Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Ismét tulajdonost vált a Skype

2009.09.01. 23.41
íšgy látszik, hogy az Ebay mégsem kí­vánja megtartani a népszerű VoIP és üzenetküldő klienst, a Skype-ot. A vevő egy magánbefektetői csoport lesz. A több mint 3 milliárd dollárért felvásárolt Skype-ot a cég az online akció szolgáltatásuk kibőví­tésére szerette volna felhasználni, az eladó-vevő kapcsolat javí­tásának céljából. A próbálkozás kudarcba fulladt, í­gy az Ebay nyakán maradt egy a profiljuktól teljesen távol álló fejlesztés. A cég szabadulni akar tőle, annak ellenére is, hogy egyre nagyobb profitot termel.

A Skype alapí­tói az utóbbi időben egyre inkább nagyobb érdeklődést mutattak a szoftver iránt, í­gy az is elképzelhető, hogy ők is szerepelnek a felvásárló csoportban. Innentől kezdve talán a fejlesztések is gyorsabbak lesznek, tekintettel arra, hogy olyan kézbe kerül az irányí­tás, aminek nem feltett szándéka elfelé adni ezt a 480 millió regisztrált felhasználóval rendelkező klienst.

Népszerű Chrome‑bővítmények 5 millió felhasználó számítógépét fertőzték meg
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Már előrendelhető az Essential PH‑1 okostelefon
A WannaCry zsarolóvírus alkotói épp most próbálnak meggazdagodni
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Állásajánlatok
Software Development Engineer
Java C++ fejlesztő
Mobile application developer
Eladó
Vehicle Simulation Engineer
Formulázó technikus
Minőségbiztosítási szakember