16 889
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
https://androbit.net/ContentUploads/A880/mates.jpg
Kattints ide  ➜

Huawei Mate S teszt ‑ Variációk egy témára

Droppa Béla2015.10.04. 16.45
A Huawei idén egyszer már megmutatta, hogy tényleg a prémium szegmensben van a helyük, az általunk is tesztelt P8 okostelefonjukkal mindezt képesek voltak bebizonyítani. Azonban egy fecske nem csinál nyarat, és ezt még a távoli Kínában is jól tudják, ezért tisztában voltak azzal, hogy a második félévre, pontosabban inkább az ünnepi szezonra való tekintettel év végén is valami korszakalkotót össze kell hozniuk.

Tisztán látszik: iszonyatosan törték a fejüket a mérnökök, de végül sikerült kifundálni, hogy 2015 talán legfontosabb okostelefonjában, az iPhone 6S-ben debütáló Force 3D Touch az idei év legnagyobb hardveres dobása. Igaz, hogy láttunk nagyon gyors processzorokat (Exynos 7420), hatalmas felbontású kijelzőket (Xperia Z5 Premium), az megkérdőjelezhetetlen, hogy ezek egy már megkezdett irány továbbfejlődései, míg a nyomás- és egyben érintésérzékeny kijelző az igazi nóvum.

Így a Huawei-nek nem volt más választása, rendkívüli sebességgel el kellett kezdeniük fejleszteni, hogy az Apple-t beelőzzék. És sikerült is, pontosan egy héttel az iPhone 6S előtt, szeptember 2-án rántották le a leplet tesztünk alanyáról, a Mate S-ről, ami nyomásérzékeny kijelzőt kapott. Igazából ez túl szép, hogy igaz legyen, nemde? De. Sajnos nem az összes Mate S kapta meg a Force Touchot, kizárólag a csak később piacra kerülő Luxurious Edition.

Ez azonban egyáltalán nem törte le a lelkesedésemet, ugyanis egyrészt papíron a Force Touch nélkül is egy remek készülékről beszélünk, ami dizájnban különleges, a másik pedig az, hogy időközben az iPhone 6S is megérkezett hozzám, ami meg értelemszerűen már megkapta a 3D Touchot, így rájöhettem, hogy inkább eye-candy, mint a gyakorlatban is hasznos funkció. Visszatérve tesztalanyunkra, meg szeretném köszönni a Huawei hazai képviseletének, hogy a rendelkezésünkre
bocsájtották a csúcskészüléket.


Csomagolás, külső



Törzsolvasóink talán még emlékeznek, hogy anno a Huawei P8 doboza olyannyira megtetszett, hogy még egy külön cikket is szenteltem neki. A cég ennek jegyében most sem vette félvállról a kereskedelmi csomagolást, egy bársonyos felületű fekete dobozról beszélünk, aminek tetejét leemelve azonnal a Mate S tárul a szemünk elé. Alatta katonás rendben a töltőfej, az adatkábel, a SIM tálca kitolását segítő tű, illetve egy aranyszínben pompázó kihajtható tok csücsül.

A kínaiak nem feledkeztek meg a fülhallgatóról sem, ami egy bizonyos almás cég EarPods elnevezést kapott megoldására kísértetiesen hasonlít, de mentségére szóljon, hogy legalább jobban szól. A basszusok kiválóak, a hangerőre sem lehet panasz, és a fülbe is korrekt módon illeszkedik. Az pedig csak hab a tortán, hogy fémből készült kezelőszerveket kapott, amik prémium érzetét tovább erősíti, hogy a hideg időjárásban a műanyagnál hűvösebb, exkluzívabb tapintásúak.

Emlékezetes, hogy a tavalyi Mate7 óriási, 6 hüvelykes érintőkijelzővel érkezett, és ez sokakat elriasztott a vásárlástól. Épp emiatt gondolhatták azt a tervezők, hogy ideje lenne csökkenteni a képátlót, ennek jegyében 5,5 hüvelykes kijelzőt szereltek az előlapra. Fontos megemlíteni, hogy a panelt a fényt csábítóan megtörő 2,5D üveggel borították, így az érintéseink is kellemesebb élményt fognak nyújtani.



