17 495
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/A990/io16_social.jpg
Kattints ide  ➜

Google I/O beharangozó: önvezető autók, virtuális valóság és Android N

Droppa Béla2016.05.16. 18.00
Holnapután kezdődik az év egyik legfontosabb konferenciája, a Google I/O, amin a kaliforniai cég a partnereivel a jövőt mutatja meg számunkra. Az Alphabet leánycége ekkor osztja meg velünk a legfontosabb projektjeinek fejlesztéseit, és ez idén sem lesz másképpen, tehát jövő héten kiderül, hogy mit terveznek az elkövetkezendő időszakban az Androiddal és Chrome-mal, az órákkal és a tévékkel, a VR-ral és az AR-ral, valamint az autókkal. Izgalmas hét elé nézünk, az már biztos.


Android N



Értelemszerűen sokat fogunk hallani az Android soron következő főverziójáról, az N-ről, aminek a fejlesztői kiadása már elérhető. Onnan tudjuk, hogy az új verzió rendszerszinten támogatni fogja az osztott képernyőt, új gyorsbeállítási gombokat kap, de az akkumulátoros vezérlőn is fejlesztenek, valamint új emojit kapunk. Ez azonban elég kevés lenne egy új kiadáshoz, valószínűleg megjelenik a 3D Touch támogatása, és még olyan dolgok, amiről elképzelésünk sincs.




Chrome OS



A dolgok itt kezdenek érdekessé válni: a korábban pletykált Chrome OS-Android összeolvadás a mostani I/O-n ölthet formát. Azt pletykálják, hogy a böngésző ezentúl natívan lesz képes futtatni az androidos alkalmazásokat, ez egyrészt az eladásoknak, másrészt a fejlesztőknek adhat hatalmas lökést. Eddig a Chrome OS olyan személyeknek használhatatlan volt, akik termelő tevékenységet végeztek a számítógépen, ezt követően viszont reális alternatívává válhat.


Android VR



A pletykák szerint a Google egy új virtuálisvalóság-platformot épít az Androidra alapozva, ami egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy 2016-ot gyakorlatilag minden iparági elemző a VR évének nevezi. A platform azonban csak egy dolog, minden bizonnyal egy Nexus-szerű referenciamodell virtuálisvalóság-szemüveget is kapunk, ami a Cardboardnál jóval fejlettebb lesz, a Gear VR és a HTC Vive közé pozícionálva.


Project Tango



A Lenovo marketingesei már sajtóközleményt is küldtek nekünk arról, hogy az I/O konferencián mutatják be az első kereskedelmi forgalomban elérhetővé váló Tango-mobilt, ami a körülöttünk levő teret megérti és feldolgozza. Logikus lenne a Tangót összekapcsolni a virtuális valósággal, hogy abban mozogva ne ütközzünk falakba, de a technológiát ismerve a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt.


Üzenetküldés és robotok



Az üzenetküldés és a robotokkal való beszélgetés szintén elég forró téma idén, így nem lenne meglepő, ha a Google is bemutatná az új technológiához kapcsolódó megoldásait, terveit. Lehetséges, hogy a kaliforniai cég egy WhatsApp-szerű applikációt leplez le, amiben a barátainkkal és (kereső)robotokkal egyaránt cseveghetünk. Az igazi kérdés viszont az, hogy mivel biztosítja be magát a Google, hogy ez a terv ne bukjon be úgy, mint a Hangouts szolgáltatás?


Autók



Fontos megjegyezni, hogy az önvezető autók (és itt most nem az Android Auto elnevezést kapott fedélzeti rendszerre kell gondolni) a Google X divíziójának felelnek, ez azonban nem a Google, hanem az Alphabet irányítása alatt áll. Az Alphabet pedig nem állít ki a shown, a Google-é (vagyis az Alphabet leánycégéé) az esemény. Értelemszerűen ez nem akadályozza meg őket abban, hogy önvezető autót állítsanak ki vagy a legújabb fejlesztéseket megosszák velünk, de mindez nem törvényszerű.



A fent felsorolt dolgok azok, amikről tudunk, de a Google rendszerint meglepetésekkel is szokott szolgálni. Titeket a fentiek közül melyek érdekelnek a legjobban? Mondjátok el az alábbi szavazóbox segítségével!

Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
Csomókötés atomi szinten
Legyőzhetjük‑e a zsarolóvírusokat?
A Microsoft levédette a széthajtható okostelefon koncepcióját
A Facebook és a Messenger app újraindítása csökkentheti az akksimerülést
Kiderült, hogy mikor érkezik a következő androidos Nokia‑okostelefon
Így nézhetne ki a Microsoft széthajtható okostelefonja
Felkapott témák
A Facebook és a Messenger app újraindítása csökkentheti az akksimerülést
Túl gyorsan nőtt nagyra a Xiaomi
Saját céget indított az Android társalapítója
Folyadékhűtéssel érkezett a Samsung Galaxy C7 Pro
A Samsung már nem titkolja a Galaxy S8 külsejét
10 év börtönre ítélhetik a 21 éves programozót
Állásajánlatok
Pályakezdő ügyfélszolgálati munkatárs német nyelvtudással [ST-UG03]
Project Portfolio Manager
Smartcare CEM Engineer
Head of Team - Large Account Solutions S&P Budapest
IT Business Analyst - VOD000CAK
Termékmenedzser
Quality and Process Specialist