18 105
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

A Microsoft szorongatja a magyar államot

Makay József2008.03.18. 18.42
A jelek szerint nem elégí­tette ki a Microsoftot, hogy a 25 milliárdos állami megrendelés eredményhirdetésén a közigazgatási, illetve az oktatási kategóriában is a cég magyarországi disztribútorát és hétszeres gold partnerét hirdették ki győztesnek. Az eredményhirdetés másnapján a Microsoft levében fenyegette meg a Campus és School szerződések alapján beszerzett szoftverek tulajdonosait, hogy ha az állam nem köti úra a szerződéseket, az összes iskolás, hallgató és tanár gépéről haladéktalanul törölni kell a programokat. Az ultimátum végső határideje március 30.

A GKM-ből származó információk szerint nincs ok a nyugtalanságra, mert március 31-ig meg fog történni a szerződések rendezése. A tárgyalások jelenlegi állása szerint a Campust most egy évre hosszabbí­tják meg és várhatóan jelentős árcsökkenés tartalmaz majd a korábbiakhoz képest. A Campus fedezetét a KSZF-keret terhére lehet majd lehí­vni, de a Microsoft mellett a tervek szerint májusig a Novell-lel is megállapodást köt a minisztérium, hogy a nyilt forráskódú szoftverek is hozzáférhetővé váljanak az oktatási intézmények számára.

Teljes hí­r: INDEX.hu
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
Nomu S30 strapatelefon ‑ Túrázáshoz, építkezéshez, extrémkedéshez
Ötletes módszerrel támadják a Google Chrome felhasználóit
Huawei P9 ‑ Android 7.0 Nougat és EMUI 5.0 frissítés
Felkapott témák
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
Android vs. iOS - Melyik a biztonságosabb?
A Samsung már nem titkolja a Galaxy S8 külsejét
Donald Trumpnak iPhone-ra kell cserélnie a korábbi Samsungját
Samsung S8 - Elhagyják a Galaxy márkanevet?
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
Állásajánlatok
Villamos tervező
Szoftverfejlesztő - LabVIEW
Consultant technical services, CRM
Szoftver teszt automatizáló mérnök
MES Application Engineer
Verification and Validation Engineer
EMC Tesztprojekt koordinátor