Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/M1297/megerkezett_a_windows_10_vegleges_verzioja_55a7ecbb773e2.jpg

Megérkezett a Windows 10 végleges verziója

2015.07.16. 19.41
Néhány nappal ezelőtt Gabriel Aul, a Windows 10 fejlesztésvezetője bejelentette, hogy egy időre leállítják az operációs rendszer technikai előzeteseinek terjesztését. Ennek oka most derült ki, ugyanis a Microsoft a gyors és a lassú frissítési kör számára egyszerre tette elérhetővé a Windows 10 Build 10240-et – vélhetően ezzel tesztelve a frissítőrendszer stabilitását a július 29-én esedékes hivatalos start előtt. A build már ISO formájában sem tölthető le, kizárólag a Windows Update segítségével frissíthetjük rá korábbi rendszerverziónkat. A frissítéssel érkező felhasználói szerződés pedig arra utal, hogy a Windows 10 Build 10240 az új Windows „végleges” verziója.
További részletek