Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/M2577/az_apple_barmit_megtehet_a_beszallitok_karara_57c92fc517666.jpg

Az Apple bármit megtehet ‑ a beszállítók kárára

2016.09.02. 09.52
Az Apple úgy gondolja, hogy az új iPhone nem lesz nagy durranás. Honnan tudjuk? Egyrészt korábban közölte az új fejlesztési tervét, miszerint minden harmadik generáció fog nagy változásokat hozni, másrészt épp az imént jelentősen megkurtította a berendelt alkatrészek mennyiségét. Ám mivel a profit szent, így a kevesebb berendelt alkatrésszel együtt azok árát is csökkentették. Azaz az Apple kevesebb alkatrészt vesz meg, de legalább azokért is csak kevesebbet hajlandó fizetni. Ez határozottan nem az a vonal, ahogyan a kapitalizmus működik (a mennyiség növelésével a leosztott előállítási költség csökken). És amikor ezt a gyártók is megjegyezték, az Apple kijelentette, hogy vannak más gyártók is, akik megcsinálják ezen az áron is, szóval ne tessék kérem hőbörögni. Milyen messze került ez a tömeggyártás feltalálójának, Henry Ford-nak híres idézetétől: „Az ideális bér nem az a legkisebb összeg, amiért a munkás még hajlandó dolgozni, hanem az a legnagyobb összeg, amit a cég megengedhet magának.

Érzékeny adatokat loptak el hackerek a Deloitte szervereiről
HOMTOM S8 akciós okostelefon
Zircon – Átnevezték a Google Fuchsia rendszermagját
Felkapott témák
Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11-en – Itt a megoldás!
Megérkezett a Microsoft-féle Ubuntu Linux
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X-re
Megjelent az Apple iOS 11!
Fenyegetésfigyelő szolgáltatást indított el a Makay.net
A Google megvette a HTC-t, de csak egy kicsit
Állásajánlatok
Marketing manager
B2B connectivity specialist
Karbantartás vezető Referenciaszám: PJ5927
Távközlési mérnök / technikus
NPI mérnök - fröccsöntési terület Referenciaszám: PJ5437
Helpdesk Support / Szerviz-technikus
Informatikai mérnök termelésinformatikai terület