20 020
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

A Microsoft OOXML a biztos bukás felé halad

2010.04.07. 15.11
Aki rendszeresen olvassa az SKL híreit az tudja, hogy a Microsoft által kifejlesztett Open Office XML (OOXML) formátum ISO szabvánnyá válása nagyon rögös utakon ment végbe. Volt nem egy probléma, korrupciós vádaskodás és minőségi akadály is a folyamat során. Persze, ahogyan az lenni szokott, a Microsoft legyűrte ezeket és végül az International Standards Organization (ISO) az International Electrotechnical Commission-nel (IEC) karöltve elfogadta a ISO/IEC DIS 29500-at, mint nemzetközi szabványt, ezzel legyőzve a sokak által javasolt ODF-et, mint régebb óta létező, bizonyítottan jó (jobb) formátumot.

A mese azonban itt még nem ér véget, ugyanis az OOXML szabványként való elfogadásának egyik kikötése az volt, hogy a Microsoft pótol bizonyos hiányosságokat, amiket mind a mai napig nem teljesített, pedig a formátum már két éve ISO szabvány. Dr. Alex Brown, XML szakértő, az ISO-n belül az OOXML Ballot Resolution Meeting levezetője egy blogbejegyzésben kritizálta mind az OOXML-t, mind pedig a Microsoftot. A bejegyzés utolsó mondata pedig így hangzik:

"Röviden összefoglalva, válaszút előtt állunk és úgy tűnik számomra, irányváltoztatás nélkül az egész OOXML projekt a biztos bukás felé halad..."

A bejegyzés itt olvasható.

Már a feliratok is rejthetnek támadó kódokat
Videón a Tesla Model 3
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
Felkapott témák
SambaCry – Linuxra is jöhetnek a WannaCry-szerű zsarolóvírusok
Leállítják a OnePlus 3T gyártását
Teljesen fizetős lett az Apple Music
Backdoort rejtett a Google Playből letöltött Android app
AV-TEST: A Kaspersky a legjobb védelmi szoftver Windows 10-re
Windows 7-en a Microsoft vírusirtója nem véd a WannaCry ellen
Állásajánlatok
Minőségirányítási munkatárs
Junior Rendszergazda
Programozó, fejlesztő
Villamosmérnök
DevOps alkalmazás üzemeltető rendszermérnök E-H01
Programozó, fejlesztő
.NET Technical Team Leader