A megjelenítő alatti területen végre felbukkant a Huawei logója, így a P8-ban még ki nem használt ziccert dobta most be a távol-keleti mobilcég. A képernyő fölött zsúfolttá válik a helyzet, ugyanis a beszédhangszórót egy szelfivaku, egy 8 megapixeles szelfikamera, valamint egy fény- és közelségérzékelő egészíti ki. A már említett 2,5D üveg pedig nem más, mint Gorilla Glass 4, vagyis a káros fizikai behatások ellen is védve vagyunk.

Gyártói hagyományokhoz hűen természetesen unibody kialakítást kapott a Mate S, melynek fémháza rákanyarodik az élekre is, és a P8-ban egyesek által kritizált szögletes formával is felhagytak, immár az ívek dominálnak. A hátoldal alsó és felső részén egy-egy műanyagsáv garantálja a rádiójelek szabad áramlását, közöttük terülnek el az igazán izgalmas dolgok. A kamera lencséje elhanyagolhatóan kiáll a fémházból, jobbján pedig a burkolattal egy síkban fekvő villanók vannak.

Alattuk a készülék egy selling pointja, az egyérintéses ujjlenyomat-olvasó kapott helyet. Volt szerencsém egyszerre tesztelni a Galaxy S6 edge+ biometrikus szenzorával, és el kell mondjam, a Huawei győzött meg. Hogy miért? Sebességben nagyjából egy szinten állnak, de pontosságban a kínai készülék győzedelmeskedik. Ennél azonban van egy fontosabb indokom is, az elhelyezés: ha nem az asztalon fekszik a készülék, akkor mindig a hátlapon csücsülő szenzornál matat a mutatóujjunk.

Ez eleve szerencsésebb, mint az előlap alja, hiszen odaérintve a súlypontot át kell helyezni, márpedig ilyen nagy – és csúszós – mobiloknál ezzel megkockáztatjuk a leejtést. A másik pedig az, hogy az S6 edge+-nál le kell nyomni a főgombot, majd hozzá kell érinteni az ujjbegyünket, eközben a Mate S esetében elég kikapcsolt kijelzőnél a szenzorra helyezni az ujjunkat, és már be is enged. A másfél másodperc nem tűnik soknak, de kritikus helyzetben ez is sorsdöntő lehet.



A termék hátlapjának alsó szekciójában már csak a Huawei logóját, illetve a forgalomba kerüléshez nélkülözhetetlen információkat találjuk. Az alsó élen középen a töltőnyílás tátong, ezt ölelik körbe mindkét oldalról a hangszórók furatai. Jobboldalon a hangerőszabályzó gombpár és a bekapcsológomb sziluettjére lehetünk figyelmesek, a jacket pedig fent lehet bedugni a készülékbe. Ezt én alulra tettem volna, viszont akkor megbomlana a tökéletes szimmetria.

Színek tekintetében négy lehetőségünk van: az általunk is tesztelt ezüst mellett szürkében, aranyban és az iPhone 6S-hez hasonlóan rózsaaranyban vásárolhatjuk meg a Huawei Mate S-t. Anyagminőség tekintetében tesztalanyunk utolérhetetlen, a 2,5D üveggel képesek voltak tovább fokozni a Mate7-ben tapasztalt minőségi érzést. Megkockáztatom, jelen pillanatban a Mate S a széleskörűen elérhető androidos csúcsmodellek közül a legszebb, és a kézben tartás élménye is páratlan.


Kijelző



Ahogy néhány bekezdéssel feljebb már említést tettem róla, a Mate7 6 inchénél 0,5 hüvelykkel kisebb panelt kapunk, ergo az előlapon egy 5,5 hüvelykes képernyő uralkodik. Az AMOLED technológiát használó megjelenítő felületére 1920×1080 pixelt vittek fel a gyárban, ami bár elmarad az abszolút csúcskategóriától, gyakorlati jelentősége nincs, hiszen a nagyméretű kijelzőt olyan távolságról nézzük, ahonnan az emberi szem már képtelen különbséget tenni a FullHD és a QHD között.



Az AMOLED technológia használata viszont örömteli, ugyanis így telt, gyönyörű színeket, iszonyatos kontrasztot és tökéletes feketét kapunk. Az OLED megoldások hátulütője viszont itt is érezhető, a fényerő a kívántál némileg alacsonyabb, de az alacsony visszacsillanási rátájú üvegborításnak hála még direkt napsütésben sem kell keresgélnünk a részleteket, mindent gond nélkül el fogunk tudni olvasni, kizárólag egy IPS LCD mellé rakva láthatjuk a különbséget.


