16 780
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 780
/ContentUploads/A988/lg_v10_fin.jpg
Kattints ide  ➜

LG V10 teszt ‑ A médiakirály

Droppa Béla2016.05.13. 00.00
A moduláris kialakítású zászlóshajó, az LG G5 már az ajtón kopogtat, így szükségesnek éreztük, hogy egy másik kategóriában induló, de szintén csúcskategóriás LG V10-et kipróbáljuk, mielőtt rátesszük a kezünket az új filozófia szerint felépített G5-re. A V10 nem kevésbé érdekes készülék, ugyanis azonnal feltűnik, hogy két kijelzője és dupla szelfikamerája van, ráadásul videós téren egyedülálló képességekkel rendelkezik, mindemellett ütésálló és a V-széria első tagja – tehát sokat vár tőle az LG.


Csomagolás, külső



A V10 csomagolása a gyakorlatban egy fehér dobozt jelent, amiben a készüléken kívül egy gyorstöltőfej, egy adatkábel, némi használati utasítás, illetve egy LG QuadBeat 3 AKG fülhallgató kapott helyet. Utóbbi remek mivolta nem véletlen, hiszen a V10 fejlett Hi-Fi hangzással rendelkezik, amennyiben megfelelő fül- vagy fejhallgatót csatlakoztatunk hozzá, erről értelemszerűen később még ejtek néhány szót.

Tesztalanyunk – ahogy a bevezetőben is olvashattátok – ütésálló kivitelű, ezt két speciális megoldásnak köszönhetjük. A keret és a belső váz egy Dura Guard névre keresztelt anyagból készült, ami a gyakorlatban 316L rozsdamentes acélt jelent, ez nehezebb, de ennek köszönhetően ellenállóbb, mint a normál alumínium. A keretet ezen kívül krómoxiddal vonták be, így karcolódás esetén sem kell aggódnunk, mert a króm reagál a levegő oxigénjével, így egy oxidréteget létrehozva a felületen.



A védelem másik része a Dura Skin, ami a hátlapot védő plasztiklapot takarja. Ez egy elasztikus, szilikonszerű anyagból készült borítás, ami egyrészt stabil fogást biztosít, másrészt az alumíniumnál tízszer jobban ellenáll a karcoknak. Ezeknek hála a V10 megfelel a MIL-STD-810G katonai szabványnak, tehát a magasról való leejtés, a keresztirányú hajlítás nem árt neki, viszont azt érdemes észben tartani, hogy a masina nem vízálló, bár személyes tapasztalatom támasztja alá, hogy néhány vízcsepp nem árt neki.

A csúcstelefon előlapja is ki van téve az ütődéseknek, ezért az LG kétrétegű Gorilla Glass 4-gyel borította az 5,7 hüvelykes képernyőt, valamint a másodlagos OLED információs panelt, illetve a dupla szelfikamerát. A második kijelző fölötti sávban található a beszédhangszóró, valamint a közelség- és fényérzékelő, a megjelenítő alatt pedig csak egy gyártói logóval találkozhatunk, hiszen a kezelőszerveket a kijelzőre költöztették.



A hátoldalon ott találjuk az LG hagyományos kamera-kiosztását, tehát középen kapott helyet az érzékelő, amit egy dizájnos fémgyűrűvel vettek körbe. Balján a segédfény és a színspektrométer, jobbján pedig a lézeres autófókusz kandikál ki a Dura Skinből. A képalkotásért felelős trió alatt helyezkedik el a szokásos gombhármas, ami ezúttal kiegészült egy ujjlenyomat-olvasóval, méghozzá a bekapcsológombba építve.

Az elhelyezéssel nincs problémánk, a Huawei remek biometrikus szenzorokat épít a mobiljainak hátlapjába, az LG-nek viszont ezt a feladatot sajnos nem sikerült csúcsmodellhez méltóan megoldani. Az ujjlenyomat-olvasó sokszor téveszt, az esetek nagyjából háromnegyedében fogunk csak bejutni az érzékelővel, a többi esetben használnunk kell az alternatív jelszót, ami akár Knock Code is lehet. Kár, hogy ezt elbaltázták, mert napjaink zászlóshajóinak kulcsfontosságú funkciója a biztonság.



