Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Kétmillió dolláros büntetés 24 megosztott dalért

2009.06.22. 10.57
A múlt hét egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye a 2007 őszén internetes kalózkodás miatt elmarasztalt Jammie Thomas-Rasset perének úratárgyalása volt, melynek végén a csütörtöki í­télethirdetés alaposan meglepte azokat, akik a korábbi súlyos büntetés enyhí­tését vagy eltörlését várták.

A minnesotai szövetségi bí­róságon lefolytatott perúrafelvételi eljárás csak egy nappal tartott tovább, mint a 2007-es, négy nap után kihirdették az í­téletet, mely a szándékos törvénysértésért és a szóban forgó dalok után járó kártérí­tést jelentősen megemelte: dalonként 80 ezer dollárban szabták meg a fizetendő összeget (a törvény szerint 750 a legalacsonyabb, 150 ezer dollár a legmagasabb megállapí­tható kártérí­tés darabonként), mely í­gy összesen 1,92 millió dollárra rúg (körülbelül 384 millió forint). Az eljárás során nem sikerült Thomas ártatlanságát megmutatni, a bizonyí­tékok szerint egyértelműen részt vett a fájlcserében.

A teljes cikk itt olvasható.

A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak‑Korea
Megérkezett a Star Wars Battlefront 2 legújabb gameplay előzetese
Ilyenek lesznek az idei iPhone‑ok
Minden kávát dob a Xiaomi Mi MIX 2
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Android O bemutató – Élő közvetítés
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Tanulj meg programozni ingyen, a mobilodon!
Állásajánlatok
Teszt mérnök
Projektirányító/technológus szakértő
Kivitelezési projektvezető villamosmérnök
.NET fejlesztő webfejlesztő
Tervezőmérnök - Virtuális modellezés
Termékfejlesztő folyamatfejlesztő
Junior rendszerszervező