19 444
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/M2381/ma_20_eves_a_nintendo_64_576c1d09283a1.jpg

Ma 20 éves a Nintendo 64

2016.06.23. 18.03
A Nintendo 64 a játékkonzolok ötödik generációjában, 1996-ban jelent meg. A játékgép a Nintendo harmadik saját gyártású konzolja volt, egyben az utolsó eszköz, ami a játékokat még cartridge-on tárolta. A Nintendo 64 az első Playstation ellenfeleként versengett a vásárlók kegyeiért. Olyan örök emlékű játékok jelentek meg rá, mint a Super Mario 64, vagy a Goldeneye 007. Életciklusa alatt a japán cég körülbelül 65-66 millió egységet szállított ki belőle a boltokba. A gyártása 2003-ban fejeződött be, amikor már évek óta a piacon volt a PlayStation 2 és az első Xbox: ezek teljesítményben magasan a Nintendo 64 felett álltak.

Már a Google Playből is telepíthetjük a Messenger Lite appot
A SIÓ megosztotta a nap képét
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
A Samsung Galaxy S8 Home gombja mindig máshol jelenik meg
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
Végtelen pénz: Egymilliárd iPhone-t adott el eddig az Apple
Állásajánlatok
Tesztmérnök
Hálózat üzemeltetési területi referens áram - Pécs
Projekt- és portfoliómenedzsment szakértő
PHP programozó
Rendszertesztelő
Senior Java fejlesztő Ref: SJDE_0417_PSE_Bp_Sz
Folyamat mérnök Debrecen