Az alsó élen található a microUSB 2.0 port, mellette a 3,5 milliméteres jack, ami a stúdióminőségű hangzás érdekében egy 32 bites Hi-Fi DAC-hoz lett kötve, az átellenes oldalon pedig a hangszóró található. A V10 hátlapja eltávolítható, így férhetünk hozzá az akkumulátorhoz, a nanoSIM- és microSD kártyák foglalataihoz. A V10 nagynak és nehéznek hat a kézben, de ez nem meglepő a katonai szabvány és a 192 grammos tömeg tudatában.


Kijelző



Találóbb lenne a fenti címet többes számba tenni, ugyanis nem egy, hanem azonnal kettő kijelző jár a pénzünkért, egy 5,7 hüvelykes nagy képernyőt, és egy 2,1 hüvelykes, jóval kisebb információs panel a szelfikamerák mellett. Előbbi felbontása QHD, technológiáját tekintve egy Quantum IPS LCD megjelenítőről beszélünk, amit a már említett duplarétegű Corning Gorilla Glass 4 védőüveggel borítottak.



Papíron a G4 és a V10 képernyője a képátlót leszámítva megegyezik, azonban a valóságban már más a helyzet: kontrasztarányban a V10 jóval erősebb, míg fényerőben a G4 jeleskedik, azonban az alacsonyabb fényerő miatt tesztalanyunk feketéi sokkal élethűbbek, mint a tavalyi zászlóshajó esetében. Aki esetleg attól tartana, hogy napsütésben nem bizonyulna elegendőnek a fényerő, azt meg kell nyugtatnom, ugyanis a V10 által megjelenített tartalom direkt napsugárzásban is látható.



A nagyméretű fő kijelzőnél azonban jóval érdekesebb a mindössze 2,1 hüvelykes másodlagos információs sáv, amit én nem tekintek teljesértékű kijelzőnek, hanem inkább egy állandó notifikációs sávként hivatkozok rá. Alapvetően alkalmazásikonokat, gyakran használt kontaktokat, valamint valamilyen egyéni feliratot helyezhetünk rá ki, alkalomadtán azonban értesítések vagy a zenelejátszó gombjai, esetleg a kamera kezelőszervei veszik át a fent említettek helyét.


Kamera



Az LG a G4 fejlesztésekor nagy hangsúlyt fektetett az állóképek rögzítésére, ezzel szemben a V10 esetében a videós részlegre feküdtek rá, megtartva az összes tavaly bemutatott fotós extrát. Ezen felül szelfikamerák terén is egyedit alkottak, köszönhetően a kettős kialakításnak, tehát a frontoldalon nem egy, hanem két fényleső bámul ránk. A hátoldalra visszatérve: a fémes gyűrűben egy 16 megapixeles, f/1,8-as apertúrával és optikai képstabilizátorral ellátott kamera kapott helyet.



Az optikát kettős segédfény, lézeres autófókusz és színspektrométer segíti a munkában. Az 1/2,6 hüvelykes képérzékelő – ahogy már említettem – jeleskedik videózásban is, de a felbontások a szokásosak. Ennek megfelelően a 4K, Full HD és a lassított felvétel meg sem kottyan neki, ezt kiegészítve elérhető a time-lapse rögzítési mód, a HDR videó, valamint a hangot is sztereóban veszi fel a V10.

A főbb funkciók felsorolását követően végre rátérhetünk a kamera felhasználói felületére, ami nagyban hasonlít a G4-ben megismert interfészre, de álló- és mozgóképek terén egyaránt bővült a funkcionalitás. Automata módban még nem látjuk a változást, de manuálisban már komoly különbségek vannak. A DSLR kijelzőjén megjelenő információkhoz hasonló visszajelzés az álló- és mozgóképek rögzítésénél jár.

Előbbi esetében a fehéregyensúlyon, a fókuszon, az ISO-értéken, a zársebességen és az apertúrán állíthatunk, fent pedig még kiegészíti ezeket a mérőket egy hisztogram és egy EV érték. Természetesen a RAW támogatás adott, amennyiben bekapcsoljuk, akkor a JPG kép mellett elmenti a nyers képinformációkat is, ezeket viszont a készüléken nem tudjuk alapból szerkeszteni, érdemes hozzá inkább Lightroomot használni.

