18 532
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Novell: ezentúl fizetned kell a frissítésekért

Makay József2010.01.08. 16.45
A Novell megváltoztatja a patchek és szervizcsomagok elérhetőségének politikáját, és idén február elsejétől a Netware kivételével minden termék frissítéseiért szerződni kell - kivéve a biztonsági foltozásokat.

A Novell tavaly novemberben közölte, hogy idén február elsejétől új politikát vezet be a patchekhez és szervizcsomagokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban. Eddig a Novell-frissítések többségéhez szabadon hozzáférhettek az ügyfelek akkor is, ha nem rendelkeztek semmiféle támogatási szerződéssel, kizárólag egyszeri licenceket vásároltak meg.

Ezt követően, februártól csak azok férhetnek hozzá a patchekhez és szervizcsomagokhoz, akik rendelkeznek vagy karbantartási, vagy szoftverelőfizetési szerződéssel. Ez alól kizárólag a biztonsági frissítések kivételek, azok továbbra is elérhetőek maradnak minden felhasználó számára. A szoftverek közül kivételt képez még a Netware, amelyhez továbbra is minden szabadon elérhető marad, valamint a Novell közösségi projektjei, mint amilyen az openSUSE. A kereskedelmi Linux disztribúció, a SUSE Linux Enterprise eddig is kizárólag előfizetéses modellben volt frissíthető, beleértve a biztonsági patcheket is.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Microsoft Surface 2008 ‑ Az elfeledett asztal
Idén is érdekes témákkal foglalkozik a SMART 2017 konferencia
A Google nyilvánosságra hozta a Windows súlyos sebezhetőségét
A Google kivégezte az SHA‑1 hash algoritmust
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
PC-t varázsol a telefonunkból a Remix Singularity
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
Nokia 3310 (2017) – Evleaks szerint igaz az Androbit spekulációja
Állásajánlatok
Kutatás-Fejlesztési vezető
Service Desk Representative German or French speaking
Senior IT Application Analyst
Senior Automation Engineer
Business Test Analyst
Pricing Trainee
Forgácsolási szakértő