Ausztráliában mélyen fekvő óriási szerkezet lehet a valaha feljegyzett legnagyobb aszteroida becsapódás: ScienceAlert

ban ben A legújabb kutatások Kollégám, Tony Yates és jómagam a Tectonophysics folyóiratban megjelentettük, és azt vizsgáljuk, amelyről – az aszteroida-becsapódási kutatásban szerzett sokéves tapasztalat alapján – a világ legnagyobb ismert becsapódási szerkezete, amely Új-Dél-Wales déli részén mélyen a föld alá van eltemetve.

A Deniliquin szerkezete, amelyet még nem vizsgáltak fúrással, akár 520 kilométer átmérőjű is lehet. Ez meghaladja a közel 300 kilométer széles méretet Fredfort A befolyás szerkezete Dél-Afrikában, amelyet még mindig a legnagyobbnak tartanak a világon.

A Föld korai történelmének rejtett nyomai

A Föld aszteroidák általi bombázásának története nagyrészt rejtett. Ennek több oka is van. Az első az erózió: az a folyamat, amelynek során a gravitáció, a szél és a víz az idő múlásával lassan erodálja a Föld anyagait.

Amikor egy aszteroida becsapódik, egy magas maggal rendelkező krátert hoz létre. Ez hasonló ahhoz, ahogy egy vízcsepp felfelé fröccsen egy elhaladó kráterből, amikor egy kavics a tóba esik.

Ez a megemelt központi kupola a nagy ütőszerkezetek fő jellemzője. Ez azonban több ezer vagy millió év alatt erodálódhat, ami megnehezíti a szerkezet meghatározását.

A szerkezeteket idővel az üledék is betemheti. Vagy szubdukció következtében eltűnhet, ahol a tektonikus lemezek ütközhetnek és egymás alá csúszhatnak a Föld köpenyrétegében.

Az új geofizikai felfedezések azonban feltárják a több tíz kilométeres átmérőjű aszteroidák által alkotott ütközési struktúrák jeleit – paradigmaváltást hirdetve a Föld korszakokon átívelő fejlődésének megértésében. Ezek közé tartoznak a becsapódási „lövedékek” úttörő felfedezései, amelyek olyan anyagok, amelyek becsapódás közben kidobódnak a kráterből.

a kutatók úgy vélik Ezeknek a lövedékeknek a legrégebbi rétegei, amelyek a világ korai terepeinek üledékeiben találhatók, a Föld késői nehézbombázásának végét jelezhetik. a A legújabb bizonyítékok Azt jelzi, hogy a Földet és a Naprendszer más bolygóit körülbelül 3,2 milliárd évvel ezelőttig erősen bombázták aszteroidák, és azóta is időszakosan.

Néhány jelentős hatás a tömeges kihalásokhoz kapcsolódik. Például fájl Alvarez hipotézisLuis és Walter Alvarez apa és fia tudósairól nevezték el, és elmagyarázza, hogyan pusztultak el a nem madár dinoszauruszok egy nagy aszteroida becsapódás következtében mintegy 66 millió évvel ezelőtt.

Feltárult a denilikin szerkezete

az ausztrál kontinens és elődje, Gondwana, számos aszteroida becsapódás célpontja volt. Ez legalább 38 megerősített szerkezetet és 43 lehetséges becsapódást eredményezett, a viszonylag kis kráterektől a nagy, teljesen eltemetett szerkezetekig.

A tócsa és kavics analógiájára emlékezni fog, amikor egy nagy aszteroida eléri a Földet, a magkéreg átmeneti rugalmas visszapattanással reagál, ami Központi kupola.

Ezek a kupolák, amelyek lassan erodálódhatnak és/vagy eltemethetnek az idő múlásával, talán csak az eredeti ütközőszerkezetből maradtak meg. A befolyás mélyen gyökerező „gyökérzónáját” képviseli. Híres példákat találunk a 170 km széles Vredefort ütközőszerkezetben Chicxulub kráter Mexikóban. Ez utóbbi azt a hatást jelenti, amely a dinoszauruszok kihalását okozta.

