegyszerű: a kijelző hátuljára kell a csomagban mellékelt két csavarral ráerősíteni a talpat, majd a kábelkötegelést segítő pöcköt simán csak rá kell pattintani az összeállított termékre. A kartonban ezeken kívül egy telepítő CD, némi nyomtatott információ, a töltőkábel és a HDMI lapul.

Tesztalanyunk bár az alsókategóriában indul útnak, formavilága remek lett: a vékony lábon álló, kecses talp rásimul az asztalra, a kijelző pedig fél centiméternél is vékonyabb keretet kapott, ami a riválisokhoz képest elhanyagolható. Ettől függetlenül az olcsó monitorok rákfenéje, az ujjlenyomatokat és port nagyon szorgosan gyűjtögető zongoralakk fekete borítás itt is tetten érhető. A vezérléshez a nagytestvérekből megismert joystick-szerű, intuitív gombot használhatjuk.



A levehető talp – mivel egy felhasználói monitorról beszélünk – sajnos csak előre-hátra döntögethető 3-20 fokkal. Csatlakozók terén a töltőnyíláson kívül egy HDMI, egy VGA, egy jack és egy Kensington lock kapott helyet, kiegészítve a DVI nyílásával. A bekapcsolt állapotban 23 wattot fogyasztó LG 23MP67VQ monitor hangszórót nem meglepő módon nem kapott, dizájnra kifejezetten csábító, azonban a zongoralakkot végre elfelejthetnék a gyártók.


Megjelenítés



A termék előlapján – a fent említetteknek megfelelően – egy matt bevonatot kapott, 23 hüvelykes IPS LCD kijelző uralkodik. A megadott képátlókon kivétel nélkül 1920×1080 pixel csücsül, ez elfogadható, de egyáltalán nem kiemelkedő pixelsűrűséget kínál. A 250 kandelás képernyő kontrasztaránya 5000000:1-hez, a válaszidő pedig 5 milliszekundum, vagyis akár még a játékosoknak is megfelelő lehet.

A 178 fokos betekintési szögekkel rendelkező monitor három olyan funkciót kapott, amiket említésre érdemesnek tartok. A 4-Screen Split funkció növeli a hatékonyságot a képernyőn megjelenített ablakok kezelésének egyszerűsítésével. Egyetlen mozdulatunkba kerül átméretezni egy ablakot, a többi automatikusan úgy változik, hogy kitöltse a rendelkezésre álló helyet. Az LG 2-4 ablak megjelenítésére képes 8 különböző képarány mellett, anélkül hogy a képernyő zsúfolttá válna.



A párhuzamosan végzett feladatokra alkalmas munkakörnyezet megteremtése könnyen megoldható több monitor használatával. A Color Cloning applikáció segít, hogy összehangolhassuk a színeket és a fényerőt két azonos számítógéphez csatlakozó LG monitor között. A Color Wizard (Színvarázsló) funkció segít a színtévesztőknek, hogy a kép egyetlen részlete se maradhasson előttük észrevétlen. Ezt a színmódosító algoritmus teszi lehetővé, a megfelelő tartományban lévő színek kiemelésével.


Összegzés



Az LG 23MP67VQ monitort tudom ajánlani bárkinek, akinek nem professzionális, hanem otthoni vagy egyszerű irodai feladatokra kell egy patent megjelenítő. Alapvetően három ok miatt mondom azt, hogy kevés jobb választás van ennél jelenleg a piacon: az első természetesen az ár, tesztalanyunk igen olcsó. A második az IPS LCD panel, ami a megfelelő színekért és betekintési szögekért felel, a harmadik pedig a fent felsorolt néhány okos funkció, amik megkönnyíthetik az életünket.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A dohányzás sejtmutációs hatásai
2017‑re teljesen zöld energiára áll át a Google
A Casio bemutatott egy 1,9 megapixeles kamerát
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8‑ra
Brutális részletesség: Teljes felbontású képek a Light 16 szenzoros kamerájából
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Állásajánlatok
Junior IT Helpdesk Administrator
Ügyfélszolgálati Munkatárs
Termelés támogató mérnök
Technical Design Architect Szeged
Mérnök-projektmenedzser 62682
Szimulációs mérnök - Akusztika, Járműhajtás Fejlesztés
Head Of Project Delivery Unit