Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Új fejlesztések év végére

2009.12.08. 09.38
Az év végére hagyták számos új fejlesztés eredményének bejelentését a Google emberei. Tegnap ugyanis a Computer History Museumban a Google számtalan újdonságot mutatott be, köztük a valós idejű keresés technológiáját. Ez azt jelenti, hogy a kereső folyamatosan monitorozza a közösségi oldalakat, blogokat, s a feltöltés után szinte azonnal megjeleníti ezeket a találatokat a kereső találati oldalán.



Hasonló tervei a Microsoft-nak is voltak, viszont a nagyobb közösségi portálok inkább a Google-lel kötöttek szerződést. Így egy kicsit keresztbe is tettek a redmond-i óriásnak.

A valós idejű kereső mellett (többek között) még bemutatták a mobiltelefonokra szánt hangos keresőt és a képfelismerő/keresőt is. Egyértelműen látszik, hogy a Google is tisztában van a vetélytársak erejével, így éjjel-nappal a fejlesztéseken kell dolgozniuk, hogy az elsők maradhassanak. Ez az eredményeiken meg is látszik, mivel két hónap alatt 33 a keresőszolgáltatással kapcsolatos fejlesztést mutattak be.

Forrás: ITcafe

A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak‑Korea
3 másodpercenként születik egy új kártevő
Kiszivárgott az LG V30 renderképe
Videón a RED csodatelefonja
Felkapott témák
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Üveg optikát kap az LG V30
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Népszerű Chrome-bővítmények 5 millió felhasználó számítógépét fertőzték meg
Állásajánlatok
.NET fejlesztő
Technical Architect
Automotive Communications Test Engineer
Associate Consultant
IT Rendszergazda
Projektmérnök
System Tester