1995 és 2000 között Tony Yates mágneses mintákat javasolt a Moray-medence alatt Új-Dél-Walesben. Valószínűleg képviselve Hatalmas becsapódási szerkezet elásva. A területen 2015 és 2020 között frissített geofizikai adatok elemzése megerősítette egy 520 kilométer átmérőjű szerkezet jelenlétét, amelynek közepén szeizmikusan meghatározott kupola található.

A Deniliquin szerkezete rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami egy nagyméretű hatásszerkezettől elvárható. Például a régió mágneses leolvasása szimmetrikus hullámzási mintát mutat a kéregben a szerkezet magja körül. Ez valószínűleg az ütközés során történt, mivel a rendkívül magas hőmérséklet intenzív mágneses erőket hozott létre.

A központi alacsony mágneses tartomány a szeizmikusan meghatározott köpenykupola feletti 30 km mély deformációnak felel meg. A kupola tetejének magassága körülbelül 10 kilométer felülről sekély a regionális köpenyből.

A mágneses mérések „sugárirányú hibákra” is utalnak: egy nagy ütközőszerkezet középpontjából kisugárzó törésekre. Kis mágneses anomáliák is kísérik, amelyek „magmás gátak”-okat jelenthetnek, amelyek egy már létező sziklatest töréseibe fecskendezett magmalemezek.

A sugárirányú vetések, a bennük kialakuló magmás kőzetlemezek a nagy becsapódásos szerkezetekre jellemzőek, és megtalálhatók a Vredefort-szerkezetben ill. Sudbury effektus szerkezete Kanadában.

Jelenleg a Deniliquin befolyására vonatkozó bizonyítékok nagy része a felszínről nyert geofizikai adatokon alapul. A becsapódás bizonyításához fizikai bizonyítékokat kellene gyűjtenünk a becsapódásról, ami csak a szerkezet mélyére történő fúrásból származhat.

Mikor jelentkezett a Deniliquin hatás?

A Deniliquin szerkezet valószínűleg a Gondwana kontinens keleti részén létezett, mielőtt valamivel később több kontinensre szakadt (köztük az ausztrál kontinensre).

Az általa okozott hatás az úgynevezett késő ordovíciai tömeges kihalás során következhetett be. Konkrétan szerintem ez válthatta ki az ún Hirnanti-jegesedési szakaszamely 445,2 és 443,8 millió évvel ezelőtt tartott, más néven Az ordovícium-szilur kihalási esemény.

Ez a jeges esemény és a tömeges kihalás Kizárva A bolygó fajainak körülbelül 85%-a. Több mint kétszerese volt Chicxulub hatás ami megölte a dinoszauruszokat.

Az is lehetséges, hogy a Deniliquin szerkezete régebbi, mint a hirnanti esemény, és ősi kambrium eredetű (mintegy 514 millió évvel ezelőtt). A következő lépés a minták gyűjtése a szerkezet pontos korának meghatározásához. Ehhez mély lyukat kell fúrni a mágneses magjába, és meg kell határozni a kivont anyagot.

Remélhetőleg a Deniliquin hatásszerkezetével kapcsolatos további tanulmányok fényt derítenek a korai életkor természetére Paleozoikus Föld.

Köszönetnyilvánítás: Szeretnék köszönetet mondani kollégámnak, Tony Yatesnek, aki úttörő szerepet játszott a Deniliquin policiklikus szerkezetének effektszerkezetként való felfogásában – és aki ebben a munkában közreműködött.

Andrew GlicksonEgyetemi adjunktus, UNSW Sydney

Ezt a cikket újra kiadták Beszélgetés Creative Commons licenc alatt. Olvassa el a Az eredeti cikk.