Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Xfce 4.8pre1

2010.11.11. 12.02
Fél évvel a 4.6.2-es verzió megjelenése után most kiadásra került az Xfce 4.8 első "prerelease" kiadása. Végre nyilvános mozgolódást tapasztalhatunk a projekt háza táján. Az új verzióval számos újdonság és változás kerül bevezetésre, ezzel próbálva kielégíteni a felhasználók igényeit. Főbb újdonságnak számít, hogy az összes core összetevőt (Thunar, xfdesktop, thunar-volman) GIO-ra portolták az eddig használt ThunarVFS-ről. Végre megjelenik a távoli fájlrendszerek kezelése, mint szolgáltatás és új (újraírt) panellel is találkozhatnak a kísérletező felhasználók. A fejlesztőknek sikerült a környezetet a legújabb technológiákhoz igazítani, valamint az elavult kódokat eltávolítani a forráskódokból. Ezzel egy időben a csapat bejelentette a 2011. januárjában megjelenő végleges változat "feature freeze"-jét is. A változások listája itt, a bejelentés pedig itt olvasható.

Megérkeztek az 5000 forintos Nokia telefonok
Megérkeztek a hét legjobb előzetesei
Több millió forintos támogatás fejlesztésre, népszerűsítésre és honosításra
Elon Musk elindította az x.com‑ot!
Felkapott témák
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Megérkeztek az 5000 forintos Nokia telefonok
Alcatel A5 LED okostelefon teszt – Bulikafon
Véget ért az Ubuntu 16.10 támogatása
Ulefone Gemini Pro okostelefon ajánló
Újabb Kingsman trailer!
Állásajánlatok
Hardverfejlesztő mérnök
German Speaking Service Desk Representative
IT Security Project Manager - 000000180934
Linux System administrator
Business Support Specialist
Junior programozó játékfejlesztés
Termeléstervező