18 105
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Skype 5 beta

Makay József2010.05.16. 10.37
A Skype kiadta az egyik leghíresebb internetes telefon és azonnali üzenetküldő kliensének 5-ös verziószámmal ellátott kiadásának első bétáját. A kiadás legnagyobb újdonsága a videokonferencia beszélgetés, ami azt jelenti, hogy legfeljebb öt emberrel beszélgethetünk webkamerán keresztül úgy, hogy ők is látják egymást. A szolgáltatás csak ebben a kiadásban ingyenes, a későbbiekben fizetőssé tervezik tenni. A videokonferencia egyelőre csak a Windowsos klienssel működik és csak akkor, ha minden résztvevőnek telepítve van ez a legújabb kiadás.

A kiadási jegyzetből kiderül, hogy változásokkal is számolni kell, például videobeszélgetés esetén kizárólag a webkamerák képét mutató ablak fog látszódni, a többi olyankor eltűnik, hogy "ne zavarja a felhasználót".

A Skype legújabb bétája kizárólag Windows operációs rendszerre (Win2000-re már nem) innen tölthető le.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)