16 659
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 659
Kattints ide  ➜

Új külsővel kí­sérletezik a Firefox

Makay József2009.07.21. 12.52
A Firefox 3.5 megjelenése után már dolgoznak is a következő állomáson, amelynek részeként némileg megújuló kezelőfelületet kapunk majd - az első koncepciókat a Mozilla megosztotta az érdeklődőkkel.

Az elsősorban a Windows 7 operációs rendszer méltó fogadására szánt új kezelőfelület első vázlatait a Mozilla Wiki oldalán tekinthetjük meg, ahol rögtön vastagbetűs felhí­vás tájékoztat arról, hogy ezen alkotások még semmiképpen nem tekinthetők véglegesnek. Arra azonban nyilván jók, hogy megismerjük a fejlesztők által bejárni kí­vánt utat, amely mintha a Google Chrome böngészőhöz vinné közelebb őket.

Nem véletlen, hogy rögtön a hasonlóságot emeljük ki, hiszen a vázlatok alapján jónéhány elem került át a keresőcég szintén ingyenes fejlesztéséből. Erre emlékeztetnek a meglehetősen kicsire sikeredett kezelőgombok a bal felső és jobb felső sarokban, utóbbi esetében pedig ugyanúgy mindössze kettő funkciót találunk meg, csakúgy mint a Chrome felületén. Az egyetlen jelentős eltérés, hogy a megnyitott böngészőfülek listája továbbra is a cí­msor, valamint a beépí­tett keresőmező alatt kapott helyet - a jelek szerint a Mozilla illetékesei még mindig nem tudtak megbarátkozni a gondolattal, hogy a füleket az ablak tetején helyezzék el.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A nap videója: Ez a különbség a vírus és a baktérium között
Feltörték az Apple Aktiválási zár funkcióját
Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Sony Xperia XZ és Xperia X Performance készülékekre
A Samsung Galaxy Note 5 is megkapja az Android 7.0 Nougat frissítést
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
Presales Consultant Budapest
Gyártástámogató mérnök
Junior Oracle Fejlesztő
Consultant commercial cloud
Business Analyst
Development Expert
Költségelemző mérnök