Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Az EU hivatalosan is a nyí­lt forráskód propagátora lesz

2008.03.06. 17.21
Az Európai Bizottság olyan állásfoglalást készül elfogadni, melyben arra biztatják a tagországokat, hogy intézményeikben nyí­lt forráskódú programokat használjanak.

A napokban – köszönhetően a dömpingszerű bejelentés-sorozatnak – szinte minden hí­r a Microsoftról szól – még az is, ami nem konkrétan rájuk vonatkozik. Ilyen az a közlemény is, melyet az Európai Bizottság egyik szóvivője ismertetett a sajtóval tegnap, s amely szerint egy olyan javaslatot terjesztenek elő, amely arra sarkallná a tagállamokat, hogy a szabad szoftverek használatát támogassák a szabadalmi jog által védett szoftverekkel szemben.

A javaslat feltehetően a közintézményekre, közigazgatási szervezetekre vonatkozóan fogalmaz meg ajánlást. A Európai Szabad Szoftver Alapí­tványt (Free Software Foundation Europe) képviselő Carlo Piana szerint ez természetes válasz arra a monopoltörekvésre, mely a Microsoftot jellemzi, s folytatja azt a tendenciát, melynek keretében többek között Szingapúrban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban is egyre több állami intézmény vált valamilyen Linux-disztribúció által biztosí­tott nyí­lt forráskódú operációs rendszerre, illetve nyí­lt forrású alkalmazásokra. Igaz, folytatta, Piana, a váltás nem halad elég gyorsan.

Az International Herald Tribune által megkérdezett Jesse Verstraete, a Microsoft brüsszeli szóvivője nem kí­vánta kommentálni a hí­rt.

Forrás: ITcafe.hu

Telefonba épített mélynyomóval készül a Samsung?
Az új iPad Prón már nincs ingyenes Microsoft Office
Így kapcsolhatod be a Harry Potter varázslatot a Facebookon
A Microsoft Edge elvesztette minden előnyét
Felkapott témák
Miért drágák az Apple termékei?
Így kapcsolhatod be a Harry Potter varázslatot a Facebookon
Biztonsági katasztrófa: Kiszivárgott a Windows 10 forráskódja
Mindent tudunk az 1000 eurós Samsung Galaxy Note 8-ról
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Pontosság: az Apple Watch az első helyen, a Samsung Gear az utolsó
Állásajánlatok
Gépészmérnök Trainee
Beágyazott Szoftverfejlesztő Mérnök Villamosmérnök
Lean mérnök - Gyártási folyamatok optimalizálása
Programozó
C# alkalmazásfejlesztő KA170522SZP
Senior Java Developer - Cloud & BigData
Élettartam-validációs mérnök Trainee