Kamera



A hátoldalon a gyártó szerint világelső kamera van: a P8-hoz hasonlóan egy képpont a megszokott három helyett négy szubpixellel van ellátva (RGBW), emiatt a marketinganyagok szerint az éjszakai fényképezési képességek, valamint a kontraszt növekedése várható. A 13 megapixeles, segédfénnyel is ellátott fényleső optikai képstabilizátort is kapott, ami szükség esetén akár 1,6°-kal is el tud fordulni. A 4160×3120 pixeles kamera mellett egy kéttónusú LED-villanó csücsül.



Mozgóképes téren azonban kis lemaradásban van a Huawei ajánlata: a videófelbontást 1080p FullHD-ban maximálták, ez pedig alacsonyabb, mint a napjainkban a csúcsmodelleknél sztenderdnek számító 4K UHD. Mint ahogy egy nem túl régi cikkemben kifejtettem, nem most van szükségünk az ultranagy felbontásra, hanem a felvételek jövőállósága szempontjából lenne fontos. Szelfizni viszont az előlapi vakuval kiigazított 8 megapixeles kamerával tudunk, elég jó minőségben.

A felhasználói felület a korábbi Huawei mobilokból már ismerős lehet, de sikerült rajta továbbfejleszteni, funkcionalitás és dizájn terén egyaránt, azonban az is biztos, hogy sokat merítettek egy bizonyos gyümölcsös gyártótól. Az alsó sávban a galéria gyorslinkje, egy hatalmas exponálógomb, valamint a különféle instant filterek billentyűje sorakozik. A felső sorban a vakut, az orientációt és a beállításokat babrálhatjuk.



A különböző módok között oldalra történő söpréssel válogathatunk, balról jobbra a többmódú, intuitív fényfestést, az arcszépítőt, a normál képet, a videót, valamint a timelapse mozgóképet sorakoztatták fel a szoftvermérnökök. A további beállításokban viszont még kapunk extra funkciókat: itt találjuk a HDR-t, a panorámát, az adaptív fókuszt, a szuper éjszakai képek készítésére képes algoritmust és a vízjelezőt is.













A kameraképek ismét lenyűgözően jó minőségűek, és a marketinganyagokban említett RGBW szenzor is teszi a dolgát, az éjszakai vagy szürkületben készült fotók minősége jelentősen felülmúlja a napközben készült felvételeket. Ezzel nem a fényes nappali teljesítményt szeretném degradálni, csupán ki szeretném emelni, hogy milyen különleges helyzettel állunk szemben, ritka az olyan mobil, ami kevés fény mellett jobban teljesít, mint standard körülmények között.


Hardver



A Mate S burkolata alatt csutkára ugyan az a hardver van, mint az idei zászlóshajó P8-ban: fémből fabrikált készülékházban a nyolcmagos HiSilicon Kirin 935 rendszerchip dolgozik, amiben négy 2 GHz-es Cortex-A53 és négy 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag számolgatja a biteket. A grafikus feladatokról a Mali-T628 MP4 grafikus segédprocesszor gondoskodik. RAM minden esetben 3 GB a jussunk, a felhasználói tárhely mérete pedig 32, 64 vagy 128 GB lehet, de van microSD foglalat is.

A teljesítmény is hasonlóképpen alakul, mint a zászlóshajó esetében: az iparági etalon Exynos 7420 SoC-pel nem tudja felvenni a versenyt, de minden más rendszerchippel gond nélkül megküzd. AnTuTuban 50-52 000 pontot ér el, leginkább az öregedő Mali-T628 MP4 miatt szégyenkezhet, vagyis erős grafikai igényű játékok futtatása már megizzasztja, de minden más téren elsőrangú, egyáltalán nem találkoztam akadásokkal vagy belassulással.

Az akkumulátor mérete viszont csak 20 mAh-val nagyobb, mint a P8 esetében, pedig a készülék befoglaló méretei minden irányban nőttek. Ez azt jelenti, hogy egy 2700 mAh-s akksit kapunk, amit értelemszerűen nem lehet kiszedni a készülékházból. A tavalyi és az idei modell között egyébként kizárólag üzemidő terén tapasztalhatunk visszalépést, ugyanis az elődmodell gigantikus akkumulátora két teljes napig ki tudta szolgálni a felhasználókat, ez viszont csak egy munkanapra képes.