A manuális videó mód minden eddigi okostelefonon látott mozgóképes funkciócsomagot felülmúl, ugyanis a fenti bekezdésben, az állóképek készítésekor alkalmazható beállítások a videókra is igazak. Ezen felül kiegészülnek olyan megoldásokkal, mint a képfrissítési- és bitráta kézi szabályozása, illetve a sztereó mikrofon kalibrálása, továbbá akár külső mikrofont is használhatunk a még tökéletesebb hangzás érdekében.



A szelfikamerákból nem véletlenül van kettő, ugyanis közülük az egyik (a jobb oldali) teljesen átlagos, 80 fokos látószöget kapott, ezzel inkább a magukat megörökíteni szeretők járnak jól, míg a bal oldali fényleső 120 fokos látószögével már az ismerőseink is beférnek a képbe, méghozzá az idétlen szelfibot használata nélkül. A Samsungnak szintén van 120 fokos módja, de ott egy szelfipanorámát képzeljünk el, aminél fennáll a bemozdulás esélye, így az LG megoldása bizonyul jobbnak.

Bár a bevezetés igen hosszú volt, az LG V10 kameráját igen egyszerű használni, abban az esetben, ha nem mászunk bele a fent részletezett, értelemszerűen rendkívül sokrétű beállítási tengerbe. A három fényképezési mód közül a legegyszerűbb gyakorlatilag egy point-and-shoot, tehát elég a kijelzőt megérintenünk, ahová a fókuszt szeretnénk, és a kép már el is készült. Az Auto ennél minimálisan bővebb, itt a vakut, a HDR-t és az orientációt is kezelhetjük.










Az LG V10 a tavaly nyáron általunk tesztelt LG G4 kamerájának hardverét kapta meg, kiegészítve a fejlett szoftveres funkciókkal, így alapvetően építhetünk arra, hogy a zászlóshajó egyébként iparági vezető kamerájának teljesítményét is felülmúlja a készülék. A képekből számunkra kiderült, hogy állóképekben nehéz különbséget tenni a kettő között, de videós téren ég és föld a különbség, főleg akkor, ha értünk hozzá, és ki tudjuk használni a készülék nyújtotta potenciált.


Hardver



Mivel a V10-et még tavaly ősszel mutatták be, ezért az ellenálló burkolata alatt a nyolcmagos Snapdragon 808 rendszerchip az Adreno 430 GPU-val kiegészítve teljesít szolgálatot. Operatív memóriából 4 GB, felhasználói tárhelyből pedig 32 vagy 64 GB a jussunk, utóbbit a gyártói hagyományoknak megfelelően microSD kártyával lehet bővíteni. Bár a melegedés a Snapdragon 810 hibája volt, ez a jelenség sajnos itt is tapasztalható, főleg kamerázás közben, az érzékelőt körülvevő területen, ahol az SoC megtalálható.

Az LG anno még a G2-t mutatta be 3000 mAh kapacitású akkumulátorral, aztán a G3 már 5,5 hüvelykes képernyőhöz kapta meg az azonos akksit, azt követően pedig jött a G4 és most a V10, szintén 3000 mAh-val. Ennek megfelelően az akkumulátoros üzemidőtől ne várjunk csodát, hiszen egy energiazabáló rendszerchip és két nagyfelbontású kijelző társul egy relatíve kicsi akkuhoz. Kijelzőidőben nagyon szerencsés esetben jött össze a három óra, ami jó esetben a nap végéig való üzemidőt feltételezi.



A V10-ben a két SIM-kártyán kívül minden adatkommunikációs jóság megtalálható, kezdve a Cat6. 4G LTE hálózatokat támogatásával, folytatva a WiFi ac, DLNA, Bluetooth 4.1 LE és NFC technológiákkal. A masina felső élén egy infravörös port kapott helyet, az USB 2.0 porton keresztül pedig USB tárolót csatlakoztathatunk, de használhatjuk akár SlimPortként. Navigálni az A-GPS és a GLONASS műholdakat használva van lehetőségünk, eközben FM Rádiót is hallgathatunk.


Szoftver



A V10 szoftverével való ismerkedés még a telefon kijelzőjének feloldása előtt kezdődik, ugyanis a másodlagos kijelző folyamatosan üzemel, így az mindig használható valamire. A 160×1040 pixeles sáv alapból az értesítéseket és az aktuális időt mutatja meg. Ha egyet lapozunk, akkor a hangerő, a WiFi, a zseblámpa és a kamera funkciók gyorsindítóival találjuk szembe magunkat. Ezen kívül a lezárt kijelzőn van lehetőségünk egy általunk megszabott aláírás megjelenítésére.

