Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/M2356/10_perc_alatt_elfogyott_a_oneplus_3_5763f437b6b9e.jpg

10 perc alatt elfogyott a OnePlus 3

2016.06.17. 12.49
A legnagyobb kínai forgalmazó, a JD Mall készlete 10 percig tartott ki a startup legújabb csúcstelefonjából, a OnePlus 3-ból. Persze van egy kis csavar a történetben, ugyanis azt nem árulták el, hány darab készülék volt raktáron, csak azt, hogy mind elfogyott. Ha rosszmájúak szeretnénk lenni, ez akár 10 darab eladott telefont is jelenthet – de talán mégis többről lesz szó, hiszen a telefon iránt mutatkozó érdeklődésnek hála az UBPort csapata bejelentette, hogy az Ubuntu mobilra szánt változatát elkezdte portolni a telefonra. A fejlesztés számára létrehozott oldal már fejlesztési stádiumot mutat.

Üveg optikát kap az LG V30
Markolászható lesz a Google Pixel 2
A WannaCry zsarolóvírus alkotói épp most próbálnak meggazdagodni
Felkapott témák
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Üveg optikát kap az LG V30
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Népszerű Chrome-bővítmények 5 millió felhasználó számítógépét fertőzték meg
Állásajánlatok
Beágyazott applikáció fejlesztő / tesztelő VSE
Fejlesztőmérnök-kísérleti mérnök – Villamos gépek és járműhajtások
Associate Consultant
Senior IT Process Expert - 000000178311
IT Project Manager
IT Test Manager - 000000187825
Távközlési tervező