Adatkommunikációs téren extra funkcióként tekinthetünk a dupla antennára, amik között könnyedén vált a termék, így kevéssé optimális körülmények között is kiváló hangminőségre és WiFi-jelre számítunk. Egyébként 4G LTE, csupán Wi-Fi b/g/n, DLNA, Bluetooth 4.0 LE, FM rádió és NFC került be a kommunikációs megoldásokat tömörítő listába. Navigálni az amerikai GPS és az orosz GLONASS műholdjaival lehetséges, de az NFC sem maradhatott ki a listából.


Szoftver



A Huawei Mate S fedélzetén az Android jelen pillanatban elérhető legfrissebb verziója, az 5.1 Lollipop teljesít szolgálatot, azonban a kínai gyártó jó szokásához hűen megfűszerezte a saját felhasználói felületének legújabb kiadásával, az Emotion UI 3.1-gyel. Az EMUI viszont nem csak egy felületi átalakítás, hanem a rendszer legmélyebb zugától kezdve mindent a saját vizuális nyelvére ír át, nagyjából olyan, mintha egy új operációs rendszert kapnánk.



Ezt a legtöbben – jómagamat is beleértve – szeretik, de érthető módon néhányan inkább a módosítatlan Android rajongói. Szerencsére már nekik is van választási lehetőségük, ha mindenképpen a Huawei manufaktúrájából származó gépet vásárolnának, a frissen bemutatott Nexus 6P a jelen pillanatban elérhető legerősebb referenciamodell. Visszatérve tesztalanyunkhoz, elmondható a felhasználói felület sötét mivolta, ami az AMOLED képernyőn szépen jelenik meg.

A feloldókijelzőről egy egyszerű húzással juthatunk a főképernyőre, alulról felhúzva pedig az iOS-ben megismert sávot találjuk, amelyen többek között a zseblámpa, számológép, naptár és tükör appok lakoznak az háttérváltó alatt. Ezt a kijelzőt a legtöbbünk azonban ritkán fogja látni, ugyanis minden bizonnyal élni fogunk az ujjlenyomat-olvasó adta előnyökkel, amelyekbe beletartozik, hogy egy érintéssel, a képernyő bekapcsolása nélkül feloldható a mobil.

Feloldás után egy alapból öt slide-ból álló kezdőképernyőn találjuk magunkat, ahol a widgetek, a mappák és az alkalmazások egy közös kijelzőre kerültek. Az értesítési sáv két lapból áll: az egyiken az idővonalba rendezett a notifikációk sorakoznak, a másik oldalon pedig a személyre szabható gyorskapcsolók találhatók meg tömött sorokba rendezve, kiegészítve a fényerőállító sávval, mindezt egy csodás tejüveg effektussal spékelték meg.

A Témák segítségével nem meglepő módon egyedi felületeket tölthetünk le, vagy telepíthetünk a telefon memóriájából, hiszen a Huawei alapból elérhetővé tett néhányat. Az egész megoldás nagyon jól működik, ugyanis az alkalmazásikonoktól kezdve az indítóképernyőig mindent megváltoztat. Az pedig igazán parádés ötlet, hogy az utólag letöltött applikációk ikonjait is a saját szájízére formálja a UI, így teljes mértékben egységes marad.

A Telefonkezelő az utolsó olyan egyedi megoldás, amit minden készülékgyártónak alapból telepítenie kellene az okosmobiljai fedélzetére, ugyanis ez egy olyan komplex kezelési praktikákból felépített szoftver, ami tényleg mindenki segítségére lehet. Itt figyelhetjük az akkumulátor-felhasználást, törölhetjük a felesleges fájlokat, a futó appokat globálisan bezárhatjuk. A rendszersebesség igazán gyors, egyedül a combosabb grafikájú játékok képesek megizzasztani a hardvert.


Összegzés



A Huawei Mate S kétséget kizáróan a kínai cég eddigi legjobb okostelefonja, ami elődje hagyatékát ötvözte az idei zászlóshajó, a P8 örökségével. A pozitívumok között említésre méltó a csodálatos külső, a prémium anyaghasználat, a remek kamera, a kielégítő kijelző, amit megfejeltek egy, a mindennapi használatra tökéletesen elegendő hardverrel, illetve kiegészítettek egy kellemes vizuális élményt közvetítő felhasználói felülettel.



Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy negatívumok is vannak: a kijelző csak FullHD felbontást kapott, ez pedig néhány vásárlónak nem elég; és a hardver a vaskos árcédula ellenére nem körözi le a Galaxy S6-ot, bár az megemlítendő, hogy nem tudunk olyan mobilról, aminek a csúcstámadás sikerült volna. Épp ezért gondolom azt, hogy az opcionálisan Force Touch-csal kiegészített Huawei Mate S az eddigi legjobb androidos okostelefon, amit az iPhone 6S Plus ellenfelének tekinthetünk.

Bár a kijelentés előre erősnek tűnhet, megindokolom: tesztalanyunk kizárólag olyan dolgokban múlja alul a közvetlen konkurenciáját, ami rétegigény, ilyen például a csúcsjátékokhoz igazított hardver, vagy a QHD felbontású kijelző. Eközben valóban innovatív funkciókat tartalmaz, a dizájnra nagy figyelmet fordítottak, és a szoftverbe sem lehet belekötni. A Mate S-t az androidos iPhone-ként, vagy az Apple okostelefonjának zöld robotos kihívójaként lehet a legjobban aposztrofálni.

A cikk nem jöhetett volna létre a Telenor Hipernet nélkül.


  • Kijelző: 9 pont

  • Dizájn: 10 pont

  • Ergonómia: 10 pont

  • Szoftver: 9 pont

  • Hardver: 8 pont

  • Kamera: 10 pont

  • Ár/érték: 9 pont

  • Végeredmény: 9,2 pont

Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A készülékről…
Bejelentés
2015 szeptember
Állapot
Piaci bevezetés: október

Készüléktest

Méretek
149,8×75,3×7,2 milliméter
Tömeg
156 gramm
SIM
nanoSIM
Extrák
Force Touch érintőkijelző, ujjlenyomat-olvasó

Kijelző

Típus
AMOLED kapacitív érintőkijelző
Átmérő
5,5 hüvelyk
Felbontás
1080×1920 pixel (401 ppi)
Többpontos érintés
Igen
Védelem
Corning Gorilla Glass 4

Platform

Operációs rendszer
Android 5.1 Lollipop, Emotion UI 3.1
Chipset
HiSilicon Kirin 935
CPU
Négymagos 2,2 GHz & négymagos 1,5 GHz
GPU
Mali-T628 MP4

Memória

RAM
3 GB
Kártyafoglalat
microSD, legfeljebb 128 GB
Belső tárhely
32/64/128 GB

Kamera

Hátlapi
13 megapixel, 4128×3096 pixel, AF, OIS, kéttónusú LED-villanó
Tulajdonságok
Geo-tagging, érintőfókusz, HDR, panoráma, fényfestés, arcszépítő
Videó
1080p@30fps, time-lapse
Előlapi
8 megapixel, szelfivaku

Hangzás

Értesítés
Rezgés, MP3, WAV
Hangszóró
Igen
3,5 mm jack
Igen

Kommunikációs technológiák

Hálózat
2G, 3G, 4G LTE
WLAN
Wi-Fi b/g/n
Bluetooth
v4.0, LE
GPS
A-GPS, GLONASS, Beidou
NFC
Igen
USB
microUSB v2.0
Rádió
FM-Rádió
Infra
Nincs

Jellemzők

Szenzorok
Gyorsulásmérő, proximity, iránytű
Üzenetek
SMS, MMS, Email, IM
Böngésző
HTML5
Java
Nincs

Akkumulátor

Típus
Li-Ion 2700 mAh

Egyéb

Színek
Ezüst, arany, szürke, rózsaarany

Weboldalak

Hivatalos weboldal
Bejelentés
Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka
Postán érkezhet a Windows 10 hibás frissítésének hibajavítása
A Microsoft összeállt a Snapdragonokat gyártó Qualcommal
A Samsung SDI szállítja az akkumulátorokat a Lucid Motorsnak
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Itt az új Pókember film első előzetese
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Postán érkezhet a Windows 10 hibás frissítésének hibajavítása
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Állásajánlatok
Technical developer
Senior C++ fejlesztő
IT Business Analyst
Functional Specialist, Business Process Automation
Minőségbiztosítási/Minőségirányítási Mérnök
Junior Frontend Java Developer
C++ fejlesztő