A képernyő feloldása többféle módon történhet, de ajánlott az ujjlenyomat-olvasó használatának elkerülése, ugyanis annak pontossága idegesítően alacsony. Ehelyett használhatunk Knock Code-ot, mintát, jelszót vagy PIN-kódot, az én kedvencem viszont az volt, ha totálisan kiiktattam a képernyőzárat, és dupla koppintásra feloldódott a mobil. Ezt követően kibővülnek a másodlagos kijelzővel művelhető lehetőségeink: ikonokat és a zenelejátszó kezelőit pakolhatjuk még ki ide.

Főképernyőből alapesetben hármat kapunk, ebből kettő az Androidból megszokott darab, amelyre indítóikonokat, mappákat és widgeteket pakolhatunk, és van egy, ami a Smart Bulletin nevet kapta. A képernyőn a különböző kiegészítő LG-rendszeralkalmazások tárulnak a szemünk elé egymás alatt. Innen lehet ezeket az alkalmazásokat kezelni, de szerintem érdemes kikapcsolni, ugyanis sok hasznunk nem lesz a használatából, csak egy újabb kiszolgálásra váró felületi elemet kapunk.



Az LG összes okostelefonjához hasonlóan ebben az esetben is a képernyőre száműzték a gombokat, és koreai jó szokás szerint a szín, illetve a billentyűk sorrendje is szabadon megadható, majd cserélgethető, ha esetleg változnának a szokásaink, esetleg valami újdonságra vágynánk. Az értesítési sáv nem tartogat meglepetéseket: a dátum és az idő, néhány gyorsikon, majd az értesítések sorakoznak, a gyorsbeállításokat egyébként jobbra-balra lehet görgetni.

Az alkalmazásváltó kijelzőn már nem az apró négyszögekből álló felületet látjuk viszont, hanem az Android Marshmallownak megfelelően a jobbra és balra csúsztatható kártyákat. Az LG saját alkalmazásai között a kétablakos használatot lehetővé tevő Dual Window, a jegyzetelésre alkalmas QMemo+ és az infravörös portot kihasználó applikáció (QRemote) mellett megemlítendő a lépésszámláló-fitneszalkalmazás LG Health és a QSlide, ami lebegő ablakba helyez appokat.


Összegzés



Az LG V10 egy nagyon érdekes telefon, amivel a koreai cég a kísérletező hajlamát élte ki, ezzel egyidejűleg megmutatta, hogy milyen egyedi technológiákat tart a tarsolyában. A két kijelzőnek bizonyos esetben van értelme, de a Samsung (és LG)-féle Always On sokkal felhasználóbarátabb és szebb megoldás. A dupla szelfikamera szintén hasznos lehet, de sok helyet foglal, és túl szűk a célközönség, tehát valószínűleg ezek egyedi tulajdonságai maradnak a készüléknek.

Feltételezhetően nem kerülnek bele a széria következő darabjába. Ezzel szemben a Dura Guard és Dura Skin borítások tényleg megvédik a felhasználótól és az általa okozott károktól a telefont, a kamera földöntúli teljesítményre képes (főleg videós téren), és a szoftvert kiszolgáló hardverrel sincs gond a melegedésen kívül. Az akkumulátor teljesítményére viszont lehet panaszunk, ezt azonban szerencsére gyorsan tölthetjük és az eltávolítható hátlap miatt cserélhetjük.


  • Kijelző: 9 pont

  • Dizájn: 7 pont

  • Ergonómia: 4 pont

  • Szoftver: 8 pont

  • Hardver: 9 pont

  • Kamera: 10 pont

  • Ár/érték: 9 pont

  • Végeredmény: 8 pont

Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
5700 darab iPhone‑t lopott el a Foxconn menedzsere
Szellemek szállták meg és katonák lőtték szitává Budapestet
A következő Apple Watch okosóra már kör alakú lehet
Az Android 7.0 Nougat lesz az UMi karácsonyi ajándéka
Mesterséges intelligencia fejleszti a Kaspersky felhőalapú adatbázisát
A nap videója: Ez a különbség a vírus és a baktérium között
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
Rendszerszervező
Folyamatmérnök
Kiadványszerkesztő
Projekt értékesítő mérnök
Product Manager
Gyártástervező
BI üzleti elemző